Pesti Srácok

Novák Katalin: A csok mellett visszaigényelhető az ötszázalékos áfa is

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 11.
Ha otthon és munka van, sokkal könnyebb az élet – nyilatkozott a családokért felelős tárca nélküli miniszter, emellett bejelentette, januártól a csokkal vásárolt új építésű ingatlanoknál az ötszázalékos áfa is visszaigényelhető lesz. Novák Katalin hangsúlyozta, szükség van arra, hogy a családoknak most is segítsen a kormány, azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt tíz évben elértünk, megtartsuk, sőt igyekezzünk tovább bővíteni, és a koronavírus-járvány miatt ne kelljen visszalépni.

Pszichológusok a genderideológia szolgálatában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 11.
Elhatárolódnak Bagdy Emőkétől a Meseország mindenkié című könyvet védelmükbe vevő genderaktivisták, akik szerint a nemzetközileg elismert szakpszichológus, pszichoterapeuta elavult nézeteket képvisel, amikor olyanokat jelent ki, hogy az egyneműek szerelmének bemutatása káros lehet a gyermekek lelki fejlődésére. A hagyományos értékrend bírálói ezúttal maguk is pszichológusok, és szerintük nem létezik olyan, hogy túl korai érzékenyítés, az egészséges környezetben nevelkedő fiataloknak pedig igenis be kell mutatni az olyan emberek életét, akikkel a hétköznapban nem találkozhatnak.

Nem kötelezheti negatív teszt bemutatására a beosztottat a munkaadó

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 11.
A járványhelyzet miatt egyre több munkahelyen fordul elő, hogy valamelyik alkalmazott lebetegszik. Ez nem meglepő az őszi hónapokban, és a második hullám idején különösen érzékenyek mind a munkaadók, mind a munkatársak akkor is, ha nem bizonyított a koronavírus fertőzöttség. A munkavégzést a munkáltató nem kötheti negatív teszt bemutatásához még a járványhelyzetben sem. A keresőképtelenség megállapítása orvosi kérdés, így ha a munkaadó a szakvélemény ellenére is Covid-tesztet szeretne, neki kell megfizetnie az árát.

Tállai András szerint már jövőre adómentes lehet a pálinkafőzés

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 11.
A pálinka-szabadságharc több mint tízéves küzdelme magyar győzelemmel zárult, az Európai Unió módosította az erre vonatkozó szabályozást, így már jövőre újra adómentes lehet a pálinkafőzés – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. A kormány döntése értelmében 2021. január 1-től mind az otthoni magánfőzés, mind a bérfőzés újra adómentes lehet – mondta a politikus.

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 11.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. A választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására. A helyi választási irodák a koronavírus–járvány terjedésének megakadályozására a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választókat is.

Országgyűlési képviselőt választanak ma Borsodban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 11.
Időközi országgyűlési képviselő–választást tartanak vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatos számú választókerületében ma, a tisztségért öten indulnak. A választást azért írták ki a tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben, mert júliusban motoros balesetben elhunyt a térség 2018–ban megválasztott képviselője, a fideszes Koncz Ferenc, helyére a nagyobbik kormánypárt a néhai honatya lányát, Koncz Zsófiát indítja.

Akkor most sajnáljuk a tengődő Gálvölgyi családot?

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 10.
Volt olyan nap, amikor nulla forint bevételük volt, csak a nyugdíj, amiből nem is tudja, hogyan lehetne megélni – sírta el a Blikknek Gálvölgyi János. A hírhedt Heti hetes jól futtatott sztárja azért elárulta, hogy vannak a családban tartalékok, sőt, megfogadta apósa, a néhai Rodolfo jó tanácsát: mindig csak annyi pénz legyen a zsebében, amennyiből egy nagyon elegáns étterembe egy vacsorára meghívhat valakit. Gálvölgyi megnyugtatta az olvasókat: van is nála annyi.

Orbán Viktor: a járvány felfutása jellemezte az elmúlt két hetet, és várhatóan ez jellemzi majd a következő heteket is (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 10.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító akciócsoportok üléseit követő videoüzenetében megosztott néhány hasznos információt. Mint mondta, a kormány célja az, hogy a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre, üres praxis Magyarországon ne legyen, a helyi ellátás színvonala pedig emelkedjen. Beszélt arról is, hogy a következő hetekben várható a járvány felfutása.

Szeptemberben vitázott vele, most lemondásra szólította fel Donáth Annát az igazságügyi miniszter (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 10.
Távozásra szólította fel a közéletből Donáth Annát az igazságügyi miniszter a Hír TV szombati adásában, mert ahogy fogalmazott, a momentumos EP-képviselő ország-világ előtt letagadta, hogy rendszeresen informális egyeztetéseket folytat Věra Jourova bizottsági alelnökkel a magyar jogállamiság ügyében. Varga Judit szerint ha Donáth Anna valóban komolyan veszi a jogállamiságot és a demokráciát, akkor a lebukás után azonnal távozik a közéletből.
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.