Fényszennyezés-csökkentő közvilágítási projekt indult Somogyban
A közvilágítás fényszennyezésének csökkentését szolgáló fejlesztést hajtott végre a Somogy megyei Bárdudvarnokon az ELTE és az E.ON - tájékoztatta az E.ON Hungária Zrt. az MTI-t. Lecserélhetik a Gripeneket
Hét év múlva a Magyar Honvédség tulajdonába kerülhetnek a Gripenek, mégis elképzelhető, hogy inkább kivonják majd ezeket a vadászgépeket a hadrendből - tudta meg a Magyar Nemzet. Felmerült, hogy az úgynevezett négy és feledik generációs gépek helyett korszerűbb, ötödik generációs eszközöket szereznek be 2026 után a légierő számára. Allahu akbart kiáltva késelte meg az őröket egy fogoly egy franciaországi börtönben
Sztrájkot kezdtek szerdán a börtönőrök Franciaország-szerte, egy nappal azután, hogy egy radikalizálódott fogoly megkéselt két őrt a nyugat-franciaországi Condé-sur-Sarthe börtönében. A sztrájkolók a munkakörülményeik javítása mellett szúrásálló mellényeket követeltek.
Arcfelismerő kamerákkal szűrik majd ki a részeg vezetőket Kínában
Kína Csilin tartományában az idén már arcfelismerő rendszert fognak alkalmazni az ittasan vezetők kiszűrésére - közölte csütörtökön a helyi rendőrség. Ismét sztrájkolhatnak a Hankook dolgozói
A szerda délutáni sztrájkegyeztetés alapján komoly esélyt lát újabb munkabeszüntetésre a Hankooknál a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke. Elátkozott csapat a PSG: vitatható büntetővel, a semmiből jutott tovább a United
Újabb Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, újabb elképesztő meccs, ezúttal nem a színvonala miatt. A PSG az idegenbeli 2–0 után toronymagas esélyesként várta a Manchester United elleni visszavágót, és bár az angol csapat szinte végig győzelemre állt, ennek ellenére sem aggódhatott a francia együttes. Egészen a hosszabbításig. Akkor a bíró megadott egy nagyon-nagyon véleményes büntetőt, amellyel a United 3–1-re nyert, és kiejtette a bombaerős párizsi csapatot. Hat éve Mirkóczki bemondta a piros ultit, most az ellenzék elfogadja a tétet
Mirkóczki Ádám jobbikos politikus 2013-ban a holokauszt-túlélők életjáradékának megemelése kapcsán a Parlamentben arról beszélt, hogy a holokauszt piros ulti, amely mindent visz - idézte fel a Hír TV. De ez a múlt; most névleg függetlenként indul a polgármesteri székért Mirkóczki, valójában azonban az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum is támogatja. Ezzel Egerben valósul meg először a teljes ellenzéki összefogás, a jobbikos politikus korábbi antiszemita kijelentései ellenére.
Egy német szoci képviselő gyakorlatilag "lepuhapöcsűzte" Webert, amiért nem zárta ki a Fideszt a Néppártból
A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és az ellenzéki Zöldek szónokai bírálták, a szintén ellenzéki, jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) vezetője pedig üdvözölte a magyar kormány politikáját a migrációval foglalkozó kampány körüli vitával összefüggésben a hagyományos hamvazószerdai politikai gyűléseken. Többfelé viharos erejű szél várható
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda esti veszélyjelzésében azt írta: megerősödik, majd éjjel előbb az északnyugati tájakon, csütörtök napközben pedig már egyre nagyobb területen viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél. Merkel utóda attól tart, Európa a nagyhatalmak játékszere lesz
Az Európai Unió nem fecsérelheti el az erejét apróságok szabályozására, csak az olyan nagy jelentőségű ügyekkel szabad foglalkoznia, mint a külső határ védelme - hangoztatta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a párt hagyományos hamvazószerdai nagygyűlésén. A svéd miniszterelnök nemzetközi különbíróságot javasol a dzsihadisták elleni perekhez
Svédország nemzetközi különbíróság, vagy ennek mintájára más jellegű törvényszék felállítását javasolja az Iszlám Állam által elkövetett háborús bűncselekményekkel, így a többi között a tömeges gyilkosságokkal és lefejezésekkel vádolt dzsihadistái elleni perek lefolytatásához - közölte Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerdán az Aftonbladet című helyi lapnak adott interjújában. Áder: Energiahatékonysággal kell küzdeni a klímaváltozás ellen
A klímaváltozás elleni küzdelemben a leghatékonyabb eszköz az energia-hatékonyság javítása és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, ezekkel érhető el az életminőség javítása, a versenyképesség fokozása - mondta Áder János köztársasági elnök a Virtuális Erőmű Program (VEP) X. jubileumi díjátadóján szerdán, Budapesten. Olaszország is csatlakozhat a kínai Új selyemút kezdeményezéshez
Olaszország tárgyalásokat folytat egy olyan szándéknyilatkozat aláírásáról, mely révén csatlakozhat a kínai Új selyemút kezdeményezéshez. A dokumentum aláírására március végén kerülhet sor, amikor Hszi Csin-ping kínai elnök Olaszországba látogat - közölte egy kormányzati tisztviselő szerdán. Nagyfokú veszélyt jelent a társadalomra - Súlyosították a hajléktalanokat halálra verő tatabányai fiú büntetését
Súlyosította a hajléktalanokat halálra verő fiú büntetését a Győri Ítélőtábla, amely szerint a fiú által elkövetett mindkét bűncselekmény "példátlanul brutális" volt - tájékoztatott a táblabíróság szóvivője szerdán. A vádlott a cselekmények elkövetése után "mérhetetlen közönyt tanúsított áldozataival szemben"; mindezek nyomán a bíróság úgy értékelt: a vádlott személye olyan nagyfokú veszélyt jelent a társadalomra, ami a legszigorúbb büntetés kiszabását indokolja. A CDU és CSU közös frakcióvezetője szerint nem lenne baj, ha muszlim lenne a kancellár
Ralph Brinkhaus, a CDU és CSU közös frakcióvezetője elképzelhetőnek tartja, hogy 2030-ra muszlim kancellárja legyen Németországnak – írja a 888.hu külföldi sajtóforrásokra hivatkozva. A kereszténydemokrata politikus egy interjúban arról beszélt: szívesen látják pártjukban a muszlimokat. Hidvéghi: A néppárt és a Fidesz vitája a bevándorlásról szól, amelyben a Fidesz nem enged
A Fidesz számára az európai keresztény értékek védelme és a migráció megállítása fontosabb a pártfegyelemnél, ebben nem engedünk - mondta Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója szerdán újságíróknak. Tizenötmilliós bírságot kapott a Wizz Air a poggyász-incidens nyomán
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt első fokon tizenöt millió forintos bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Wizz Air diszkont légitársaságra - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán. Weber szerint is a menekültkérdés a 2019-es EP-választás központi témája
A menekültkérdés a 2019-es választási év első számú témája - mondta az európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatban Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje egy szerdai bajorországi beszédében. Egyebek mellett hozzátette, amennyiben elnyeri az Európai Bizottság elnöki tisztségét, utasítja az EU-s szerveket, hogy végérvényesen szakítsák meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal.