Fenyő-gyilkosság: Ihász Sándor állítja, volt főügyészként csak baráti tanácsokat adott Gyárfásnak
Évtizedes barátság fűzi a Fenyő János médiamágnás több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolásával felbujtóként összefüggésbe hozott Gyárfás Tamáshoz, akinek nem ügyészként, hanem magánemberként adott általános jogi tanácsot Gyárfás Tamásnak – állítja Ihász Sándor az ellenne bűnpártolás miatt indított vizsgálat részeként a Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) szerdán beadott részletes vallomásában. A volt fővárosi főügyész állításait tartalmazó dokumentumot megszerezte a hvg.hu, az iratok szerint Ihász egyebek mellett a Gyárfáshoz fűződő szoros kapcsolatából igyekszik levezetni, hogy miért vétlen abban a terhére rótt bűnpártolásban, amelyben azzal gyanúsítják, hogy hivatalos személyként tartott vissza olyan bizonyítékokat, amelyek már korábban is elvezethettek volna a Fenyő-gyilkosság felbujtóihoz. Eltűnt tíz segélymunkás Dél-Szudánban
Nyoma veszett az ENSZ és civilszervezetek tíz segélymunkásának a dél-szudáni fővárostól, Jubától délnyugatra fekvő Yei település mellett – közölte a humanitárius segítség koordinálásával foglalkozó ENSZ-bizottság (UNOCHA). Az UNOCHA szerint a 10 fős csoport szerda este indult a közeli Torre városba, hogy felmérjék a humanitárius helyzetet, de útközben megszakadt a kapcsolat velük és azóta sem ismert a hollétük. Újra kihallgatták a rendőrök Gyárfás Tamást
Kúria: Jakab Péter elbukta Miskolcot, ezért bánatában ő is tüntizni megy
Nem lesz megismételt választás Borsod 1-es számú egyéni választókerületében – döntött csütörtökön a Kúria. Miskolcon Jakab Péter, a Jobbik jelöltje kért új szavazást, miután a helyi választási bizottság határidőn túl állapította meg a végeredményt, amivel szerinte törvényt sértett. Jakab mindössze százhuszonhét szavazattal maradt alul a fideszes Csöbör Katalinnal szemben. Szerbián múlik, mikor áll készen az uniós csatlakozásra
Szerbián múlik, hogy mikor sikerül felkészülnie az európai uniós csatlakozásra – jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján David McAllister német néppárti EP-képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke, a szerbiai csatlakozási folyamat jelentéstevője. Thomas Piketty szerint a baloldal nem csinál mást, csak a rasszistákat szidja, utat nem mutat az embereknek
A baloldaliság azt jelenti, hogy valaki a globalizációt és a kisebbségeket támogatja, a jobboldaliság pedig azt, hogy az ember a nemzetállamok megerősítésének pártján áll, és ellenzi a népek keveredését. Erről Thomas Piketty beszélt a 168 órának adott interjújában. A francia professzor egyik legújabb tanulmányának címe, “Baloldali brahmanok, vagy jobboldali kalmárok”, melyben azt fogalmazza meg, hogy a nyolcvanas évekről kezdve a vagyonnal nem rendelkező értelmiségiek kisajátították a baloldalt, és velük szemben sorakozik fel a vagyonos jobboldaliak és támogatóik osztálya. "Orbán Viktor úton van afelé, hogy megtestesítse a konzervatív forradalmat, amely végigsöpör a kontinensen"
Két civilizáció feszül egymásnak: az európai és a muszlim, az erőpróba elkerülhetetlen lesz – mondja Ivan Rioufol, a Le Figaro vezető publicistája a Mandinernek. A reakciós nézeteiről ismert Rioufol csodálattal figyeli az európai identitásválság elleni mozgalmakat. Macront nárcisztikus figurának, Orbánt konzervatív forradalmárnak tartja, a politikai iszlamizmust pedig letörné, amíg lehet.
