Pesti Srácok

Köszönjük az SZFE hallgatóinak, hogy megmutatták a "művészetüket"! (újabb "alkotással" frissítve)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 október 22.
A linkelt videóban 4 perc 50 másodperc után láthatjuk, hogy mire adunk ki évente kétmilliárd forintot. Szerencsére az elején van, ezért nem kellett sokat megnézni belőle annak a bátor olvasónknak, aki szólt, hogy 4 perc 50 másodperc után kezdjük el figyelmesen hallgatni a "remek" előadást. Itt az ideje, hogy elgondolkozzunk, megér-e ez nekünk ennyi pénzt? Bármennyit? Művésznek lenni nem alapvető emberi jog (remélem), de ebben csak az a művészet, hogy találni tudnak olyan hülyéket, aki szerint igen. Ez a csepűrágásnak is az alja. És nem azért, mert bárkin is gúnyolódik, hanem azért, mert azt hiszi, hogy ilyen a gúnyolódás. A (kis)szobaszínházak leendő sztárjai érzik, hogy sosem fognak még egyszer ennyi ember előtt fellépni, ennyi figyelmet kelteni. Egy színészi pálya csúcspontját láttuk. (A videó három percen túli fogyasztása mentális károkat okoz, ne "ragadjon" előtte!) És egy másik videó is felbukkantazóta, ezt sem szabad kihagyni, régen ezt hívták csasztuskának. Hát nem hiányzott.

Igen, megcsinálták! Újpesten gigantikus fejlesztés történt: átadtak egy esővédő sátrat!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 22.
"Gigantikus" fejlesztésről számolt be közösségi oldalán Kanász-Nagy Máté, az LMP IV. kerületi politikusa, aki a mellékelt képek tanúsága szerint büszkén feszít a helyi szakrendelő bejárata előtt és azzal dicsekszik, hogy sikerült felállítaniuk egy esővédő sátort. A politikus Facebook-oldalán még szimpatizánsai is keserű iróniával átitatott hozzászólásokkal jelezték, hogy ettől a "kis koszos sátortól" komolyabb beruházásokat várnak.

Koronavírus – Elhunyt 46 beteg, 2032-vel nőtt a fertőzöttek száma hazánkban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 22.
Elhunyt negyvenhat, többségében idős krónikus beteg, és újabb 2032 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 52 212-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1305-re emelkedett, 15 254-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 35 653. Az aktív fertőzöttek 30 százaléka, az elhunytak 38 százaléka, a gyógyultak 30 százaléka budapesti. 2132 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 24 764-en vannak, a mintavételek száma 935 842-re nőtt – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

Koronavírus – Több, mint 28 millióan már meggyógyultak világszerte

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 22.
A világon már 41 171 093 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 130 597, a meggyógyultaké pedig 28 040 033 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 40 728 371 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 123 967, a meggyógyultaké pedig 27 846 487 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 189 országban és régióban van jelen.

Magyarországon a legolcsóbb a földgáz a lakosság számára az Európai Unión belül

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 22.
Az európai országok fővárosai közül 28 hónapja Budapesten a legolcsóbb a lakossági fogyasztóknak értékesített földgáz – állapította meg a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) a nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálatában. A havonta végzett kutatásban az átlagárakat vetik össze – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.

Kevesebb helyen, szűkebb körben tartanak megemlékezéseket október 23-án

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 22.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulója alkalmából a hagyományosan már október 22-én kezdődő megemlékezéseket a koronavírus-járvány miatt idén csak szűk körben tartják vagy egyáltalán nem rendezik meg. Mától Budapest ikonikus helyszínein korabeli fotók, este fényfestések lesznek láthatók. Október 23-án, pénteken, a zászlófelvonást követően átadják a Magyar Becsületrendet.

Egyhetes betéti tendert tart az MNB

PPestiSrácok.hu Eco 2020 október 22.
Ma tartja soron következő egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ami azzal váltott ki megkülönböztetett figyelmet, hogy az előző három alkalommal a 0,6 százalékos jegybanki alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb, 0,75 százalékos kamatot hirdettek meg. A váratlan szeptemberi inflációs fordulat nyomán kizárható, hogy a mai aukción magasabb kamatot hirdetne az MNB, de az elemzők csökkentést sem várnak.

Biden nem tudta cáfolni a családja meggazdagodására vonatkozó korrupciós vádakat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 22.
A New York Post című lap a múlt héten hozott nyilvánosságra Hunter Biden laptopjáról származó elektronikus leveleket, amelyekből kitűnt: Hunter Biden évekkel korábban, amikor a Burisma ukrán energetikai cég igazgatótanácsi tagja volt, összehozta az apját, Joe Bident – aki akkor Barack Obama kormányzatának alelnöke volt – a Burisma egyik vezetőjével. Az illető e-mailben mondott köszönetet a Washingtonban létrehozott találkozó megszervezéséért. Joe Biden, az amerikai demokraták elnökjelöltje szerdán egy wisconsini televíziónak adott interjúban válaszolt a családja meggazdagodását érintő korrupciós vádakra.
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.