Pesti Srácok

Schanda Tamás: idén már több mint félezer szakembernek kért KFI-bértámogatást a munkaadó

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Idén 100 munkaadó majdnem 550 magasan képzett szakember részére igényelt már kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) bértámogatást – adta hírül hétfőn a közösségi oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, aki azt is közölte, hogy a járvány első hullámát követően 23 ezer kutató, fejlesztőmérnök, informatikus munkahelyét védte meg a bértámogatás.

Menczer Tamás: Kértem már a gyurcsányistákat, hogy a sportolókat és az újságírókat ne bántsák

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Portálunk már beszámolt róla, hogy miközben a magyar baloldal elképesztő kampányt folytat itthon a kínai vakcina ellen, addig egész Európa a kínai oltóanyagért áll sorba, ugyanis a közös brüsszeli vakcinabeszerzés kudarcot vallott. Menczer Tamás a közösségi oldalán publikált videóban rámutatott, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, hogy a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai gyártóval néhány órán belül tizennégy európai ország jelentkezett a kínai vállalatnál. Az ”Európai Egyesült Államok” magyarországi helytartói, a gyurcsányisták azonban a brüsszeli gyógyszerlobbi malmára hajtják a vizet és igyekeznek nevetség tárgyává tenni a vakcinabeszerzésért folytatott küzdelmet.

7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére a Közös agrárpolitika (Kap) uniós és hazai forrásai révén 2027-ig - mondta Nagy István hétfőn az Agrárminisztériumban. Az agrárminiszter szerint a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidéki települések szempontjából történelmi jelentőségű döntés, hogy Magyarország az Európai Unióban adható legmagasabb mértékű nemzeti társfinanszírozást biztosítja nemzeti költségvetéséből az uniós vidékfejlesztési források mellé.

Deutsch Tamás: még az európai baloldal is elismerősen beszél a magyar járványügyi védekezésről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
A koronavírus-járvány leküzdéséről, a magyarországi és az uniós baloldalnak az országot támadó magatartásáról, a migrációs nyomásról, a brüsszeli források elosztásáról és a Fidesz néppárti jövőjéről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök folytatott a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) képviselőivel a hét elején, mondta el Deutsch Tamás a közszolgálati rádiónak. A fideszes EP-képviselő örvendetesnek nevezte, hogy a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal.

Szijjártó Péter: Magyarország érdekelt San Marino és az EU együttműködésében a nemzeti kisebbségek kérdésében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Magyarország érdekelt San Marino és az Európai Unió minél szorosabb együttműködésében, és hatékonyan együttműködhet az országgal a nemzeti kisebbségek kérdésében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szijjártó Péter San Marinó-i kollégájával egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a világjárvány megmutatta, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre nagyobb szükség van, mint bármikor korábban.

Hatalmas a zűrzavar az átláthatóság élharcosaként tündöklő Kétfarkú Kutyapárt pénzügyi beszámolójában

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 január 18.
A nyilvánosság, az átláthatóság élharcosai, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és annak elnöke, Kovács Gergely elvben mindent elkövetnek azért, hogy a közpénzből gazdálkodó szervezetek működése átlátható és tiszta legyen. Éppen ezért vettük a fáradságot, hogy kiderítsük: a kétfarkúak vajon önmagukkal szemben is ilyen szigorúak-e és kiderült: nagyon nem. A nyilvánosan elérhető legutóbbi, 2019-es főkönyvi kivonatuk ugyanis tele van furcsaságokkal. Olyan a viccpárt gazdálkodása, mintha valaki a sajátjaként kezelné a közpénzből finanszírozott párt pénztárát.

Újabb kétmilliárdos eszközbeszerzéssel segíti a kormány a védekezést

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós közölte, ebből az összegből hétszázharmincöt orvostechnológiai eszközt – köztük kilenc fertőtlenítő mobilrobotot – és berendezést kapott tizenhét intézmény.

Potápi Árpád: Zavartalanul működik a nemzetpolitikai intézményrendszer

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Zavartalanul működik tovább a nemzetpolitikai intézményrendszer: folyamatosan kapják a forrásokat azok az intézmények, amelyeket 2011 óta támogat a kormány – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Potápi Árpád János úgy vélekedett, hogy mindenképpen szükség van a külhoni nemzeti jelentőségű intézményekre és programokra.

Emberi Erőforrások Minisztériuma: van elég hely a hajléktalanszállókon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Van elég hely a hajléktalanszállókon, így senkinek nem kell az utcán aludnia – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Fülöp Attila ismertette, hogy a hétvégén Budapesten hetvenöt százalék alatti, országosan pedig hetvenkilenc százalék volt a szállók kihasználtsága.

Újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Rágalmazás miatt újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen – írta az olasz sajtó hétfőn. A politikus bűnözőnek és az emberkereskedők cinkosának nevezte Carola Racketét, a Sea-Watch három civil hajó kapitányát, aki engedély nélkül kötött ki az olasz partokon illegális bevándorlókkal a jármű fedélzetén. Giancarlo Serafini milánói ügyész jelentette be, hogy vádat emelt Matteo Salvini ellen. Hangoztatta, hogy mivel legfeljebb négy év szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményről van szó, nincsen szükség előzetes bírósági meghallgatásra.

