Adócsökkentés és béremelés vagy migránssegély lesz a gazdasági növekedésből?
Üzenetértékűnek nevezte a vasárnapi magyarországi választás eredményét az M1 péntek reggeli műsorában Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, hangsúlyozva, Európában egyre több helyen büntetik a szavazók azokat a politikai erőket, amelyek nem hajlandóak figyelembe venni a bevándorlás következményeit. A parlamentből esetleg kieső Gyurcsány-párt helyére is kacsintgat az MSZP
A választás előtti napokban az MSZP-ben továbbra is arra számítanak, hogy legalább húszszázalékos eredményt érnek el a Párbeszéddel közösen, így fel sem merül, hogy a szövetség nem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges tíz százalékot – közölte elnökségi forrásaira hivatkozva a Magyar Idők. A magabiztosság hangoztatása mellett azonban kritikus megjegyzéseket is lehet hallani, ebben elismerték: a pártnak várhatóan kevesebb képviselője lesz a következő Országgyűlésben a jelenlegi huszonnyolchoz képest, ami „nem egy sikertörténet”. Szombaton 11-ig léphetnek vissza az „esélyes ellenzéki jelöltek” egymás javára
Szombat délelőttig játszhatja az ellenzék a kedvenc játékát, a visszalépegetést. A szavazást a legkorábban indító külképviseleti szavazókör megnyitása, közép-európai idő szerint szombat 11 óra után már nem léphetnek vissza az egyéni választókerületben induló jelöltek az áprilisi országgyűlési választáson.
Gulyás: a nemzet jövője dől el vasárnap
A Fidesz-KDNP egyetlen ellenzéki párttal sem kötne koalíciót - jelentette ki a Magyar Időknek Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője. Orbán: A "sorosisták" mind szavaznak, legyünk ott mi is! (VIDEÓ)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, szavazásra buzdító üzenetében a vasárnapi országgyűlési választásról azt mondta, „a sorosisták mind szavaznak, legyünk ott mi is!". Felidézte, a rendszerváltás utáni első szabad választásakor még azzal buzdítottak szavazásra, „a kommunisták mind szavaznak”. Hajdú: Az ország stabilitása érdekében a jelenlegi kormánynak kell folytatnia a munkát
Hajdú Péter nyíltan vállalja véleményét, szerinte a mai Magyarország jó kezekben van, és nem tud olyan otthont elképzelni, ahol a baloldal és a Jobbik karöltve próbálná irányítani hazánkat – nyilatkozta csütörtökön a Lokálnak adott interjújában. A migránskérdéssel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, „én is azt vallom, amit a nagyok: Gyáva népnek nincs hazája!” Karácsony: Vasárnap eldől, hogy Magyarország végképp kisodródik-e Európából
A vasárnapi országgyűlési választáson eldől, hogy Magyarország végképp kisodródik-e Európából, vagy „az elmúlt nyolc év összes bűnét és kárát valahogy orvosolva" újra elkezdik közös hazaként felépíteni azt - jelentette ki az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy csütörtöki budapesti fórumon.
