Meghaladta a 12 milliót a fertőzöttek száma
A világon 12 012 720 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 548 914, a gyógyultaké pedig 6 562 679 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtöki adatai szerint. Egy nappal korábban még 11 799 443 fertőzött szerepelt az összesítésben, 543 558 volt a halálos áldozatok és 6 424 448 a gyógyultak száma. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.Falus Ferenc szerint a kormány miatt nyaralnak az emberek, pedig nőtt a megbetegedések száma
Az egykori tisztifőorvos és ellenzéki politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy szerinte trendforduló zajlik, újra nő a pozitív esetek száma, miközben a kormány úgy csinál, mintha már túlestünk volna a járványon és engedi a tömegrendezvényeket.Normal lives matter – Pesti Lányok vlog Dezse Balázzsal (videó!)
Felkavaró és sokakat megbotránkoztató témákkal foglalkoztunk a héten, ezeket pedig kollégánkkal, Dezse Balázzsal tárgyaltuk ki. Többek között arról beszélgettünk, hogy a fiatalok vajon miért akarhatnak külföldre utazni akkor, amikor itthon kifejezetten jó élni: számos támogatási lehetőség közül választhatnak, és a családtámogatási rendszer is kimagasló kedvezményeket biztosít a magyar emberek számára. Eddig 900 milliárd forint maradt a családok kasszájában a Családvédelmi Akciótervnek köszönhetően, és újabb támogatások bevezetése is várható. A balliberális média gőzerővel ontja magából a mindenféle liberális világnézetet – például az LMBTQ propagandáját –, mint egyfajta új világrend alapját, de szerencsére még a különböző érzékenyítő videók ellenére is sok fiatal gondolja úgy, hogy a család, a nemzet és Isten fontos számukra. Az egyén boldogulása nem elképzelhető a közösség java nélkül, hiszen akkor lehet boldog az egyén is, ha tesz a környezetéért. Foglalkozunk a méhtranszplantáció témakörével és azzal is, hogy Halle Berry színésznőnek miért kellett bocsánatot kérnie a transzneműektől. A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg videónkat!Szombathelyi megyéspüspök: Globális kísérlet zajlik a társadalom átalakítására
Székely János szombathelyi megyéspüspök a Karc FM-en a genderideológiáról azt mondta: egy erőszakos tendenciáról van szó, amely mögött még gazdasági érdekek is húzódnak, így a normál élettér kezd beszűkülni.Hat hétre lezárták Ausztrália második legnagyobb városát
A koronavírusos esetszámok hirtelen növekedése miatt szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be Ausztrália második legnagyobb városában, Melbourne-ben – számolt be a BBC.Magyar nő az osztrák sziklaomlás egyik áldozata
Sziklaomlás miatt ketten meghaltak Stájerországban szerdán, egy 50 éves magyar és egy 21 éves gráci nő; nyolcan megsérültek.Lengyelországban bekérették a német ügyvivőt az elnökválasztási kampányról tudósító német sajtó balliberális részrehajlása miatt
Bekérették a lengyel külügyminisztériumba szerdán a német ügyvivőt a kiélezett elnökválasztási kampányról tudósító német sajtó balliberális részrehajlása miatt. A varsói német nagykövetség megerősítette a megbeszélés tényét, de további részleteket nem osztott meg.Lefoglalták a Sea-Watch német civilszervezet hajóját Olaszországban
Lefoglalták a Sea-Watch német civilszervezet hajóját az olasz hatóságok a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében, miután "számos szabálytalanságot" fedeztek fel rajta – közölte az olasz partiőrség szerdán.Háborús bűnök gyanúja miatt hallgatják meg a koszovói elnököt
Hashim Thaci koszovói elnök bejelentette: hétfőn Hágába utazik, hogy a koszovói háborús bűnöket vizsgáló ügyészség kihallgathassa.Amíg a magyar kormány a magyar emberek véleményét kéri ki, addig a Momentum EP-képviselői a Soros-szervezetek véleményére kíváncsiak
A Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin a Facebookon próbálta meg lejáratni a fideszes képviselőket, ám saját magát sikerült.Merkel utolsó nagy dobására készül, de lehet, elkésett vele
A koronavírus-járvány utáni gazdasági válságból az unió egy új tervvel próbálja kihúzni a tagállamokat. Az élenjárók ebben természetesen a fontoskodásban mindig bajnok franciák és németek. Angela Merkelre azzal, hogy Németország átvette az unió soros elnökségét, különösen nagy teher hárult, és úgy tűnik, a kancellár vasszigorral akar túllenni a gazdasági válságon. Ez azonban komoly veszélyeket rejt, hiszen láthattuk, milyen német precizitással kezelte a migránsválságot öt éve Németország és mennyire (nem) vált be a Willkommenskultur – írja a Tűzfalcsoport blog.Pedofil-cinkossággal vádolja Orbánt a Párbeszéd, Karácsonyt ez nem érdekli
A főpolgármester nem kíván reagálni arra, a vezetése alatt álló párt, a Párbeszéd által közzétett képre, amelyen Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Polt Péter és Varga Judit látható Kaleta cinkosai címmel – írja a MagyarNemzet.hu.Az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb-szabályozás jogát a kormány
Az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb-szabályozás jogát a kormány – írta az Origo szerdán. A portálon megjelent cikk szerint az önkormányzatok tilthatják is és szabályozhatják is, hogy a területükön lehet-e Airbnb-lakást kiadni. A döntésről törvényi szabályozás születik, amely rövidesen az Országgyűlés elé kerül – tették hozzá.Három évre eltiltották foglalkozásától az Orbán-interjút meghamisító újságírót
Információs adat megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek, és pénzbírság kiszabása mellett három évre eltiltotta a foglalkozásától a bíróság azt a férfit, aki a Veszprém Megyei Napló korábbi munkatársaként a még 2016. december 24-én megjelent kormányfői interjút meghamisította.Az egyik legsúlyosabban fertőzött Bergamo intenzív osztályáról eltűntek a koronavírusos betegek
Több, mint négy hónapja a szerdai volt az első nap, amikor egyetlen koronavírusos beteg sem részesült ellátásban az intenzív osztályon Bergamo városában, ahol a járvány során a legtöbb fertőzöttet és halottat regisztrálták Olaszországon belül.Kocsis Máté: Nyilvános listát kell vezetni a pedofilokról
Valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgáljuk és szigorítani fogjuk úgy, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk – írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdai Facebook-posztjában.Andrzej Duda vezet a közvélemény-kutatásokban
Andrzej Duda leköszönő lengyel elnök, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje vezeti a népszerűségi listát az elnökválasztás második fordulója előtt 47 százalékkal, míg Rafal Trzaskowski, a liberális Polgári Platform jelöltje, varsói főpolgármester a szavazatok 46 százalékára számíthat a Társadalmi Változások nevű közvélemény-kutató intézet által a wPolityce.pl oldal számára készített felmérés szerint.Ajánljuk még

























