Pesti Srácok

Külföldre kerülhetnek azoknak a személyes adatai, akik aláírják Gyurcsányék kínaivakcina-ellenes petícióját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
Gyurcsány Ferenc a törvényeket is áthágja annak érdekében, hogy a kínai vakcina ellen kampányoljon – számolt be az Origo a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökére hivatkozva. Péterfalvi Attila szerint ugyanis aggályos a DK online petíciója, amit a kínai vakcina ellen indítottak, mivel az aláírók személyes adatai külföldre kerülhetnek, akár az EU-n kívülre. Az ügy pikantériája, hogy az adatokat Gyurcsány korábbi jobbkeze, azaz volt kabinetfőnökének cége kezeli, így nyilvánvalóvá vált, hogy a petícióval adathalászatot folytat a párt, amit majd a kampányban tudnak használni. Ez akár a törvényekbe is ütközhet. Ahogy korábban Krekó Péter elemző is megjegyezte: „Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor [Orbánnak] kell viselnie a politikai következményeket.” Erre játszhatnak Gyurcsányék is, mindeközben politikusaik titokban oltatják be magukat. Legutóbb a gyöngyösi polgármester, Heisz György bukott le, de kiderült, hogy Újbuda polgármestere és Falus Ferenc, a roncskoalíció korábbi főpolgármester-jelöltje is megkapta már a vakcinát.

Operatív törzs: a kamuvideósok és az egészségügyi Mekk mesterek nem segítik a védekezést

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
Hazánkban eddig 152 704 embert oltottak be koronavírus ellen, 17 772-en már a második oltást is megkapták. Magyarország 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben, különböző gyártóknál, de eddig csak 201 ezer ember oltására elegendő vakcina érkezett. Európában nincs elég oltóanyag, ezért hazánk egymillió embernek elegendő Szputnyik V vakcina beszerzéséről állapodott meg Oroszországgal; az oltóanyag három ütemben érkezik majd meg. Csak olyan vakcinák kerülhetnek forgalomba nálunk, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatékonyak és biztonságosak, és amelyeket már több országban is alkalmaznak. Már több, mint 1,7 millióan regisztráltak a védőoltásért, de még mindig lehet jelentkezni, az oltás ingyenes és önkéntes. Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján Schanda Tamás, az ITM államtitkára mindenkitől a szabályok betartását kérte, majd leszögezte, hogy hátráltatják a védekezést azok, akik kamuvideókat gyártanak vagy egészségügyi Mekk mesterként összeesküvés-elméletekkel bombázzák a nyilvánosságot az online térben.

Az Új Világ Néppárt csatlakozna az ellenzéki összefogáshoz, de a többi párt figyelmen kívül hagyja őket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
Az Új Világ Néppárt is csatlakozna az összefogás hat pártjához a 2022-es országgyűlési választások előválasztásain – jelentette be a párt elnöke, Pálinkás József. Az előválasztáson való indulásuk célja, hogy a teljes Fideszen kívüli világ megmérettessen, és 2022-ben a kiábrándult Fidesz-szavazók és a bizonytalan választók is megtalálják a saját polgári oldaluk képviseletét.

Vizsgálat indulhat a kórházban, ahol soron kívül kapott koronavírus elleni védőoltást a gyöngyösi polgármester

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
Belső vizsgálat indult a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban, miután kiderült, hogy a város baloldali polgármestere soron kívül kapott koronavírus elleni védőoltást – olvasható a hirtv.hu-n. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint politikai felelőtlenség Hiesz György tette. Mint arról korábban beszámoltunk, Hiesz György, Gyöngyös baloldali polgármestere január elején kapta meg a vakcinát, amikor csak az egészségügyi dolgozók, valamint a veszélyeztetett betegek voltak jogosultak rá.

Orbán Viktor: az antiszemitizmus ellen a magyar kormány a zéró tolerancia talaján áll

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt nemzetközi emléknapján a legmagasabb elismerését fejezte ki Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének azért a munkáért, amelyet az áldozatok emlékének megőrzése érdekében, illetve az antiszemitizmus újjáéledése ellen kifejt – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda délelőtt.

Nyolcvanöt új halálos áldozata van a koronavírusnak Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
Meghalt 85, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1004 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: 361 881-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 12 198-ra emelkedett, a gyógyultak száma 246 596. Az aktív fertőzöttek száma 103 087-re csökkent. Kórházban 3809 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 17 834-en vannak, a mintavételek száma 3 084 716-ra nőtt. Eddig 152 704 embert oltottak be, közülük 17 772-en már a második oltást is megkapták.

Egy szövetségi bíró blokkolta Joe Biden bevándorláspárti döntését

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
Egy texasi szövetségi bíró kedden ideiglenesen blokkolta Joe Biden amerikai elnök döntését, amely száz napra leállította volna egyes bevándorlók kitoloncolását az országból. A Biden-adminisztráció várhatóan fellebbezni fog a döntés ellen. Drew Tipton – akit Donald Trump előző amerikai elnök nevezett ki – egy úgynevezett visszatartó végzést adott ki, amely tizennégy napra országos szinten blokkolja az elnöki utasítást.

Átlépte a százmilliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
A világon 100 248 229 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 156 941, a gyógyultaké 55 362 744 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 99 706 375 fertőzöttet tartottak nyilván, a halottak száma 2 139 803, a gyógyultaké 55 040 967 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

Nézőpont: előny a Fidesznél, szimpatizánsai jóval aktívabbak, mint a horrorkoalíció támogatói

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 27.
A Fidesz-KDNP szimpatizánsai továbbra is jóval aktívabbak, mint a baloldali közös lista támogatói – derült ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív, még a milliós vakcinaszállítmány bejelentése előtt készült közvélemény-kutatásából. Kicsivel több, mint négyszáz nappal a 2022-es választások előtt markáns különbség van a kormánypártok és a baloldali ellenzék táborának választási aktivitása között.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.