Videót osztott meg Orbán Viktor a mai bérmegállapodásról (Videó)
Mint ahogy a PestiSrácok.hu is részletesen beszámolt róla, Orbán Viktor aláírta a bérmegállapodást hétfőn Budapesten. A miniszterelnök az eseményen beharangozta, a garantált bérminimum kétszázhatvanezer forint lesz, a minimálbér pedig kétszázezer forintra emelkedik. A bejelentésről egy videót is megosztott közösségi oldalán a kormányfő. Nézőpont Intézet: Márki-Zay egyedül népszerűtlenebb az egész baloldalnál
Nem hogy új szavazókat nem sikerült toboroznia, de még a baloldal egészét sem tudja meggyőzni Márki-Zay Péter. Míg a biztosan szavazó pártválasztók negyvenkét százaléka baloldali, addig csak huszonnégy százalékára számíthatna az előválasztás győztese – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. A baloldali összefogás számára figyelmeztető jel, hogy a „politikai innovációnak” tervezett baloldali előválasztás során nem egy tábornövelő, hanem egy tábormegosztó jelöltet sikerült pajzsra emelniük. Már az október 23-ai ünnep baloldali kudarca is megmutatta, hogy a baloldali pártokkal is hadakozó kormányfőjelölt az érintett pártok támogatói körben mérsékelt népszerűséget remélhet. A Századvég közgazdásza szerint a plusz nyugdíjkifizetések jó hatást gyakorolnak a gazdaság növekedésére is
Az eredeti tervvel ellentétben nemcsak kétheti, hanem teljes 13. havi nyugdíjat kapnak az idősek – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz tisztújító kongresszusán. A kormányfő már korábban is beszélt arról, hogy mindent megtesz azért, hogy jövőre már a teljes összeget ki tudják fizetni, így két év alatt vissza tudják építeni a juttatást, amit a 2010 előtti baloldali kormányok vettek el a nyugdíjasoktól – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Varga Judit: Magyarország nagyon sok területen mintaállam lett Európában
Jó érzés tapasztalni, hogy Magyarország mintaállam lett Európában nagyon sok területen. A migráció például egy olyan kérdés, ahol mindenki a magyar válaszokra kíváncsi – írta hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter, aki a spanyol sajtó munkatársainak nyilatkozott. Terrorcselekménynek minősítette a rendőrség a liverpooli robbantást
Terrorcselekménynek minősítette a rendőrség hétfőn a Liverpoolban előző nap történt robbantásos incidenst. A brit terrorelhárító szolgálat területi vezetője, Russ Jackson hangsúlyozta hétfői tájékoztatóján, hogy a cselekmény indítéka egyelőre nem ismert, Priti Patel belügyminiszter azonban hétfő délután bejelentette, hogy az elhárító szolgálatok a második legmagasabb fokozatra emelték a nagy-britanniai terrorkészültség szintjét. Szijjártó: szankcionálható lesz a migráció manipulációs eszközként való használata
Olyan intézkedéseket fogadott el az Európai Unió a fehérorosz-lengyel migránsválsággal kapcsolatban, amelyek alapján szankcionálható lesz a migráció manipulációs eszközként való használata – közölte sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. Karikó Katalin az idei Mahidol herceg-díj egyik kitüntetettje
Karikó Katalin kutatótársával, Drew Weissmannal és Pieter Cullis kanadai biokémikussal és molekuláris biológussal megosztva kapta az idei Mahidol herceg-díjat – jelentette be az elismerésről döntő thaiföldi alapítvány hétfőn. A thai királyi család által 1992-ben létrehozott alapítvány honlapján olvasható indoklás szerint Karikó Katalin és Drew Weissman együtt dolgozott az mRNS-technológián és annak orvosi alkalmazásán.
