Pesti Srácok

Két éve már elítélték kuruzslásért az MSZP kamuvideójának „mentőtisztjét”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 13.
Kuruzslás miatt jogerősen elítélték 2018-ban az Origo információi szerint azt a nőt, aki az MSZP képtelen hazugságokkal teli videójában mentősnek mondja magát, és egy alig tájékozott ember számára is hihetetlen hazugságokat állít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A szocialisták is pontosan tudták, hogy a zavarosan beszélő asszony nem mentős, hanem egy egyszerű csaló, viszont hasznosnak gondolták, hogy valaki azt állítja: tíz betegből kilenc meghal, vagy hogy egy tumoros beteget úgy küldenek haza, hogy nem varrják össze a sebét. Mint ismert: a nagyon sok hozzászólásban, megjegyzésben csak baloldali kamuvideónak nevezett felvételen Korózs Lajos, az MSZP úgymond szakpolitikusa volt a riporter, ő kérdezgette az álmentőst (sőt, hízelgett neki), a videó terjesztéséről pedig az elnökség döntött, Tóth Bertalan pártelnök vezetésével. Míg a 2013-as bajai, hasonlóan leleplezett MSZP-csalásnak súlyos következményei lettek, most láthatóan nem lesz semmiféle érdemi felelősségre vonás párton belül – írja az origo.hu.

Koronavírus – Rosszul vizsgázott az Európai Unió

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 13.
Több szakértő is úgy véli, hogy a nemzetállamok kezelték sikeresen a koronavírus-járvány okozta helyzetet, ugyanakkor rosszul vizsgázott az Európai Unió. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő úgy véli, nem született sem a járvány megfékezésére, sem a gazdaság megvédésére sikeres uniós megoldás. Nógrádi arra is rávilágított, hogy az unió ugyanilyen gyengén válaszolt a 2008-as pénzügyi krízis és a migránsválság kihívásaira is.

Az USA után Brazíliát sújtja leginkább a járvány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 13.
Világszerte 7 651 175 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 425 869, a gyógyultaké pedig 3 630 280 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 7 514 559 volt, a halálos áldozatoké 421 458, a gyógyultaké pedig 3 540 696. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen.

Elhunyt 4 krónikus beteg és újabb 11 fertőzöttet regisztráltak hazánkban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 13.
11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); ezzel 4064 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 krónikus beteg; ezzel 559 főre emelkedett az elhunytak száma, 2476-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1029 fő. Az aktív fertőzöttek 40%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48%-a budapesti. 283 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen – derül ki a kormányzati oldalon közölt friss tájékoztatóból.

A jogvédők végrehajtást indítanának a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítésért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 13.
Egy hónapja vált véglegessé, hogy jár a kártérítés azoknak a gyöngyöspatai romáknak, akik a helyi iskolában hosszú éveken keresztül jogsértő elkülönítés elszenvedői voltak – siránkozik a szélsőbaloldali Népszava, miközben mélyen hallgat arról a tényről, hogy a kártérítésre jogosult családok egy része épp Kanadában élt akkor, amikor állítólag a magyar iskolában szegregálták a gyermekeket, az itthoniak közül pedig akadtak olyan csemeték is, akik tanárveréssel szereztek az iskolának hírnevet. A kormány inkább képzésekkel segítené a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását, a jogvédők viszont a pénzért harcolnak.

Újabb tanárverés történt, ezúttal Hajdúhadházon (videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 június 13.
Újabb tanárverés történt – minderről Horváth László miniszterelnöki megbízott közösségi oldalán beszélt. A politikus felidézte, néhány nappal ezelőtt egy hajdúhadházi iskolában egy vizsgázó diák rátámadt a tanárára: többször megrúgta, majd egy székkel menekülésre kényszerítette a pedagógust. Mindezt a diák azért tette, mert a tanár arra kérte, hogy vizsgázás közben ne használja mobiltelefonját.

Éljen az objektív mainstream média, akiknek kreativitása határtalannak bizonyul

PPestiSrácok.hu Világugar 2020 június 13.
Meglepő felvételt készített a Black Lives Matter londoni tüntetéséről a BBC stábja. A szakma alapszabályaival ellentétes módon ugyanis egyszerűen eltüntették a fotó bizonyos részét, mire az az újságban megjelent. A photoshopnak köszönhetően így egy, a valóságot teljesen másként ábrázoló képpel sikerült sokkolni olvasóikat, bár bízunk benne, hogy legalább a szerkesztőség tagjai nyugodtan aludtak.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.