Pesti Srácok

A volt LMP-s Moldován zsarolásnak és erőfölénnyel való visszaélésnek nevezi az ellenzéki "összefogást"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 18.
Interjút készített a Mandiner Moldován Lászlóval, az LMP volt budapesti elnökével, aki kilépett a pártból és független polgármester-jelöltként indul a VII. kerületben, Erzsébetvárosban. Moldován az interjúban elmondta, hogy az "összefogás" tulajdonképpen egy zsarolás és erőfölénnyel való visszaélés a DK részéről, melyben az LMP és a többi párt is partner. Moldován ennek is tulajdonítja, hogy kilépett a pártból.

Célt értek a pályázati források: eddig 480 milliárd forint vidékfejlesztési támogatást fizettek ki

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 18.
Közel 190 ezer nyertes pályázat, 1317 milliárd forintnyi meghirdetett és 480 milliárd forint kifizetett támogatás – röviden ez a mérlege a 2014 és 2020 között elérhető Vidékfejlesztési program eddigi eredményeinek – írja a Magyar Nemzet. Bár a meghirdetett pályázatok jelentős része mára lezárult, a megmaradt és a visszahulló forrásokat újra meghirdeti a tárca, így ősszel további fejlesztési célokra pályázhatnak az érintettek.

Ma 78 éve történt az utolsó győztes huszárroham

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 18.
A lengyelek lovasrohama a német harckocsik ellen csupán a goebbelsi propaganda félreértett filmhíradóiban volt valóság, azonban magyar huszárezredek sikeres lovasrohamot hajtottak végre a szovjetek ellen 1941-ben a második világháború keleti frontján. Ma 78 éve történt az utolsó sikeres huszárroham – írja közösségi oldalán a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, melyet a Mandiner oldalán olvashatunk.

Súlyos merénylet történt egy kabuli esküvőn, rengeteg a halott – Az Iszlám Állam vállalta magára a szörnyű tettet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 18.
Hatvanhárom halálos áldozata és több, mint száznyolcvan sebesültje van annak az öngyilkos merényletnek, amelyet vasárnapra virradóra követtek el Kabulban egy síita muszlim esküvőn – közölték afgán hatósági források. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

A leendő M9-es autópályáról egyeztetett Szita Károly és Vári Attila

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 17.
A Magyarországot nyugati-keleti irányban átszelő, leendő M9-es autópályáról egyeztetett Szita Károly, Kaposvár kormánypárti polgármestere és Vári Attila, Pécs kormánypárti polgármester-jelöltje – hangzott el az M1 aktuális csatornán szombaton. Szita Károly és Vári Attila egyetértettek abban, hogy a gyorsforgalmi útnak gazdaságélénkítő hatása lenne a térségben, ezért a két városnak közös érdeke, hogy minél hamarabb megvalósuljon a beruházás.

Gulyás Gergely: Útfelújításokat és közösségi szolgáltatásokat szolgál a Magyar Falu Program

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 17.
A vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására hetvenöt-hetvenötmilliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Zala megyei Kiskutason.

Orbán-fóbiásoknak írt Orbánról az Orbán-fóbiás Paul Lendvai

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 augusztus 17.
Az átváltozó címmel írt Orbán Viktorról az Orbán-fóbiás Paul Lendvai; a szélsőliberális megmondóember ezúttal sem közölt semmilyen új gondolatot, így célja valószínűleg csak az Orbán-fóbiások mentális állapotának biztos fenntartása lehetett. Lendvai az Orbán-fóbiások mondókáit gyűjtötte egy csokorba, és megfejtette, hogy a magyar miniszterelnök is autokrata lett mostanára, mert találkozott, sőt, beszélt is már olyan vezetőkkel, mint Putyin vagy Erdogan.

Meghalt a felesége az El Paso-i merényletben, más családtagja nem volt, mégis több százan mentek el a temetésre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 17.
Antonio Basco és Margie Reckard huszonkét évig voltak házasok. Augusztus harmadikán huszonkét halálos áldozattal járó vérengzés volt egy El Paso-i áruházban, köztük Antonio hatvanhárom éves felesége, Margie is meghalt. A férfi felkeresett egy helyi temetkezési vállalkozót, akiknek elmondta: feleségén kívül nem volt más családtagja, így valószínűleg egyedül temetné el őt, de szívesen lát bárkit, aki részvétét nyilvánítaná. Ezt az üzenetet aztán a vállalkozás megosztotta a Facebookon.

A hajó kapitánya szerint robbanásközeli a helyzet az Open Arms fedélzetén

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 17.
Kritikus, robbanásközeli a helyzet a spanyol civil mentőhajó, az Open Arms fedélzetén, amely az olaszországi Lampedusa partjainál vesztegel – figyelmeztetett szombaton a hajó kapitánya. Az RTVE spanyol tévécsatorna riportjában kimerült és dühös embereket mutatott be, akik nem értik, hogy miért nem léphetnek ki a hajóból a látótávolságban lévő Lampedusa szigetére. A tudósítás szerint az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket, és nagyon idegesek; egyesek azzal fenyegetőznek, hogy a vízbe ugranak. Matteo Salvini jobboldali olasz belügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy a hajó az utóbbi tizenhat nap alatt nyugodtan elérhette volna Spanyolországot, amely befogadná a migránsokat.
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.