Dmitro Kuleba ultimátumot adott Oroszországnak
Ukrajna azzal az igénnyel fordult Oroszországhoz, hogy adjon részletes magyarázatot az Ukrajnával szomszédos területeken és az ideiglenesen megszállt Krím-félszigeten folytatott katonai tevékenységéről. A válaszadásra Moszkva 48 órát kapott – közölte pénteken a Twitteren Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Szánthó Miklós: A nemzetközi baloldal frusztráltsága mutatja, hogy jó úton járunk
Március 25-én és 26-án rendezik meg Magyarországon a legnagyobb nemzetközi konzervatív seregszemlét, a CPAC Hungaryt, amelyen beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is. Az esemény legfőbb célja, hogy egyfajta kapcsolódási pontként szolgáljon a nyugati civilizáció konzervatívjai számára, összekötve a nyugati jobboldalt és megmutatva a liberálisoknak, hogy a nemzeti, konzervatív erők együtt tudnak működni nemzetközi szinten – fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzetnek. Nagy Feró keményen beszólt Vágó Istvánnak: Te bukott tévéceleb, kussolj!
Nem hagyta szó nélkül a Beatrice frontembere Vágó István egykori műsorvezető egy héttel ezelőtti bejegyzését, a DK-s politikus ugyanis szarkasztikus stílusban gratulált Német Alajos Lojzinak, hogy őt választották az Artisjus elnökének. Bejegyzésében arra is célzott, hogy jogszerűtlenül került elődei székébe a Bikini basszusgitárosa.
Bakondi György: a határőrizetbe bevont polgárőrök növelik az elfogások hatékonyságát
A határőrizetbe bevont polgárőrök növelik az elfogások hatékonyságát – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában annak kapcsán, hogy szombattól Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Baranya megyében a határ menti polgárőr egyesületek megduplázzák a szolgálatokat. Hidvéghi Balázs a brüsszeli kettős mércéről: a Soros-hálózat szervezetei teljesen beépültek az EP-be (Videó)
A brüsszeli kettős mércét leleplező dokumentumok érkeztek a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez múlt héten. A felvételeken Dalibor Roháč, egy amerikai kutatóintézet munkatársa, Andrej Nosko, a Nyílt Társadalom Alapítvány volt igazgatója, valamint Kálmán Mátyás, a 24.hu és az Index korábbi munkatársa látható és hallható. Hidvéghi Balázs olvasva a történteket egy podcastben fejtette ki álláspontját. Emmi: fontosabb a gyermekek érdeke, mint a pedagógussztrájk
A kormány számára a gyermekek és a szülők a legfontosabbak, az oktatásnak a gyermekek érdekét kell szolgálnia, a törvényeket pedig mindenkinek be kell tartania – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ma kiadott közleményében. Szijjártó: a japán Bridgestone is élt a kormányzati támogatással
A japán Bridgestone vállalat is élt a kormány beruházásösztönzési támogatásával, és leépítések helyett kapacitásfejlesztésbe kezdett a koronavírus-járvány alatt, így téve tanúbizonyságot Magyarország iránti lojalitásáról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Környén.
Tájékoztató akciót indít a népszavazásról a kormány
Úgy gondoljuk, hogy a gyermekek szexuális nevelésének joga kizárólag a szülőké, és nem az aktivista csoportoké. Számos európai kormány úgy hozott döntéseket ezen a téren, hogy nem kérte ki az állampolgárok véleményét. A magyar kormány biztosítja ezt a lehetőséget – áll a Magyarország Kormánya Facebook-oldal bejegyzésében. Szijjártó: a hazai cégek megerősödése nélkül nem lett volna lehetséges a tavalyi tripla rekordév
A hazai tulajdonú vállalkozások megerősödése nélkül nem tudta volna a magyar gazdaság tavaly megdönteni a foglalkoztatottság, a beruházások és az exportteljesítmény rekordját – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Szombathelyen. Bocsánatkérésre szólította fel Gyurcsány Ferencet Kocsis Máté
Bocsánatkérésre szólította fel Gyurcsány Ferencet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Demokratikus Koalíció elnökének pénteki évértékelőjére reagálva. Kocsis Máté szerint a bukott kormányfő néhány dolgot kifelejt évértékelőiben, és bocsánattal tartozik a támogatások megvonásáért, a hazugságaiért. Pedofilt alkalmazott jogvédőnek Soros egyik ügyésze
