Pesti Srácok

Szijjártó: az Európai Uniónak ki kell fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21.
Az Európai Uniónak mielőbb ki kellene fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak az ott tartózkodó bevándorlók ellátásához, mivel Ankarának kiemelt szerepe van a kontinens védelmében – szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter a Törökország–V4 (visegrádi négyek) keddi külügyminiszteri találkozó után.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Boomerlázadásban: a keresztény civilizációt veszélyezteti az iszlám rohamos terjedése (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 21.
A kétezer éves európai keresztény civilizációt veszélyezteti az iszlám rohamos terjedése, az erőszakos liberalizmus és a globalista szemlélet. A kalocsa-kecskeméti érsek egyetért Ferenc pápa gondolatával, aki kinyilatkozta, hogy Európában ideológiai gyarmatosítás folyik. A karácsony szó eltörlésének brüsszeli gondolatáról Bábel Balázs azt mondta: „olyan mértékben férkőzik be az ellenség, hogy a jónak a látszatát hozza”. Ugyanakkor azt is kifejtette: „vallásháborút nem indíthatunk, de fel kell vennünk a versenyt a szellemi áramlatok ellen”. Az érsek a műsorban kiemelte: „hazánkban összefogtak a keresztény egyházak a család és a gyermekek védelméért”, ezért egyetértenek a kormány gyermekvédelmi törvényével. Bábel Balázs leszögezte: „a múlt erős gyökér. A jelenünk és a jövőnk. Nem lehet végképp eltörölni. Ha nincsen karácsony, ha nincsen Jézus születése, akkor a mi kultúránk a semmin nyugszik.”

Koronavírus – Javulást mutatnak a kedd reggeli adatok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21.
Keddre virradóra 1985 új fertőzöttet igazoltak, 132 beteg elhunyt. Egy hete kedden az új fertőzöttek száma 3575 fő volt, és 195 beteg halt bele a fertőzésbe. Kórházban jelenleg 5527 covidos beteget ápolnak, szemben az egy héttel ezelőtti 6507 fővel. Lélegeztetésre most 501 beteg szorul, míg tegnap 503 betegről írt a központi tájékoztató oldal. A beoltottak száma 6 232 575 fő; közülük 5 945 349 fő már a második oltását is megkapta, 3 114 011 pedig már a harmadik oltást is felvették.

Majdnem egymillió forintot kocsikázott el Karácsony másfél év alatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21.
Tizenkilenc hónap alatt több mint hatvanezer kilométer, majdnem egymillió forintnyi üzemanyagszámla gyűlt össze Karácsony Gergely kocsikáztatása miatt – ez derült ki a Mandinernek eljuttatott fővárosi dokumentumokból. A lapnak gyanús volt, hogy az egyébként autóellenes és környezetbarát főpolgármester kormányfőjelölti kampányának vidéki állomásaira hivatali autójával érkezett.

Kovács Péter a Pesti Riporterben: azért nem vállalta eddig a nyilvánosságot a Városháza-gate koronatanúja, mert félt, hogy ellehetetlenítik (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 21.
Megjelent a fővárosi vizsgálóbizottság előtt a Városháza-gate koronatanúja, Bodnár Dezső, aki korábban az ügyben szintén szóba került Bajnai Gordon és Gansperger Gyula wallisos kollégája volt, és elmondta, hogy a főpolgármester tudott a Városháza épületének eladásáról, holott ezt Karácsony Gergely tagadja. A koronatanú azért döntött úgy, hogy tisztázza a helyzetet a nyilvánosság előtt és megjelenik az ülésen, mert amióta ez az ügy kiszivárgott, ingatlanosként megcsappant a potenciális ügyfelek bizalma, ezért pang az üzlete.

Orbán Viktor a PS-nek: Az ellenzék komolyan vehetetlen és blöfföl, Gyuri bácsi meg jön, érkezik, hiszen választás lesz

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 december 21.
Ne vegyük komolyan az ellenzéket, mert blöfföl, megpróbál nagyokat mondani, Gyuri bácsi meg jön, érkezik, jövőre ugyanis választások lesznek Magyarországon, de emiatt nem egyedül jön, hanem hozza az összes haverját is – válaszolta a PestiSrácok.hu és a Pesti TV kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök az év utolsó Kormányinfóján. Szarvas Szilveszter kérdésére leszögezte: mi, magyarok és ő személy szerint sem tart senkitől, Magyarország 1100 éves állam, velünk nem lehet packázni. Portálunknak azt is elárulta: Nyugaton nincs életösztön és tapasztalat ellenállásban, de nekünk van, mi ellenállunk minden kulturális és társadalmi átalakításnak.

