Remek vébé-főpróba: Dániában győzte le az olimpiai bajnokot a kéziválogatott!
Súlyos vereség után szép siker: azok után, hogy csütörtökön nagy pofont kapott a férfi kézilabda-válogatott Dániában a hazai csapattól, vasárnap már legyőzte az olimpiai bajnokot! A nemzeti együttes így győzelemmel utazhat el a világbajnokságra, ahol az első hétbe kerülés a cél. Szörnykoalíció az EP-választásokra – A szombati tüntetésen jelentette be közös indulását az ellenzék
Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen! – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a szombati ellenzéki tüntetésen. Ezzel egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt: az ellenzéki pártok egy közös, bevándorláspárti listába tömörülve vágnak neki a májusi európai parlamenti választásnak. Nem számít semmi, nincsenek elvek, minden pillanatok alatt elfelejtve! – írta a szombati tüntetés tanulságairól az Origo. Thaiföldi buszbaleset – A Külügyminisztérium szerint nincs magyar érintett
Hat utas – egy férfi, négy nő és egy kislány – meghalt, ötven társuk pedig megsérült, amikor vasárnap hajnalban felborult egy emeletes turistabusz az ország középső részén fekvő Pathum Thani tartományban – közölte a helyi rendőrség. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap az MTI-vel azt közölte: a balesetnek a jelenlegi információik alapján nincs magyar érintettje.
A Brexit ellenzőinek ötleteit várja Theresa May
Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás ellenzőinek feladata lenne, hogy más megoldásokat javasoljanak, ha a jelenlegi egyezményt nem tudják elfogadni. A brit miniszterelnök a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában ismét kizárta az újabb EU-népszavazás lehetőségét, jóllehet a legújabb felmérés szerint a többség most már pártolná a második referendumot, és ha ezt kiírnák, a bennmaradásra voksolna. Tagadják a migráció veszélyeit, titokban mégis jogszabályokat szigorítanak a befogadó országok vezetői
Szigorodnak a migrációval kapcsolatos jogszabályok az Európai Unió tagországaiban, bár a magukat nyitottnak, befogadónak hirdető országok próbálják erről elterelni a figyelmet – mondta az Alapjogokért Központ elemzője az M1 tévécsatornán vasárnap. Rendszerváltó didergés és az ismét elmaradt szingularitás (videóriportunk a tüntetésről)
Tegnap délután több, mint 5000 frusztrált ellenzéki aktivista jelent meg Budapest meghatározói pontjain abból a célból, hogy egy rövid vonulás és rengeteg elképesztően unalmas szónoklat meghallgatása után valami történjen, aminek a végén ott áll a Fidesz és Orbán Viktor tetőtől talpig felpofozva. A Hősök teréről indult sereg az Alkotmány utcán keresztül fejlődött fel a Kossuth térre, már a Vértanúk teréről érkező marxista elitegységekkel megerősítve, hogy aztán a tervezett forradalom petyhüdtségbe és enerváltságba forduljon a szereplési kényszerüket félretenni képtelen szakszervezetisek, civil aktivisták és mikropártok küldötteit hallgatva. Az új év elejére beígért, a haladó média független újságírói által szerényen csak minden idők legnagyobb tüntetésének megelőlegezett megmozdulás végül olyan kabaréba illő jelenetekkel zárult, mint a három elkötelezett forradalmár által feltartott forgalom egy piros lámpa erejéig a Jászai Mari téren, és a magányosan álldogáló gólyapresszós diszkókisbusz az Oktogonon. Potápi: A kormány feladata a nemzeti összetartozás erősítése
A magyar kormány fontos feladata, hogy a nemzeti összetartozás érzését erősítse minden magyar között, éljenek a Kárpát-medencében, vagy a világ bármely táján – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Bonyhádon, a madéfalvi veszedelem 255. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Kocsis Máté szerint Soros hadrendbe állította embereit
A túlóratörvény elleni tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kocsis Máté szerint a szombati tüntetés már a májusi európai parlamenti választási kampány része. A fideszes politikus rámutatott: az EP-választáson az emberek eldönthetik, hogy az Európai Parlamentben megerősödjenek vagy gyengüljenek a bevándorlásellenes erők. Csath Magdolna: Egyre több közmunkás talál állást a versenyszférában