Gyurcsány a Magyar Nemzetnek - Magyarként lélegzem
Magyarként lélegzem, hogyan vitathatnám el más magyarságát? – nyilatkozta történelmi interjújában Gyurcsány Ferenc a Simicska-féle Magyar Nemzetnek, amelynek azt is elárulta, aláírta a kisebbségvédelmi kezdeményezést. A portál irányváltását kitűnően érző DK-s pártelnök arról is beszélt, jóhiszeműen figyeli, ahogy Vona próbálja a szélsőjobbról a mérsékelt jobbközép irányába tolni a pártját. A Kásás Tamás-féle Dream Team a világválogatottal játszik a nyáron
Komoly sikert aratott az olimpiai bajnok magyarokból álló Masters válogatott tavalyi szereplése, hiszen Kásás Tamásék végig telt ház előtt játszottak a vizes világbajnokságot követő masters viadalon. Nyáron ismét medencébe ugranak, ezúttal a nagy ellenfél Sapic nevével fémjelzett világválogatott lesz az ellenfél. A legtöbb német tartományban növekszik a késes támadások száma
A legtöbb német tartományban nagymértékben növekedett a késes támadások száma az utóbbi években, és az elkövetők gyakran nem németek - mutatta ki a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság egy csütörtökön ismertetett felmérésében. Szakértők hangsúlyozzák, a késes támadások nagy része a befogadóállomásokon, a háztartásokban, és menedékkérők egymás közti konfliktusaiban történik meg. NVI: A levélszavazatok 80-85 százaléka érvényes
Harmincegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel csütörtök reggelig a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok közel 16 százaléka érvénytelen volt - közölte az NVI csütörtökön. Az NVI csütörtökig 30 909 szavazási iratot dolgozott fel, ebből 26 049 volt érvényes, 4860 pedig érvénytelen. Szigetvári: Az ellenzék a legrosszabb pillanatban is jobban kormányozna, mint Orbán bármikor
Az Együttnek a következő négy évben is lesz parlamenti képviselete és helye van egy koalíciós kormányban - jelentette ki a párt miniszterelnök-jelöltje csütörtöki, budapesti kampányzáró rendezvényükön. Szigetvári Viktor beszédében a baloldali pártok vezetőinek szerda esti vitáját idézte fel. Azt mondta, sok dologban egyetértettek, és a vita bebizonyította számára, hogy az ellenzék a legrosszabb pillanatban is jobban kormányozna, „mint Orbán Viktor bármikor". A Jobbik-közeli Iránytű Intézet a MSZP jelöltjeinek szavazására buzdít
A választási hajrában különös egy anomáliára lettünk figyelmesek. A kireszavazzunk.hu, az Iránytű Intézet, a Jobbik agytrösztjének projektje Budapesten több választókörzetben is a taktikai szavazás vívmányához igazodva az MSZP-PM-DK jelöltjeire való szavazásra buzdít. Mit jelenthet ez? Valószínűleg csak annyit, amit sejteni vélünk a háttérben. A Jobbik az első vonalban tagadja, viszont fű alatt erőlteti az fantom-összefogást. Europol: Az embercsempészek száma eléri a 65 ezret
A rendőri együttműködést koordináló európai uniós szervezet embercsempészés elleni központjának vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön elmondta, az európai hatóságok látókörében legalább 65 ezer embercsempész van jelenleg, kétszer annyi mint három évvel ezelőtt, a migrációs válság kirobbanásának idején - közölte Robert Crepinko. Aktívan részt vett az érpataki akasztáson Lukács Attila, a Jobbik dél-borsodi jelöltje (VIDEÓ)
A felvételek tanúsága szerint Lukácsi Attila, a Jobbik mezőkövesdi jelöltje is aktívan kivette részét az izraeli politikusok felakasztását imitáló érpataki eseményen. Bár az azóta csúfosan megbukott érpataki polgármestertől a Jobbik is igyekezett minél inkább eltávolodni, Lukácsi Attila, Orosz Mihály Zoltán tanítványa továbbra is képviselheti az egykori radikális pártot a 2018-as választáson. Nézőpont Intézet: Nem lesz kormányváltás
112-123 közti mandátumra számíthat a Fidesz-KDNP a vasárnapi választás után – derül ki a Nézőpont Intézet szakértői becslésre épülő mandátumkalkulációjából. Mindez azt jelenti, hogy noha a kétharmados többség nem valószínű, de továbbra is stabil, erős többsége lesz a parlamentben a kormánypártoknak. Toroczkai: Mirkóczki nem az én nevemben beszél
Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivőnek a párt múltját megtagadó nyilatkozatával kapcsolatban Toroczkai László csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, Mirkóczki Ádám nem az ő nevében nyilatkozott. A Jobbik alelnöke arról is beszélt, szerinte a Fidesz és a Jobbik között fog eldőlni, ki alakíthat kormányt a 2018-as országgyűlési választás másnapján. Mi folyik itt Gyöngyösön?!? – Alig lézengtek Vona fórumán
Jó, ha harmincan voltak kíváncsiak Vona Gáborra és mondandójára Gyöngyösön - derül ki a Vadhajtások Facebook-csoportjának legutóbb megosztott képei alapján. Vona Gábor egyébként nem először került kellemetlen helyzetbe az érdektelenségbe fulladt lakossági fóruma miatt, legutóbb Pétervásárán tapasztalhatott hasonló élményt.