Városháza-gate – Anonymus tízórányi vágatlan hangfelvételt postázott a rendőrségnek a baloldali ingatlanmutyikról (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21.
Hiába a hetek óta kiszivárgott hangfelvételek a fővárosi ingatlaneladásokról, a baloldal foggal-körömmel védi sajátjait. Sokszor azzal védekeznek, hogy az Anonymus által nyilvánosságra hozott hangfelvételek összevágott anyagok, ezért nem hiteles, ami azon elhangzik. Annak érdekében, hogy végre bebizonyosodjon, nem hamisak a felvételek, a hanganyagot szivárogtató Anonymus karácsonyi ajándék gyanánt elküldte a tízórás vágatlan felvételt a rendőrségnek, akik már egyébként is nyomoznak a fővárosi mutyiügyekben.

EU-csúcs – Kevés a megállapodás, annál több a nyitott kérdés

PPestiSrácok.hu Világugar 2021 december 21.
Az Európai Unió állam- és kormányfői, vagyis az Európai Tanács évzáró csúcstalálkozót tartott csütörtökön – erről kérdezték Baraczka Esztert, a közmédia brüsszeli tudósítóját a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Egy-egy tárgyalás után mindig következtetések címszó alatt jön ki az elfogadott eredményekről szóló dokumentum és ebben szerepel a járványügy, a válságkezelés és a reziliencia, azaz az EU valamilyen formájú ellenálló-képessége; szerepel benne a biztonság és a védelem, a migráció külső vonatkozásai, valamint a külkapcsolatok.

A tálibok eltávolítják a nőket ábrázoló képeket a plakátokról és kirakatokból

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21.
A kabuli városvezetés hétfőn jelentette be, hogy az iszlám törvénykezés, a saría előírásaiba ütköző reklámokat eltávolíttatják. A közlemény szerint az üzlettulajdonosoknak be kell tartaniuk az erkölcsi értékeket a plakátok és egyéb hirdetések nyomtatásánál. A tálibok Twitter-oldalán közzétett felvételeken már hétfőn olyan plakátokat és reklámtáblákat lehetett látni, egyebek között szépségszalonok kirakataiban, amelyeken átfestették, vagy lekaparták a nők arcképeit.

Politikai Hobbista – Az összefogás közös arculata a felkötött kezű Safranek lehetne (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21.
A Hobbista kemény fába vágta a fejszéjét: próbálta nem elviccelni Márki-Zay Péter kéztörését. Többé-kevésbé sikerült, csak attól a képzettől nem tudtak szabadulni, hogy úgy járt, mint Safranek: az ő ötlete képezte annak a kutatásnak az alapját, ami kihozta, hogy nem kedveli őt a magyar társadalom. A Hobbista áttekintette, mi vezetett az ellenzék múlt heti kudarcsorozatához: a több gazda és a túl sok pénz. Utóbbira a Bige László finanszírozta nagy társadalmi riport a legjobb példa, amire úgy vertek el 50–60 milliót, hogy megvehették volna a Tárki vonatkozó kiadványát 2913 forintért a Libriben. És emellett az önálló arculatukat, sőt, az önálló gondolataikat is kukába dobták: ugyanazt mondják, csak eltérő stílusban.

Gődény Györggyel készített étrend-kiegészítő reklámok miatt bírságolt a GVH

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 21.
A GVH tavaly év végén indított vizsgálatot a Nutriversum étrend-kiegészítők reklámjai miatt, amelyek Gődény György gyógyszerész szereplésével népszerűsítették a termékeket a YouTube-on, illetve egyéb csatornákon. Megállapították, hogy a reklámok az élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályokkal ellentétesen hirdették az étrend-kiegészítőket a gyógyszerésszel, hangsúlyosan kiemelve a végzettségét és foglalkozását.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.