Szijjártó a Sargentini-jelentésről: minősített hazugságok gyűjteménye (Frissítve!)
"Minősített hazugságok gyűjteményének" nevezte a Magyarországról szóló különjelentés tervezetét Szijjártó Péter az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén, és kijelentette, hogy annak összeállításakor nem vették figyelembe a tényeket és a valóságot. Sargentini-jelentés: Magyarországon fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata
Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása - áll az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentés csütörtökön Brüsszelben bemutatott tervezetében. A Facebook indexre tette Bayer Zsolt oldalát
Eltűnt a Facebookról Bayer Zsolt hivatalos oldala – írja a Magyar Idők. A jobboldali publicista oldalának több ezer lájkolója volt, s nem tudni, miért tették indexre. A liberális és illiberális szemlélet egyaránt kiüresíti a demokráciát – Körösényi András a 168 órának
Interjút adott a 168 órának Körösényi András, a politika- és társadalomtudományok egyik utolsó olyan mohikánja, aki nem csupán a független értelmiségi pózába merevedve akar ítélkezni a közéleti egyrészek és másrészek felett, hanem meg is akarja érteni azokat. Szijjártó: az EU-nak bátrabbnak és gyorsabbnak kellene lennie a nyugat-balkáni bővítés folyamatában (Frissítve!)
Sokkal bátrabbnak és gyorsabbnak kell lennie az Európai Uniónak a nyugat-balkáni bővítés folyamatában, még az idén meg kellene nyitni a szerb és a montenegrói csatlakozási tárgyalások összes fejezetét - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután uniós biztosokkal egyeztetett csütörtök délelőtt Brüsszelben. Tizenhat kórházi osztályt díjaztak a családbarát intézkedéseikért
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a magyarországi kórházakat tömörítő Magyar Kórházszövetség az év elején hirdetett pályázatot kórházi osztályok számára. A beadott pályázatok elbírálása és értékelése után 16 kórházi osztályt díjaztak. Átkerülhet a Cseh nagykövetség Jeruzsálembe
Milos Zeman cseh elnök bejelentette, továbbra is támogatja a cseh nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezését. Migrációs katasztrófát jósol az ENSZ világélelmezési felelőse
Az Iszlám Állam afrikai szélsőséges csoportokkal karöltve azon mesterkedik, hogy egy új migrációs hullámot indítson el Európa felé. Ezt David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője mondta a Guardiannak a Szíria megsegítésére szervezett brüsszeli donorkonferencián. Semjén Zsolt marad, a Figyelő pontosított
Ugyanakkor van még egy miniszter, akinek a sorsa bizonytalan. A Figyelő már szerdán közölte, hogy ismeri a negyedik Orbán-kormány végső hadrendjét. A névsor azonban nem volt teljes. A hetilap most kiegészítette listáját Semjén Zsolttal. Vona cimborájának zugportálja durván beleszállt Toroczkaiba
Saját alelnökét is kikezdte a Jobbik és a párthoz köthető, Zsúrpubi nevű internetes szennyoldal. A Vona Gábor cimborája és rajongója, Béres Ferenc Attila által főszerkesztett zugportál most az elnöki posztra egyre esélyesebb Toroczkai Lászlónak ment neki, amit az ásotthalmi polgármester keményen visszautasított. Úgy tűnik, a pártban valóban tartanak attól, hogy a kongresszus Toroczkait választja elnöknek a Vona Gáborhoz hű Sneider Tamással és Gyöngyösi Mártonnal szemben – írta a Magyar Idők. Boros Bánk Levente: "Az ellenzék papás-mamást játszik a homokozóban"
Boros Bánk Levente az M1-nek adott interjújában elmondta, hogy jelenleg senki sem hiszi el az ellenzéki pártoknak, hogy bármire alkalmasak lennének. A szakértő úgy fogalmazott, a legutóbbi két tüntetésen is láthatóvá vált, hogy a résztvevők megkérdőjelezik a tevékenységüket.