Oroszországban megkezdődött a lakosság tömeges védőoltása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Oroszországban hétfőn megkezdődött a tömeges lakossági védőoltási kampány a Covid-19 ellen. Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője korábban közölte, hogy a lakosság hatvan százalékát tervezik beoltani. A vakcinációt jelenleg a Gamaleja Intézet Szputnyik V és a Vektor kutatóközpont Epi-Vac-Corona elnevezésű oltószerével végzik. A védőoltás önkéntes és ingyenes.

Fürjes Balázs: a kormány idén is százmilliárdokat biztosít Budapest fejlesztésére és működésére

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Budapest idén is az állami költségvetés legnagyobb haszonélvezője, ami helyes, hiszen a nemzet fővárosa, a legnagyobb magyar város, egy hárommilliós várostérség központja, 1,7 millió ember otthona, és rengeteg embernek biztosít munkát, tanulási lehetőséget vidékről is – írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Operatív törzs: holnap az összes vakcinát beadják abból, ami az országba érkezett, de jön az utánpótlás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Hétfőn is sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról, valamint információkkal látták el a közvéleményt azzal kapcsolatban, mikor érhetnek véget a szigorítások. Mint ismert, 875 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 352 703 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 68 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 409 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 230 441 fő, az aktív fertőzöttek száma 110 853 főre csökkent. 4 445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 330-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig mindössze közel 130 ezer emberre való oltóanyag érkezett az országba, a rendelkezésre álló vakcinák nagy részét már beoltották, eddig 123 188 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozó és eddig tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is megtörtént. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítmányok ütemét, ezért keleti (kínai, orosz) vakcinák beszerzését is megcélozta, hogy mielőbb megkezdődhessen a lakosság tömeges oltása és korlátozások feloldása.

Balin fekvőtámaszokkal bűnhődnek a maszkviselési szabályszegők

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Nem csak bírságokkal büntetik a járványügyi szabályokat megszegőket Bali szigetén, hanem például fekvőtámaszok lenyomására is kényszerítik a őket az indonéz rendőrök – erről az ABC News közölt videót. Az oldalon azt írják, hogy a szokatlan büntetést kifejezetten külföldieknek tartogatják. A helyi sajtó egy ideje már cikkezik arról, hogy a fehérek kifejezetten gyakran megszegik a maszkviselési, és egyéb szabályokat.

Jó reggelt Budapest! - Hivatalosan is visszatért a Demszky-korszak

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 január 18.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) hivatalos Facebook-oldalán ír a Svábhegyi Fogaskerekű Vasút rekonstrukciójával kapcsolatban kialakult méltatlan állapotokról. Véleményük szerint a fővárosi vezetésen kívül már mindenki elvégezte a saját feladatát: a kiviteli tervek elkészültek, az önkormányzat részéről sem volt hiányosság, a kormány pedig több milliárdos forrást biztosított a felújításra. Karácsony Gergelyék azonban eddig tétlenkedtek csupán, a már megszerzett engedélyek határideje pedig lassanként lejár, miközben már csak két üzemképes szerelvény maradt.

Pótolhatatlan veszteség? – Lemond az SZFE HÖK elnöke

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály, és január 18-tól Podlovics Laura, korábbi alelnök veszi át a helyét – adta hírül az SZFE HÖK a Facebookon. A bejegyzésben azt írták: a közeljövőben az ügyvivő elnök és a jelenlegi elnökség elsődleges feladatát, a hallgatói fórummal továbbra is szoros együttműködésben folytatott érdekvédelmen túl, az új HÖK választásának kiírása jelenti majd.

Láng Zsolt nyílt levélben szólította fel Karácsonyt, hogy rendelje el a BKK közbeszerzési eljárásának átvizsgálását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetjegyek és bérletek nyomtatásához szükséges biztonsági hőpapír beszerzésére kiírt, szabálytalan és bírságot eredményező közbeszerzési eljárásának átvizsgálását szorgalmazza a budapesti Fidesz. A kormánypárt fővárosi szervezete hétfőn a Facebook-oldalán tette közzé Láng Zsolt, a párt budapesti elnöke, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője Karácsony Gergely főpolgármesternek írt levelét.

Misetics Bálint, Karácsony főtanácsadójának útja a Fidesz-székház megtámadásától a havi apanázsig

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 18.
A Fidesz-székház előtti agresszív demonstrációk között tűnt fel Misetics Bálint még 2013-ban, majd aktív résztvevője volt az egyetemisták kormány elleni lázításának, mára pedig egyike a Színművészeti miatt demonstráló tömegek kiképzőinek. A radikális baloldali aktivista Karácsony Gergely főpolgármester hajléktalanügyi főtanácsadója lett, de saját testvére sem járt rosszul, ugyanis az ő cége az első kerületben kap komoly megbízásokat az önkormányzattól, az első kerületben egyébként éppen Karácsony Gergely párttársa a polgármester. Az origo.hu a Kontra tényfeltáró összeállításából idézett részleteket.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.