Kis-Benedek József: Hibrid háború zajlik a lengyel-fehérorosz határon
Politikai és biztonsági szempontból is zsúfolt a hétvége. Folytatódik a vita az unió külső határainak védelméről, miközben egyre feszültebb a helyzet Lengyelország és Fehéroroszország határán. Egyre nagyobb a nyomás a Bizottságon, hogy a határvédelem minden eszközét finanszírozza, ideértve a kerítést is – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában. Szijjártó: a V4-ek készen állnak Lengyelország megsegítésére
A visegrádi országok külügyminiszterei megállapodtak abban, hogy ha Lengyelországnak szüksége van valamilyen segítségre a migrációs nyomás miatt, akkor a három másik ország készen áll arra, hogy haladéktalanul segítsen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán. Új vezérigazgatója lett a Mediaworks Zrt.-nek
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriuma Kálmán Erikát, jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé – írja az alapítvány közleménye. Szabó László, aki a járványhelyzet legnehezebb időszakában is hatékonyan irányította a cégcsoportot, más fontos kormányzati megbízatást kap. Orbán: mindenkinek részesülnie kell a növekedésből – Aláírta a kormányfő a bérmegállapodást
A miniszterelnök hétfőn aláírta a bérmegállapodást, Orbán Viktor a szerződés elfogadásakor úgy fogalmazott: a növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle. A Karmelita kolostorban tartott eseményen a dokumentum ünnepélyes aláírásakor kifejtette: a kormányzásuk kezdetekor a legfontosabb vállalásuk az volt, hogy létrehozzanak egy munkaalapú gazdaságot. Ha munka van, minden van, ez volt a kiindulópont – idézte fel a kormányfő, megjegyezte, hogy folyamatosan csökkentik a munkát terhelő adókat, 2010 óta negyedével csökkent a munkát terhelő adók mértéke Magyarországon. Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte a Városháza-gate ügyében a Fidesz – Frissítve: nem ül össze a közgyűlés (VIDEÓ)
A budapestiek megérdemlik a válaszokat, ezért Láng Zsolt a Fidesz-KDNP frakció nevében hétfőn rendkívüli közgyűlés összehívását javasolta a Városháza eladása kapcsán kirobbant botrány tisztázása érdekében. Nem lesz rendkívüli közgyűlés november 17-én, mert a Fidesz-frakció túl későn nyújtotta be a kezdeményezését, így erre a napra már szabályszerűen össze sem hívható az ülés. A Fővárosi Közgyűlés egyebekben a szabályoknak megfelelően jövő héten szerdán ülésezik – közölte hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal. Hozzátették: A Fővárosi Közgyűlés soron következő ülésén a főpolgármester ismét és újra elmondja majd, hogy a Városháza épülete nem eladó. Robbanómellényes terrorista robbanthatott Liverpoolban
Egy taxis leleményessége előzte meg a nagyobb tragédiát Liverpoolban, ahol egy taxi robbant fel nem sokkal azután, hogy megállt egy helyi klinika parkolójában. A taxiban ülő utas a helyszínen meghalt, a sofőr megsérült, de már stabil az állapota. Magyar siker az első közép-kelet-európai turizmus piacelemző versenyen
A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának (BGE KVIK) csapata nyerte meg az első közép-kelet-európai turizmus piacelemző versenyt, a 2021 Central & Eastern Europe Student Market Study Competition nemzetközi versenyt – közölte hétfőn a BGE. Országgyűlés – Savanyú a szőlő Kocsis-Cake Olivio számára, aki irigyli a Fidesz egységét
A parlament előző héten kezdődött ülésének ötödik, egyben befejező napja hétfőn délelőtt tizenegykor kezdődött a magyar szórvány napjára történő emlékezéssel, majd a napirend előtti felszólalások között szó volt a vasárnapi Fidesz-kongresszusról, a klímavédelemről és a járványkezelésről is. Szabó Tímea harcostársa Kocsis-Cake Olivio a Fidesz tisztújító gyűlésével foglalkozott, amit az ellenzéki összeborulás előválasztási műsorával próbált összehasonlítani és azt hangoztatta, hogy a baloldali színjáték felettébb demokratikus esemény volt. Dömötör Csaba rámutatott, hogy a mérhetetlen népszerűségű Párbeszéd politikusának nyilván fáj, hogy egy egységes erős párt tartott kongresszust a hétvégén. Relativizálta a holokausztot a CNN Márki-Zayt körbekedveskedő riportere
A baloldal szívesen kiabál holokauszt-relativizálást, kivéve akkor, ha a sajátjaik egyike hasonlítja Hitlerhez Donald Trumpot, vagy Orbán Viktort. Nem cselekedett másként Christiane Amanpour, a CNN riportere sem, aki azzal írta be magát a magyar köztudatba, hogy előszeretettel provokálja a magyar külügyminisztert, de bármikor nagy szeretettel készít PR-interjút Márki-Zay Péterrel. Fehéroroszország hazatoloncolja a migránsokat
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn kijelentette, országa azon dolgozik, hogy hazatoloncolja a fehérorosz-lengyel határon rekedt, főként közel-keleti migránsokat. Koronavírus – Közeledünk a hatmillió beoltotthoz
A koronavirus.gov.hu hétfőn közzétette hétvégi összesítő adatai szerint péntektől vasárnapig meghalt 304, többségében idős krónikus beteg, és újabb 21 060 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon. Eddig 5 999 516 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 774 158-an a második, 1 millió 594 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 960 844-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 32 171 ember, a gyógyultak száma 825 775-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 102 898. Kórházban 5286 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 519-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 42 931-en vannak, a mintavételek száma 7 854 966.