Pesti Srácok

Nem tűnt el a rendőrségen, sőt, már el is ítélték a nemzet zászlaját megrongáló anarchistát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 21.
Rongálás vétsége miatt nem jogerősen háromszáztizenkét óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt az elkövetőt, aki három napja az ellenzék uszítására szervezett Kossuth téri tüntetésen festékkel fújta le a nemzet zászlajának tartórúdját. A harmincegy éves soproni anarchista napokig a balliberális sajtó dédelgetett igazgyöngye volt, miután azt kezdték el híresztelni róla, hogy őrizetbe vétele után eltűnt a rendőrségen, és hozzátartozóinak sem árulják el, hogy mi lett vele. A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében cáfolta a hazugságokat, a férfi elleni eljárásról a családját értesítették, és a gyógyszereit is megkapta fogvatartása idején.

Nyílt levélben szólította fel Judith Sargentinit a CÖF, hogy ne avatkozzon a magyar belügyekbe

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 21.
Nyílt levélben szólította fel a CÖF-CÖKA Judith Sargentinit, az Európai Parlament holland képviselőjét, hogy ne avatkozzon bele a magyar belügyekbe, és ne korteskedjen azok mellett, akik az utóbbi napokban számos embert megtévesztve igyekeznek megpuccsolni a törvényesen megválasztott magyarországi kormányt. Az alábbiakban a civil szervezet üzenetét változatlan formában közöljük.

Etikai panaszt nyújtottak be Hadházy Ákos ellen "minősíthetetlen viselkedése" miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 21.
Panaszt nyújtott be két állatorvos Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, eredeti szakmája szerint állatorvos ellen az MTVA Kunigunda utcai székházában tanúsított magatartása miatt a Magyar Állatorvosi Kamara Etikai Bizottságához. Az etikai eljárást kezdeményező dokumentumot egyik aláírója, Szinesi András állatorvos juttatta el pénteken a sajtóhoz.

Pénteken is tünciznek Tordaiék, aztán januártól folytatják (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 21.
Jövőre még erősebben, elszántabban és határozottabban fognak tiltakozni az ellenzéki pártok a rabszolgatörvény hazugságára épített kamukampány során – jelentette be Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője pénteken. Hozzátette, pénteken Áder Jánoson kérik számon, miért írta alá a törvényt, de a tüntetések folytatódni fognak Budapesten és minden nagyobb városban. A szocialista Korózs Lajos ugyanitt arról beszélt, hogy szerinte kettészakadt az ország rabszolgákra és rabszolgatartókra.

Folytatódik a béremelés az egészségügyben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 21.
Az egészségügyi dolgozók béremelése fontos, nagymértékű elköteleződés a kormányzat részéről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Horváth Ildikó azt mondta, az ágazatban július 1-jén folytatódik a 2016 óta tartó béremelés, 2020-ban januárban és novemberben, majd 2022-ben is lesz emelés.

Az ENSZ nehezményezi, hogy mintegy 29 ezer migránst tartóztatott fel a líbiai partiőrség

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 21.
Mintegy 29 ezer, Európába igyekvő migránst tartóztatott fel a líbiai partiőrség az idei év első kilenc hónapjában, sokukat pedig emberi lakhatásra alkalmatlan létesítményekben helyezték el, miután visszaszállították őket Líbiába - közölte az ENSZ Líbiai Támogató Missziója (UNSMIL) csütörtökön közzétett, hatvanegy oldalas jelentésében.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.