Pesti Srácok

Országosan több száz embert rántott egy táborba a túlórák miatt érzett általános népharag

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
Este hét után – amikor már lehet inni egy sört – adta ki a túlórák szabályozásáról szóló, Áder János által csütörtökön aláírt törvény miatt álmodott, általános népharagról szóló apokaliptikus közleményét a DK, amelyet így esti teendői miatt nem Gyurcsány Ferenc, hanem a párt félelmetes oroszlánja, Molnár Csaba jegyzett. Sajtótörténeti jelentőségű a Nemzeti Radikális Köztársasági Párt az ügyben közzétett felháborodása, mert miután kiadták az MTI-n megjelent első sajtóközleményüket, legalább a közvélemény egy része értesülhetett arról, hogy léteznek. Az ellenzék tiltakozási potenciálja láthatólag kifogyhatatlan, Kecskeméten még aszfaltrajz-versenyt is gründoltak az Orbán-kormány elzavarásának érdekében, Békéscsabán pedig százan dideregtek a liberalizmus diadaláért. Egyelőre nem tudni, hogy a demonstráló csoportok tagjai között van-e átfedés, az azonban megfigyelhető, hogy mire vidéken sikerült összerántani néhány kisebb tüntetést, Budapestről elfogytak a forradalmárok.

Mexikóban kell kivárniuk a migránskaravánok tagjainak menedékkérelmeik amerikai elbírálását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
Az Egyesült Államokba igyekvő migránsoknak Mexikó területén kell ezentúl kivárniuk menedékkérelmük elbírálását, illetve a korábbi gyakorlattal szemben Washington Mexikóba küldi vissza az Egyesült Államokba illegálisan belépett nem mexikói állampolgárokat is – közölte az amerikai bevándorlási rendszert érintő változásról Kirstjen Nielsen, az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetője csütörtökön.

Harcot hirdetett a politikai periféria a túlmunkáról szóló törvény miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
Nagyon mérgesek lettek az ellenzéki pártokat vezető illuzionisták, miután Áder János csütörtökön aláírta a Munka Törvénykönyvének a túlmunkáról szóló, az Országgyűlés által nyolc napja megszavazott módosításait. Bár a köztársasági elnök pontokba szedett indokolásából egy fogyatékkal élő is könnyen megértheti, hogy miről szól az újragondolt jogszabály, a jelek szerint ezt a szintet az ellenzéki alakulatok nem képesek abszolválni, vagy csak nem hajlandók rá. Az újabb képzelt egységbe forrni kívánók társadalmi szintű harcot hirdettek a kormány ellen, elképesztő erejüket mutatja, hogy Zalaegerszegen több percre is képesek voltak lassítani a közúti forgalmat. Megfigyelhető jelenség, hogy a nagyon mérges pártok elszántsága és társadalmi támogatottsága fordított arányban van.

Trócsányi László vezeti a Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltjeinek listáját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
Napról napra egyértelműbb, hogy európai parlamenti választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint a 2019-es választásnak lesz – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette, a bevándorláspárti politikának véget kell vetni az Európai Parlamentben, és ezt az európai emberek tehetik meg.

Jeszy és Apáti Bence eljátszotta a Hír TV-ben Kunhalmi nagy visszapattanását (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
A legutóbbi Szabadfogásban vette elő Jeszenszky Zsolt politikai hobbista és Apáti Bence rezsimtáncos azt a Hír TV folyosóján forgatott kisvideót, amelyben rekonstruálták Kunhalmi Ágnes emlékezetes vetődését az MTVA-székházban. A vendégek közül Kálomista Gábor producer széles mosollyal, Nagy József újságíró pedagógusi rosszallással, Kukorelly Endre író vállrándítással, míg Ungváry Krisztián történész mély felháborodással fogadta az alakítást. A műsorvezető ezúttal is Huth Gergely volt. A Szabadfogásban főként a nagy ellenzéki pankrációról, az 1919-es párhuzamokról, a nemzetközi sajtó és az Amnesty International ferdítéseiben felbukkanó hanggránátokról, lovasrohamról és képviselőverésről folyt a tettlegesség határát súroló vita, s az is kiderült: mi a baja Ungváry Krisztiánnak a minimálbéremeléssel...

Rogán Antal: A jövő évi EP-választás Magyarország és Európa számára is sorsdöntő

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
Sorsdöntő a jövő évi európai parlamenti választás Magyarország és Európa számára - jelentette ki Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjújában. Rogán Antal azt mondta, vannak olyan nemzetközi körök, amelyek óriási jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy lesz-e újra bevándorláspárti többsége az EP-nek, vagy ez rövid időn belül megváltozik.

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy demonstrálót, aki a Kossuth téren rátámadt a rendőrökre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
Felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit, aki a vasárnapi Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért a férfit, aki ittas állapotban rátámadt a rendőrökre.

Tarlós István keményen beszólt az ellenzéknek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
Tarlós István főpolgármester ismét nem rejtette véka alá, hogy mit gondol az ellenzéki politikusokról, kendőzetlen őszinteséggel beszélt az M1 csatorna szerda reggeli műsorában – írta meg a Magyar Idők. A politikus egyebek mellett arról is beszélt, hogy Karácsony Gergely lényegében nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés munkájában és hogy Horváth Csaba szocialista politikust szerinte Molnár Zsolték egyfajta „lélegeztetőgépen” tartják.

Provokált a Jobbik a Hír TV-ben, amivel sikerült még jobban lejáratniuk az ellenzéket (videóval)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 20.
Provokatív akciót hajtott végre szerda este Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendégeként. A tőle nem először tapasztalt pökhendi stílusban, a műsorvezető kérdéseit teljesen figyelmen kívül hagyva Orbán Viktor miniszterelnökhöz próbálta intézni szavait, bár valójában "csak" egy kamerához beszélt. A képviselő nem értette meg, hogy a sas nem kapkod legyek után, ráadásul műsorával csak még jobban felhívja a figyelmet az ellenzék siralmas állapotára.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.