Pesti Srácok

Burkáék ismét rács mögött – Börtön után 45 milliós kártérítés, majd újabb börtön

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 29.
Megint börtönben Burkáék, akik korábban az eddig megítélt legnagyobb, 45 millió forintos kártalanítást kapták – írja az Index.hu. A szövevényes ügy lényege egy olyan 1999-ben történt gyilkosság, amelyben csak évekkel később kerültek elő meggyőző bizonyítékok. Időközben Burkáék börtönben is ültek, kártérítést is kaptak; most ismét börtönben vannak.

A bajor belügyminiszter szerint csak egy hangos kisebbség vallja, hogy mindenkit be kell fogadni

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 29.
Vissza kell szállítani Afrikába az embercsempészek hajóiról a Földközi-tengeren kimentett embereket – mondta a bajor belügyminiszter egy csütörtöki lapinterjúban. Meg kell fordítani a tengeri mentés "logikáját", el kell érni, hogy a kimentetteket ne továbbszállítsák Európába, hanem visszavigyék Afrikába – fejtette ki Joachim Herrmann.

Fenyő-gyilkosság – Perújításban vizsgálná Portik szerepét az ügyészség

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 29.
Perújítást kezdeményezett a Fővárosi Ítélőtáblánál a Fenyő-gyilkosság ügyében Portik Tamás terhére a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész. A vádhatóság szerint – Gyárfás Tamás kérésére – Portik adott utasítást a médiamágnás megölésére, amelyet az ügyben a már jogerősen elítélt Jozef Roháč követett el. Az ügyészség azért indítványozza a perújítást, mert az emberölés bűntette úgynevezett törvényességi egységet jelent olyan esetekben is, ha egy elkövető több, egymástól független ilyen ügyben érintett; a jogszabály értelmében ezeket egy eljárásban kell letárgyalnia a bíróságnak, mivel jogerősen lezárt eljárásokban nem lehet újra vádat emelni. Roháčot úgy ítélték el jogerősen, hogy a verdikt kihirdetésekor a felbujtói kör vizsgálata még el volt különítve. Jelenleg a hatóságok Portik mellett Gyárfás Tamást tartják a másik megbízónak.

Gréczy ismét tombol: A választások után Orbánnak kuss lesz a neve!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 29.
Most még szépen mondjuk: el a kezekkel a polgármesterek jogkörétől! – fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc kisinasa, Gréczy Zsolt csütörtöki közleményében, amelyben azzal riogatta a DK szektapárti híveit, hogy a kormány a polgármesterek jogkörének elvételére készül. Mint virtuális öklét rázogatva hozzáteszi, "a választás után önkormányzati ügyekben nem a népnek, hanem Orbán Viktornak lesz kuss a neve, jobb, ha ezt minél hamarabb az eszébe vési".

Szijjártó: A jelenlegi Európai Bizottságban az a legjobb, hogy hamarosan lecserélődik

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 29.
A jelenlegi Európai Bizottságról évekre visszanyúlóan az a legjobb hír, hogy hamarosan lecserélődik – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, telefonon Helsinkiből, ahol részt vesz az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri ülésén. Úgy vélte, az EB mindent meg fog tenni az október végéig hátralévő időszakban, hogy megbosszulja azokat a törekvéseket, amelyek a bizottság akarata ellenére az uniós határok védelmére és az illegális bevándorlók kívül tartására irányultak.

Precedens – Elítélték a tatabányai hajléktalangyilkos fiú anyját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 29.
A hatóságok – eddig Magyarországon példátlan módon – megvizsgálták azoknak a körülményeknek a hátterét is, amelyek a tatabányai hajléktalangyilkossághoz vezettek. Ismert, egy 15 éves fiú 2017. április 30-án éjszaka "elképesztő kegyetlenséggel" vert agyon két hajléktalant Tatabányán, amiért 15 évet kapott. Egy másik eljárásban a bíróság azt is megállapította, hogy a fiú anyja elhanyagolta a fiát és veszélyeztette fejlődését; ez vezethetett a gyilkosságokhoz.

A maffiabaloldal akarja rátenni az enyves kezét a fejlődő fővárosra – Borbély Lénárd és Sára Botond a Polbeatben (PS-VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 augusztus 29.
Nem visszavennék Budapestet a balliberális jelöltek, hanem visszavinnék a fővárost a Gyurcsány-Demszky-Hagyó fémjelezte múltba, amikor mindent szemérmetlenül eladtak vagy kiprivatizáltak, mégsem maradt utánuk más, mint tetemes adósságok – hangzott el a Polbeat keddi műsorában, ahol ezúttal Sára Botond józsefvárosi, és Borbély Lénárd csepeli fideszes polgármestereket láttuk vendégül. Vendégeink egyetértettek abban, hogy mindezek ellenére még mindig Gyurcsány Ferenc kézivezérli a fővárosi ellenzéket a háttérből. Ugyanakkor megjegyezték: árulkodó lehet, mi várna Budapestre Karácsony Gergely vezetése alatt; hogy egyetlen kerület van, amely szeptemberre a fizetésképtelenség határáig juthat, és az Zugló.

Orbán Viktor Matteo Salvininek: Harcostársként tekintünk Önre, függetlenül a politikai folyamatok alakulásától

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 29.
Levélben fejezte ki nagyrabecsülését és köszönetét Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvininek, az eddigi olasz kormányzó párt, a Liga vezetőjének azért a munkáért, melyet az elmúlt időszakban Olaszországért és egész Európáért, benne Magyarországért végzett – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök délben.

Vádat emelnek a múzeumból műtárgyakat sikkasztó volt főmuzeológus ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 29.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség jelentős értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy 64 éves egykori főmuzeológus ellen, aki egy budapesti múzeum raktárából 2016 őszétől 2017 októberéig 20 darab kisplasztikát, 73 darab metszetet és 56 darab festményt tulajdonított el a rábízott gyűjteményből.
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."