Pesti Srácok

Novák Katalin: előbb kapják meg a családok a szeptemberi támogatásokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Jelenléti oktatásra készül a kormány a szeptember elsején induló tanévben, mert a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete ezt lehetővé teszi – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után. Novák Katalin a budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy jövő hétfőn és kedden, valamint csütörtökön és pénteken kampányszerű oltást szerveznek a köznevelési intézményben tanuló 12 év felettieknek. A szülőknek az erre irányuló igényüket szerdáig kell jelezniük, hogy látható legyen, mennyi oltóanyagra van szükség – tette hozzá. Ismertette: az oltást Pfizer-vakcinával végzik, és a kampányba az iskolaorvosok, iskolai védőnők bevonását is indokoltnak látják. Mindemellett előre hozzák a családtámogatások utalását (szerdától érkezik a pénz), hogy könnyebb legyen a tanévkezdés (családi pótlék, gyes, gyet).

Szijjártó: újabb beruházást jelentett be Debrecenben a Vitesco Technologies

PPestiSrácok.hu Eco 2021 augusztus 24.
Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárca közleménye szerint a miniszter arról számolt be, hogy a 47 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, a nagyjából hétezer négyzetméteres üzem felépítésével ugyanis 450 új munkahely jön létre.

Oláh Lajos és Niedermüller már zúgatja a láncfűrészeket a Klauzál téren

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Oláh Lajos és Niedermüller Péter már maximum fordulatszámon pörgeti a láncfűrészt a téren – írja az Erzsébetvárosi Fidesz a közösségi oldalán. Hozzáteszik, hogy a veszélytelenítést ugyan el kell végezni, de ez nem egyenlő azzal, hogy kivágják a tér régi fáinak javát egy olyan projekthez, amelyikről még semmilyen lényegi döntés nem született.

Fegyveresek kaparintották meg az egyik ukrán evakuációs repülőgépet Afganisztánban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Fegyveresek kaparintották meg a napokban Afganisztánban az egyik ukrán evakuációs repülőgépet – mondta el Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes kedden egy rádióműsorban. A repülőgépünket más emberek foglalták el vasárnap. Fegyveresek voltak, lőfegyverek is voltak náluk. A gépünket ellopták, kedden ismeretlen utascsoporttal a fedélzetén elrepültek Iránba – fejtette ki a tisztségviselő. További részleteket az incidensről nem ismertetett. Szavai szerint a gép azért volt Afganisztánban, hogy további ukrán állampolgárokat menekítsen ki a tálibok uralma alá került országból. Elmondta még azt is, hogy eddig három, ukránok evakuálására tett kísérlet hiúsult meg, mert az érintettek egyszerűen nem tudtak eljutni a repülőtérre.

Kivégeztek a tálibok egy híres afgán humoristát, aki még akkor is vicceket mesélt, amikor elhurcolták (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Megörökítette egy TikTok-videó azt a pillanatot, amikor egy afgán humorista akkor is folytatta a tálibok gúnyolását, amikor a csoport harcosai elhurcolták otthonából, majd kivégezték. A július végén forgatott videóban Nazar Mohammad, ismertebb nevén Khasha Zwan látható egy autó hátsó ülésén, amelynek mindkét oldalán egy-egy felkelő ül. Egyikük Kalasnyikov géppuskát lóbál. Eközben Szuhail Sahin, a tálibok szóvivője azt közölte a Kyodo japán hírügynökséggel azt közölte, hogy a hatalomra került mozgalom lehetővé teszi a nőknek az oktatást, a lányoknak a tanulást, és elismeri a sajtószabadságot.

Koronavírus – A beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Két beteg meghalt, és újabb 82 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 703 883 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 503 365-en már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 811 203-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 30 054-re. A gyógyultak száma 772 241. Kórházban 81 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 8908. Hatósági házi karanténban 942-en vannak, a mintavételek száma 6 504 169.

Börtönbe mehet egy radikális vezető, mert BlackLivesMatter-zászlót égetett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
A 444 portálja arról ír, hogy Henry „Enrique” Tarrio még decemberben, egy tüntetés során letépett egy #BLACKLIVESMATTER feliratú zászlót a Washington belvárosában található Asbury United metodista templomról, a helyi fekete közösség imaházáról. Emlékeztettek, egy öngyújtóból gyúlékony anyagot öntött rá, felgyújtotta, majd képeket osztott meg minderről a Parler nevű közösségi oldalon. Ezért a tettéért tartóztatták le január 4-én, két nappal a Capitolium ostroma előtt, amikor megérkezett Washingtonba Miamiból.

Év végére elkészül a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épülete – Itt tart most a Magyar Zene Háza építkezése (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 augusztus 24.
Izgalmas újdonságokkal folytatódik a Városliget történelmi léptékű megújítása 2021-ben is, hiszen ez év végére készül el a világ egyik legnagyobb izgalommal várt kortárs épülete, a rangos nemzetközi díjakkal elismert Magyar Zene Háza – írja a Liget Budapest Projekt kedden megosztott legfrissebb videójuk kapcsán. Mint kiemelik, "a világ leginnovatívabb építészének választott Sou Fujimoto egy modern, extravagáns házat álmodott meg a zenének, a végeredmény pedig egy könnyed, légies, nyitott és átjárható, harmonikus épület lesz, egyedülálló interaktív tartalommal".

Kamala Harris megvádolta Pekinget

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Kamala Harris amerikai alelnök azzal vádolta kedden Pekinget, hogy kényszerítő és megfélemlítő politikát folytat a Dél-kínai-tengeren, továbbra is aláássa a szabályokra alapuló rendet, de Washington szerinte a továbbiakban is a szabad és nyitott indiai-csendes-óceáni térség megteremtésén fog fáradozni. Az amerikai alelnök a szingapúri látogatása harmadik napján beszélt erről, még mielőtt továbbutazott Vietnamba. Harris körútja a térségbeli partneri kapcsolatok erősítését szolgálja, és illeszkedik azokhoz a washingtoni törekvésekhez, amelyek Kína növekvő térségbeli gazdasági és biztonsági befolyását hivatottak ellensúlyozni.

Földi-Kovács Andrea: Egyre inkább az a bátor, aki kimondja az igazságot – A Védett Társadalom Alapítványról a Pesti TV-n (videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 augusztus 24.
A Pesti TV Pesti Riporter című műsorában Földi-Kovács Andrea, televíziós újságíró, a Védett Társadalom Alapítvány Kuratóriumának tagja beszélt a szervezet hiánypótló tevékenységéről, hitvallásáról. Rávilágított a civil szervezet valódi céljára, és kifejtette a nyugati országok által preferált szexuális felvilágosítás háttérüzenetét is.

Tarlós visszautasítja az MSZP–LMP–Párbeszéd rágalmait

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Visszautasítja Tarlós István az MSZP–LMP–Párbeszéd azon állítását, hogy kiárusították volna a főváros vagyonát. A korábbi főpolgármester szerint éppen hogy visszavásárolták a szocialisták és a szabad demokraták által korábban elkótyavetyélt vízműveket, és ugyanezt kezdeményezték a csatornázási művek esetében. A 2010 előtt kötött metrószerződések módosításával pedig több tíz milliárdot szereztek vissza Budapestnek.

Ötemeletes falfestménnyel tiszteleg Karikó Katalin előtt a Brain Bar

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Ötemeletes falfestménnyel tiszteleg Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus előtt a Brain Bar jövőfesztivál; a budapesti Krisztina körúton készülő alkotás a szeptember 9-10-i rendezvény előestéjére készül el. A koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó Karikó Katalin arcképe mellé A jövőt magyarok írják jelmondat kerül majd az óriási tűzfalfestményen – közölte a Brain Bar hétfőn az MTI-vel.

Orbán Viktor: Az oltás életet ment, csak ez védhet meg a járvány negyedik hullámától!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 24.
Orbán Viktor elektronikus levelet juttatott el a magyar polgárokhoz, amelyben a covidjárvány negyedik hullámának veszélyeire hívta fel a figyelmet: az új mutációk már az ajtónkon dörömbölnek - fogalmazott. Üzenetének lényege: ha az olvasó családjában vagy az ismerősei között van olyan, aki még nem vette fel az oltást, győzze meg, hogy regisztráljon, és éljen az oltás lehetőségével! Csak az oltás ment életet, és csak az oltás védheti meg Magyarországot és a magyar embereket egy újabb, negyedik járványhullámtól.

Andrzej Duda: Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni Európa jövőjének alakításában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 23.
Mind Lengyelország, mind Magyarország tisztában van az Európa előtt álló kihívások súlyával, jelentős szerepet akarnak betölteni Európa jövőjének alakításában – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök abban a levélben, amelyet a hétfőn megkezdődött 4. lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett.

Új rendszámfajtát vezettek be Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 23.
2021 augusztusában bevezették a kizárólag elektromosan tölthető motorkerékpárok számára a zöld rendszámmal történő ellátás lehetőségét – írta a Ksr.hu. A rendszámozás az első forgalomba helyezéskor megtörténik, így a zöld rendszámmal járó üzemeltetési kedvezmények igénybe vehetővé váltak a tisztán elektromos robogók és motorkerékpárok tulajdonosai számára is.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.