Szijjártó: Hétszáz lélegeztetőgép érkezett két nap alatt Magyarországra
Hétszáz lélegeztetőgép érkezett Magyarországra kedden és szerdán, az eszközök kórházakba kerülnek majd – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.Áprilisban 26,5 százalékkal emelkedett az álláskeresők száma éves összevetésben
Az álláskeresők száma áprilisban 26,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 330 700 álláskereső szerepelt.Ukrajnában 19 ezer fölött a fertőzöttek száma – Zelenszkij újabb korlátozásenyhítéseket jelentett be
Ukrajnában szerdára meghaladta a 19 ezret az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, és Volodimir Zelenszkij államfő egyéves elnöksége alkalmából tartott kijevi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy május 22-től újraindítják a települési és a peremvárosi személyszállítást, valamint jövő hétfőtől kinyitnak az óvodák.Szijjártó: A kormány kötelességének tekinti a munkahelyek védelmét
A kormány a munkahelyek védelmét ugyanúgy kötelességének tekinti, mint a járvány leküzdését – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogatói okiratainak szerdai átadóján.Gyámügyes, gondnok, idősotthoni vezető fosztogatta a gondozottak vagyonát
Időskorú gondozottak ingó- és ingatlanvagyonának áron aluli megszerzése érdekében működtek együtt gyámügyi szakügyintézők hivatásos gondnokokkal és idősotthonok vezetőivel, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják őket – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán az MTI-t.A világ múzeumainak 90 százaléka zárt be a járvány miatt
A múzeumok 90 százalékának átmenetileg be kellett zárnia a koronavírus-járvány miatt – állapította meg az UNESCO új tanulmánya, amely egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy minden nyolcadik múzeumnak számolnia kell vele, hogy talán nem nyit ki többet.Nyílt levélben kéri a Századvég az EB-t a hatékony Facebook-szabályozás megalkotására
Nyílt levelet írt a Századvég Alapítvány Margrethe Vestager, az Európai Bizottság (EB) ügyvezető alelnöke, a Digitális korra felkészült Európa szakterületért felelős biztosa és Didier Reynders, az EB jogérvényesülésért felelős biztosa részére a hatékony Facebook-szabályozás megteremtése érdekében.Varga Judit: Újabb esélyt kap a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése
Varga Judit közösségi oldalán számolt be arról, hogy újabb esélyt kap a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése a nemzeti régiók elismeréséért. A miniszter azt írta, hogy levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amely a koronavírus-járványra való tekintettel úgy döntött, hogy a civilek folytathatják az aláírásgyűjtést, amennyiben az ügyet az Európai Tanács és a Parlament is támogatja.ÁSZ-elemzés: növekvő hitelek, arányaiban kisebb sérülékenység
Erősíteni kell a lakosság pénzügyi tudatosságát – erre a következtetésre jutott a lakosság pénzügyi sérülékenységét vizsgáló elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).Virológus: A vakcina előállítását az adminisztráció felgyorsításával lehet siettetni
A koronavírus elleni védőoltás előállítását leginkább az adminisztráció felgyorsításával lehet siettetni – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborvezetője szerda reggel, az M1 aktuális csatornán.Palkovics: Már több, mint 100 ezer munkavállalón segít a munkahelyvédelmi bértámogatás
A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő: a legfrissebb adatok szerint már több, mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet. A Gazdaságvédelmi Akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.Dél-Koreában elkezdtek kinyitni az iskolák, miközben újra sok fertőzöttet találtak
Dél-Koreában elkezdődött szerdán az iskolák lépcsőzetes kinyitása, éppen akkor, amikor kilenc nap után ismét viszonylag sok, 32 új koronavírus-fertőzöttet találtak. Az ország elkezdte exportálni a járvány miatt házi karanténra kötelezettek nyomon követésére kifejlesztett karpereceket.Rekordmennyiségű sört főztek tavaly Csehországban
Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában.Szerbia enyhít a határátlépési szabályozáson
Koronavírus-teszt és korlátozások nélkül léphetnek be várhatóan már péntektől Szerbia területére a hazai és a külföldi utazók is, június elsejétől pedig a szerbiai állampolgárok korlátozások nélkül utazhatnak Bulgáriába és Görögországba is.Trócsányi: Kódolva volt az uniós és a tagállami intézmények közötti konfrontáció
Az uniós és a tagállami intézmények közötti konfrontáció kódolva volt – írta Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a német alkotmánybíróság néhány napja hozott döntésével kapcsolatban, a szerdai Magyar Nemzetben közzétett elemzésében.Észtországban már tesztelik a vírussal szembeni védettséget igazoló digitális okmányt
Észtországban már tesztelik a világ egyik első, a koronavírussal szembeni védettséget igazoló digitális okmányát, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy segítsék a dolgozók biztonságos visszatérését a munkahelyekre – jelentette be szerdán a fejlesztéssel foglalkozó Transferwise and Bolt vezetője.Az ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható tovább Magyarországon
A mentolos ízesítésű cigaretta, valamint cigarettadohány mellett az ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható tovább Magyarországon – tájékoztatta a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos szerdán az MTI-t.Ajánljuk még

























