Ez lenne az új kaliforniai álom? – A demokraták 150 ezer dollárt adnának a migránsoknak lakásszerzésre
Kaliforniai álom mindenkinek – ezen a néven működne az amerikai tagállam lakásvásárlási programja, amelyet egy republikánus honatya „őrültségnek” nevezett. Gavin Newsom kaliforniai kormányzó aláírásán múlhat a jogszabály elfogadása. A program júniusban már elindult, csak akkor gyorsan el is apadtak a pénzügyi források - írja a hirado.hu. Zelenszkij menesztette az ukrán légierő parancsnokát az első F-16-os elvesztése után
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken menesztette Mikola Olescsukot, a légierő parancsnokát - olvasható a döntésről kiadott elnöki rendeletben. Elhunyt Dobray György Balázs Béla-díjas filmrendező
Nyolcvankét éves korában meghalt Dobray György, tájékoztatta az Indexet a család. A Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró 2024. augusztus 28-án, hosszan tartó betegség után hunyt el.
Hámori Luca: meg sem fordult a fejemben, hogy nem állok ki Helif ellen
Néhány hete nemcsak a teljes ország, de az egész világ megismerte a 23 éves Hámori Luca nevét. A kőszegi bokszoló többször elnyerte a magyar bajnoki és az év női ökölvívójának járó címet. A párizsi játékokra a 2023. évi Európa-játékokon szerzett bronzérmével kvalifikált, már ezzel sporttörténelmi tettet hajtott végre, hiszen az első magyar női bokszolóként jutott ki olimpiára. Ezt még sikerült megfejelnie két győzelemmel. Mint ismert, a harmadik ellenfelének a dns-tesztek szerint a férfiakra jellemző XY-kromoszómái vannak. Hámori Luca pontozásos vereség után végül ötödikként zárt, Ímen Helif pedig olimpiai bajnok lett. Most a Mandinernek adott interjúban elmondta, meglepődött, mikor Helif benevezett a játékokra. Azon pedig még inkább elcsodálkozott, hogy a mérkőzésükön őt pfujolták a csarnokban, az ellenfelét pedig tapsolták és éljenezték. Több mint huszonháromezren érkeztek Ukrajnából pénteken
Az ukrán-magyar határszakaszon 7961-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 15 276-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az EU-tagállamok nagy része továbbra is az eszkaláció irányába mutató lépéseket fontolgat
Az uniós tagállamok nagy része továbbra is az ukrajnai háború eszkalációjának irányába mutató lépéseket fontolgat - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Brüsszelben. Giorgia Meloninál betelt a pohár migrációs téren: olyat mondott, ami miatt rengeteg bírálatot fog kapni
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke feldúltan beszélt az országba érkező illegális bevándorlókról, és azt mondta, „a hajókat el kell süllyeszteni” – adta hírül a Visegrád 24 az X-en.
Kijev felszólította Mongóliát: vegye őrizetbe az Ulánbátorba látogató orosz elnököt a nemzetközi elfogatóparancs alapján
Az ukrán külügyminisztérium felszólította pénteken a mongol hatóságokat, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa alapján vegyék őrizetbe Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amikor szeptember elején Ulánbátorba látogat. A Kreml azonban közölte, hogy az orosz vezetés nem tart ettől az eshetőségtől. Ennyi: Görögországban betiltják a mobiltelefonok használatát az iskolákban
Görögországban betiltják a mobiltelefonok használatát az iskolákban szeptembertől. Ugyan ezt az intézkedést más más országokban is bevezették és a magyar kormány is most ezt szorgalmazza. Mivel volt, aki akadékoskodott a baloldalon, már találtak is fogást az intézkedésen. Josep Borrell: európai fegyverek oroszországi használatának engedélyezése nem jelenti háború indítását Oroszországgal szemben
Annak engedélyezése, hogy az uniós tagországok által Ukrajnának átadott fegyverek orosz területen található célpontok ellen is bevethetőek, nem jelenti azt, hogy az Európai Unió háborúba indulna Oroszországgal szemben - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek egynapos, nem hivatalos ülését követően pénteken. Csak hibázott Podoljak memóriája: Ukrajna 2029-ig folytatja a kőolajszállítást a Barátság vezetéken
Ukrajna a szerződések lejártáig maradéktalanul teljesíti az orosz kőolaj Európába történő tranzitjára vonatkozó kötelezettségeit - helyesbítette Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda tanácsadója pénteken korábbi kijelentését. Iványiék hatalmas közmű- és adótartozást halmoztak fel és a dolgozók után sem fizették a járulékokat
Meghaladta a köznevelési intézmény közmű- és adótartozása a törvényben meghatározott mértéket, ezért a kormányhivatalnak törölnie kellett a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát a nyilvántartásból – írja a Magyar Nemzet a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása alapján. Iványi Gáborék intézménye továbbá a járulékokat sem fizette a dolgozók után. Orbán Balázs: győzzük kivárni, amíg Európa háborúpárti elitje nem leszáll, hanem leesik a magas lóról
Senki nem okolja az ukránokat az orosz megszállás miatt, viszont minden józan gondolkodású ember okolja a nyugati háborúpárti elitet az elhibázott, felelőtlen, veszélyes és Európát hanyatlásba taszító politikáért -írja Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a közösségi oldalán miután megjelent egy cikk arról, hogy Ursula von der Leyen azt kérdezte, hogy okolták-e a magyarokat valaha az 1956-os megszállásért? Eljött a nap, amikor a hallgatók is beleszólhatnak a Neptun fejlesztésébe
Mostantól a hallgatók is részt vesznek a Neptun tanulmányi rendszer fejlesztésében - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-t pénteken. Kiengedték a börtönből a Lánchíd-botrány kulcsfiguráját
A letartóztatásból bűnügyi felügyeletbe került Vig Mór, a fővárosi számlagyárügy központi figurája – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben a hatóság jelenleg is adócsalás, hűtlen kezelés és vesztegetés miatt nyomoz, a szálak pedig a budapesti Városházáig érnek. Bóka János: az európai menekültügyi és migrációs rendszer nem működik
Az európai menekültügyi és migrációs rendszer egyértelműen nem működik, jogi és politikai felülvizsgálatra van szükség, hogy megfeleljen a mai kihívásoknak - írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken Facebook-oldalán, ahol a Kurier című osztrák lapnak adott nyilatkozata részleteit ismertette. Fontos uniós tisztségviselők bánják már, hogy nem Budapesten tanácskoznak
Az Európai Unió külügyminiszterei utólag már nagyon bánják, hogy Orbán Viktor békemissziójára hivatkozva Josep Borrell úgy döntött, hogy a csodás dunai panoráma helyett a megszokott brüsszeli tanácsteremben találkozzanak. Többen is úgy nyilatkoztak, hogy szívesen jöttek volna Budapestre tárgyalni. Megműtötték Pankotai Lilit
„Szegényebb lettem egy szervvel, gazdagabb négy lyukkal a hasamon” – írta az aktivista a Facebook-oldalán és megköszönte a halálát kívánó üzeneteket is, mert szerinte ezek jelzik mennyi dolguk van még. Kár, hogy arra nem emlékszik, hogy ő milyen stílusban kezdte aktivista munkáját, továbbá várjuk, hogy a magyar egészségügyről is ejtsen néhány szót, hiszen most hálás az orvosoknak, de valószínűleg azért lesznek majd megjegyzései.