Tovább emelkedett a versenypiacon foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami azt is jelzi, hogy a közmunkában dolgozók közül egyre többen találnak munkahelyet – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 tévécsatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve. Még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást
A korábbi évek tapasztalatai alapján januárban szokott meredeken megemelkedni az influenzás betegek száma, ami februárban éri el a csúcspontot. Védőoltással azonban hatékonyan vehetjük fel a harcot a betegséggel, ehhez idén 1,3 millió térítésmentes oltóanyag áll rendelkezésre. Kövér László: Építők és rombolók párharca kíséri a magyar történelmet
Az építők és a rombolók párharca kíséri végig a magyar történelmet, határozza meg jelenünket, és minden bizonnyal a jövőnket is – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Lentiben. Kövér László a település várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulóján tartott ünnepségen úgy fogalmazott: Magyarország építő erői, azaz a választópolgárok többsége 2010-ben úgy döntöttek – 2014-ben és 2018-ban pedig megerősítették ezen döntést –, hogy a korábban elszenvedett országrontás következményeit felszámolva, a jelenben tapasztalható és a jövőben várható ártó szándékok elleni védekezésképpen újjá kell építeni a magyar államot. Ma van vízkereszt, Jézus megjelenésének ünnepe
Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A katolikus egyházban vízkereszt parancsolt ünnep, vagyis a híveknek kötelező szentmisén részt venniük – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel. Részegen, jogosítvány nélkül menekült a máriapócsi benzinkutat fegyverrel kiraboló T. János
Ittasan, lejárt jogosítvánnyal indult fegyverrel benzinkutat rabolni szombaton a nagykállói T. János, aki ugyan elmenekült a helyszínről, de még haza sem ért zsákmányával, máris elfogták a szabolcsi rendőrök. A negyvenhárom éves férfi hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet. Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai
Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújítására és létrehozására lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében - hangsúlyozta szombati budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Századvég: Az ellenzék üzenetei hiteltelenek
Az ellenzék üzenetei hiteltelenek, a kormánypártok támogatottsága stabil - erről beszélt ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég munkatársa az ellenzéki demonstrációk kapcsán az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. A munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek Szolnokon és Debrecenben
A munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek ellenzéki pártok és szakszervezetek szombaton Szolnokon és Debrecenben. A szolnoki Tiszai hajósok terén mintegy háromszázan vettek részt az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett törvénymódosítás miatti tüntetésen, csatlakozva a budapesti demonstrációhoz. A tüntetésen részt vett a Jobbik mellett a Momentum képviselője, Cseh Katalin elnökségi tag is, aki 2019-et az ellenállás évének nevezte. Újabb tiltakozásokra szólítottak föl az ellenzéki pártok és a szakszervezetek
További tiltakozásokra, új rendszerváltásra és új köztársaság építésére szólítottak föl az ellenzéki pártok, a szakszervezetek pedig újabb demonstrációkat jelentettek be a szombati kormányellenes tüntetésen Budapesten. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke országos demonstrációt hirdetett január 19-re. Kordás László közölte, hogy kedden átadják Orbán Viktornak a követeléseik listáját és 5 napot adnak, hogy a kormány tárgyalóbizottságot állítson föl. Ha ez nem teljesül, országos figyelmeztető sztrájk kezdődik, utakat és hidakat zárnak le a tiltakozók - tette hozzá. A szakszervezetek - mint fogalmazott - "felkészültek a harcos időszakra", folytatják a tiltakozást a céljaik eléréséig, mivel a kormány "alkut kötött a tőkével" és "az ordas lelkű profitvadászokat választotta". A kereszténységet elvető nemzet pusztulásra van ítélve
Egy ország anyagi gazdagsága nagyon fontos, de ha lelkileg kiüresedik, ha a kereszténységet elveti, akkor előbb-utóbb az a nemzet, az az ország pusztulásra van ítélve - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára szombaton Esztergomban, a 25. Becket Szent Tamás-emléknapon tartott előadásában.