Leszakadt egy fővárosi társasház lépcsője egy férfi alatt
A pincébe zuhant egy férfi, miután leszakadt alatta egy, a VIII. kerületben lévő társasház lépcsője - közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel.Iráni elnök: Terroristák, drogok és menekültek fogják elárasztani a Nyugatot az amerikai szankciók miatt
Haszan Róháni iráni elnök arra figyelmeztetett szombaton, hogy terrorizmus, drogok és menekültek "áraszthatják el" a Nyugatot, ha az Irán ellen újra bevezetett amerikai szankciók meggyöngítik az iráni bűnüldöző szerveket.Kövér: Lengyelország sorsának alakulása magyar és közép-európai ügy is
Lengyelország sorsának alakulása nemcsak lengyel, hanem magyar és ezáltal közép-európai ügy is - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a lengyel állam függetlensége visszaszerzésének centenáriuma alkalmából rendezett ünnepségen szombaton a Parlamentben.KDNP: Nem csökken, hanem nő a migrációs nyomás Törökország felől
A KDNP szerint miközben sokan azt állítják, hogy csökken, aközben valójában nő az Európára nehezedő migrációs nyomás.Az impexesek és hírszerzők, akik majdnem csődbe vitték az országot
„A külkeres jól keres” – a Kádár-diktatúra beszervezett külkereskedőiről, az impexesekről és az általuk okozott mérhetetlen anyagi kárról szólt az M5 december 6-ai adása, amelynek Borvendég Zsuzsanna történész és Dézsy Zoltán szerkesztő, rendező mellett portálunk munkatársa, Mező Gábor újságíró, a PestiSrácok.hu A hálózat című rovatának szerzője is a vendége volt.Pénzügyminisztérium: Új családtámogatási intézkedések készülnek
Több családtámogatási elképzelés is a Pénzügyminisztérium napirendjén van, ezek között szerepel az úgynevezett falusi csok is - mondta a Magyar Időknek a pénzügyekért felelős államtitkár.Párizsban már a tüntetések előtt 34 embert vettek őrizetbe (Frissítve!)
A francia rendőrség 317 embert előállított és közülük 34-et őrizetbe vett Párizsban szombat reggel a kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényes mozgalom újabb országos tiltakozása előtt - közölte a rendőrség, amelynek elsődleges célja az erőszakos csoportok kialakulásának megakadályozása.A német CDU támogatja az ENSZ migrációs csomagját
Az ENSZ tervezett globális migrációs megállapodását támogató határozatot fogadott el a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hamburgi tisztújító kongresszusán - jelentették német hírportálok szombaton.Tömeges tüntetés várható a Belvárosban a túlóratörvény ellen
Szombaton 10 órától kezdődik a szakszervezeti tüntetés a Jászai Mari téren a túlóratörvény ellen, onnan vonulnának át a résztvevők a Kossuth térre.Szakértő: Ukrajna minden kisebbsége a túlélésért küzd
A túlélésért küzdenek Ukrajnában a kisebbségek az oktatási törvény miatt - mondta Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.Gigatüntetésre lehet számítani Párizsban szombaton
Franciaország - és főleg Párizs - teljesen elbarikádozta magát a francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényes mozgalom szombatra meghirdetett újabb tiltakozónapja előtt. A politikai pártok, a rendőri szervek és maguk a tüntetők is elsősorban a "professzionális rendbontók" provokációitól és szándékos rendbontásaitól tartanak – írta az MTI. A sárgamellényesek Facebook-fórumain előfordultak olyan bejegyzések is, amelyekben fegyveres konfliktusoktól is tartanak.Tucatnyi aktivistát utasítottak ki Lengyelországból
Kiutasítottak Lengyelországból, illetve nem engedtek belépni az országba legalább 13 környezetvédő aktivistát, akik részt akartak venni a katowicei ENSZ-klímacsúcsértekezleten - közölték pénteken környezetvédő szervezetek.Agyontaposták egymást az emberek egy olaszországi éjszakai klubban, többen meghaltak
Agyontaposták egymást az emberek szombatra virradóan egy éjszakai klubban, az olaszországi Ancona város közelében, az Adriai-tenger partján: hat ember meghalt, mintegy száz megsérült, köztük körülbelül 10-en súlyosan - jelentette a helyi média a mentőkre hivatkozva.Troll: Az ellenzéki újságírás csak az erőszakban és a forradalomban hisz
Vállalhatatlan és gusztustalan a Mérce cikke, amelynek szerzője vérrel és vassal buktatna rendszert. Jámbor András forradalmat akar és lángokban látni Budapestet - jelentette ki Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese az Echo TV Troll című műsorában.Súlyos vereség Norvégia ellen, vasárnap Németország ellen lehet javítani
Visszaszálltunk a földre a spanyolok elleni remek győzelem után, hiszen Norvégia komoly vereséget mért a magyar válogatottra a női kézilabda-Európa-bajnokság középdöntőjében. Sok idő nincs a kesergésre, mert vasárnap a németek következnek, és ott talán nagyobb esély van egy sikerre, mint Románia ellen.Az önrendelkező uniós tagságban hisz Kaczynski
Ahhoz, hogy a lengyelek jól és biztonságban élhessenek, az európai uniós tagság szükséges, mégpedig önrendelkező tagság – jelentette ki a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski pénteken a tömörülés parlamenti frakciójának tanácskozásán.Elstartolt a Hold sötét oldalára tartó kínai űrszonda
Útnak indították Kínából helyi idő szerint szombat hajnalban a Csang'o-4 kínai űrszondát, amely a világűr kutatásában először fog landolni a Hold Földről nem látható túloldalán. A Nagy Menetelés-3B rakétával útnak indított űrszonda egy leszálló egységből és egy holdjáróból áll. A Csang'o-4 új fejezetet fog nyitni a Hold kutatásában - közölték a szakemberek.Ajánljuk még

