A virginiai Loudoun megyei államügyész, Buta Biberaj, akit Soros György baloldali milliárdos támogatott, egy bejegyzett szexuális bűnelkövetőt vett fel jogvédőnek – írja a helyi média. A szexuális bűnöző, aki beszélt a helyi irodával, azt mondta, hogy néhány nappal a felvétele után elbocsátották, miután a pártfogó felügyelője igazolást kért a foglalkoztatásáról, ami felfedte büntetett előéletét. A KSH elnökhelyettese szerint globális jelenség a magas infláció
A magas infláció nem egyedi, országspecifikus, hanem globális jelenség – így kommentálta Windisch László, a KSH elnökhelyettese a pénteken megjelent statisztikai adatot. Felidézte: idén januárban 7,9 százalékkal emelkedett az átlagos fogyasztói kosárba tartozó termékek és szolgáltatások árszínvonala az egy évvel korábbi árakhoz képest. Megvédték a privatizációtól a Haggenmacher-villát Fürjes Balázsék
Ma megtörtént a kulcsátadás és a birtokba vétel. Biztosan közösségi tulajdonban és közösségi használatban marad a Haggenmacher-villa, az egykori Istenszeme fogadó budai műemlék épülete és hatalmas parkja! – tudatta a fejleményeket Fürjes Balázs, a budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár. Ahogyan azt korábban is írtam: Pokorni Zoltán polgármesterrel közösen megakadályoztuk a privatizációt, és megvédtük a villaépületet – kezdte bejegyzését az államtitkár. Gattyán György: Senkire nem tudnék jó szívvel szavazni
Aki támogatja a baloldalt, tegye. Mi csak azt szeretnénk, hogy legyen képviselete a párt nélkül maradt millióknak is – ezzel indokolta Gattyán György a Mandinernek adott interjúban, miért szállt be a választási vetélkedésbe Megoldás Mozgalom elnevezésű pártjával. Zsigó Róbert: a járvány idején is támogatjuk az időseket (Videó)
A járvány idején is támogatják az időseket – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár pénteken a Facebook-oldalán. Zsigó Róbert a videóban kiemelte, hogy pénteken másfélmillió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember bankszámlájára utalják – a havi járandóság mellett – a 13. havi nyugdíjat is. Tehát banki átutalással is dupla nyugdíj érkezik – fűzte hozzá. Márki-Zay-nál elgurult a gyógyszer: Nagy tapsot kérek Bohár Dánielnek, az ellenzék egyik propagandistájának! (Videó)
Márki-Zay Péter elérte a mélypontot! – jelentette ki Bohár Dániel egy Facebook-posztjában. A Pesti TV riportere egy videót osztott meg közösségi oldalán, ahol a baloldali miniszterelnök-jelölt egy tatabányai utcafórumon próbálja heccelni Bohárt, amiért nem hajlandó kiállni vele egy vitára. Egy másik videójában a riporter azzal indokolta döntését: nem lehet vitázni olyan emberrel, aki percenként mond ellent magának. A WHO szerint a világjárvány nem ért véget, további variánsokra lehet számítani
A koronavírus-világjárvány még nem ért véget, és további variánsokra lehet számítani – mondta Szumija Szvamináthán, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudományos főtanácsadója pénteken. Volner János a Hobbistában: Jakab Péterék felaprították magukat és önként mentek a Gyurcsány-kolbászba (Videó!)
Nincs itthon a macska, cincognak az egerek! Jeszenszky Zsolt ideiglenes távollétében Ábrahám Róbert kvóta-műsorvezető vette át a "kapitány" szerepét, aki a tőle megszokott stílusban vette kezelésbe a csapatot. A fiúk Göncz Árpáddal kezdték, aki egyeseknek az ország nagypapája, másoknak viszont csak egy volt SZDSZ-es politikus. Ezután megbeszélték, hogy a baloldal szerint ki lehetne jobb köztársasági elnök, mint Novák Katalin, és olyan nevek merültek föl, mint Iványi Gábor, Róna Péter vagy Elek István. A srácok később egy alacsonyan csüngő gyümölcsért nyúltak és górcső alá vették Márki-Zay Péter szájmenésének újabb eredményét. Spoiler: ezúttal nem sértett meg senkit, mindössze annyi történt, hogy nem tudta, hányadikán van 16-a. A műsor második felében Volner János, a Volner Párt elnöke foglalt helyet a vendégfotelben, aki mesélt a pártjáról és arról, miért lépett ki a Jobbikból. Emellett szóba került a Jobbik jelenlegi vezetése, amely finoman szólva is azokkal állt össze, akik ellen létrejött. Az adás végéhez közeledve Ábrahám Robi végül feltette az ominózus kérdést és arról érdeklődött, hogy Volner János belép-e a Fideszbe a választások után, amire olyan választ kapott, amire ő maga sem számított.