Bevándorlóországok alakulhatnak ki Nyugat-Európában Douglas Murray szerint
Bevándorlóországok alakulhatnak ki a jövőben Nyugat-Európában Douglas Murray angol neokonzervatív író, újságíró szerint, aki a Magyar Időknek adott interjút Európa furcsa halála című könyvéről. Az óriásit futballozó Liverpool lemosta Pep Guardiola Manchester Cityjét
Az eredmények alapján kevés izgalomra számíthatunk a Bajnokok Ligája idei negyeddöntőinek visszavágóin, hiszen a Real Madrid és a Bayern München után szerdán a Barcelona és a Liverpool is komoly előnybe került. Lionel Messiék végigtámadták a Roma elleni meccset, de igen szerencsés gólokat lőttek az olaszoknak, végül 4–1-re nyertek. Az igazán komoly bravúrt a Liverpool érte el: az első félidőben harminc perc alatt három gólt szereztek, s mivel a Manchester Citynek válasza sem volt, komoly előnnyel várhatják a visszavágót. A Simicskától kapott luxuskocsiban igazi vezérnek érezheti magát Vona
Húszmillió forintos luxuskocsit kapott Simicskától a Jobbik elnöke – közölte a Ripost. Az önmagában is figyelemre méltó jármű ráadásul igazán arcoskodó rendszámmal rója az utakat, amikor Vona Gábort reprezentatívan kell hirtelen eljuttatni egyik helyről a másikra.
Kiállítás a keresztényüldözésről, hogy „ne a saját jövőnket lássuk hasonló tablókon”
A napjainkban a Közel-Keleten zajló keresztényüldözéseket bemutató kiállítás nyílt a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szerdán. A tárlatot Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár és Beer Miklós váci megyéspüspök nyitotta meg. Történelmi csúcson a radikális iszlamisták száma Németországban
Az utóbbi öt évben megduplázódott Németországban leginkább elterjedt szélsőséges iszlám vallási irányzat, a szalafizmus híveinek száma – írta szerdán a Der Tagesspiegel című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva. A beszámoló szerint a tartományi alkotmányvédelmi hivatalok helyzetjelentései alapján az idei első negyedév végén 11 ezer szalafista volt az országban, ami új történelmi csúcs és a kétszerese a 2013-ban regisztrált 5500-nak. Elkezdte törölni az oroszokat a Facebook
A Facebook kedden bejelentette, hogy az eddigieknél is szigorúbban lép fel azok ellen, akik nem tisztességesen használják internetes közösségi felületét, és törölt több száz olyan orosz fiókot és oldalt, amely kapcsolatban áll az amerikai elnökválasztásba való beavatkozással vádolt, úgynevezett „trollgyárral”. Egy emberként szorít Orbán Viktor leváltásáért a nyugati haladó sajtó
A The Wall Street Journal című amerikai és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap a közelgő parlamenti választásokkal, míg a Libération című francia napilap Orbán Viktor politikájának euroszkepticizmusával összefüggésben foglalkozott Magyarországgal. A nyugati haladó sajtó láthatóan nem tudott túllépni azon, hogy Orbán Viktor megakasztotta a migrációs projektet, a diktatúrával és az oroszokkal riogatáson túl viszont továbbra sincsen túl sok ötletük.
Magyar rendőrök indultak a macedón-görög és a bolgár-szerb határ őrzésére
Magyar rendőri kontingens indult Szerbiába és Macedóniába szerdán, hogy a fogadó országokkal közös határrendészeti műveletekben vegyen részt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján. Szerbiába 15, Macedóniába 30 rendőr utazik, akiket Pozsgai Zsolt személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes búcsúztatott Budapesten, a Készenléti Rendőrség központjában. Vajda Zoltán kapott egy pénzbírságot is az ellene folyó nyomozás mellé
Éppen csak, hogy beállt Vajda Zoltán, az Együtt botrányos előéletű képviselőjelöltje mögé az MSZP-Párbeszéd és a DK a budapesti 13. választókerületben (Cinkota–Rákosszentmihály), rögtön rossz híreket is kapott. A választási bizottság ugyanis törvényszegés miatt megbírságolta az Együtt fenegyerekét, aki láthatóan sportot űz a választási szabályok áthágásából: néhány hét alatt immár harmadszor kevert bajt, és rendőrségi nyomozás is zajlik ellene. Korszerű gépekkel támogatja Magyarország az erdélyi magyar nyelvű erdészképzést
A Földművelésügyi minisztérium és partnerei korszerű erdészeti kéziszerszámokkal, motorfűrészekkel és fűkaszákkal, munkavédelmi felszerelésekkel, valamint speciális oktatóanyagokkal segítik a magyar nyelvű, minőségi erdészeti szakoktatást Erdélyben. Nem tud újra kijönni az előzetes letartóztatásból Gyurcsány ügyvédje
Három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását szerdán a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája. Az MSZP-vel és a DK-val is kapcsolatba hozott ügyvédet az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt tartják bent. A bíróság döntése nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. Fidesz: A Jobbik kész végrehajtani Brüsszel migránspárti utasításait
A Jobbik legutóbbi migránspárti nyilatkozata egyértelmű bizonyíték arra, hogy gyakorlatilag nincs különbség a Jobbik és a baloldal bevándorlással kapcsolatos álláspontja között – mondta Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: ugyanazt gondolják és most már ugyanazt is mondják erről a kérdésről. Az egyik félnek Magyarország, a másiknak a nyílt társadalom biznisze az első
Most vasárnap arról is döntünk, hogy Magyarország megmarad-e független országnak – mondta újságíróknak nyilatkozva a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Dömötör Csaba szerdán azt közölte: sok év munkája és sokak munkája van abban, hogy Magyarország már a saját lábán áll, nem kiszolgáltatott, ezért nem is zsarolható. Ha nem nemzeti kormánya lenne az országnak, akkor ez megváltozna – fűzte hozzá. Hatalmas érdeklődés övezi a Fidesz pénteki székesfehérvári kampányzáróját
Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki, székesfehérvári kampányzáróján - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András elmondta, nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt: a városból, a megyéből, az egész országból és országhatáron túlról is jelezték, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen. Élő tévéműsort akart megzavarni Juhász „Troll” Péter, de nem jött össze neki
Meg akarta zavarni a köztévé egyik reggeli műsorát Juhász Péter. Az Együtt elnöke videón jelentkezett be az MTVA székházából, és előadta, csak annyit kért, hogy felhívhassa a figyelmet a választás fontosságára, és ismertette volna pártja programját. Csakhogy erre a troll-politikus két héttel ezelőtt már kapott lehetőséget az egyik műsorban, akkor azonban sopánkodásra pazarolta az értékes műsoridőt. Ebből is látszik, hogy Juhász egy feltűnési viszketegségben szenvedő troll. Horrorkoalíció: Somogyban is összeborul a baloldallal a Jobbik
A baloldal és a Jobbik nászát nemvárt segítők készítik elő, Marcaliban éppen a helyi MSZP egykori erős embere, Kollmann Gergely. Kollmann nemcsak, hogy aktivizálta magát az elmúlt időszakban, de egyenesen nyílt levélben szólította fel az MSZP-P jelöltjét, Mészáros Géza Józsefet, hogy lépjen vissza Steinmetz Ádám, a Jobbik jelöltjének javára. Kollmann ráadásul baloldali hangként felkéredzkedett Steinmetz szórólapjára is, miközben a helyi MSZP igyekszik elhatárolódni az egykori elvtárstól. Az már csak hab a tortán, hogy az LMP-s Sallai R Benedek egy képen szerepel Lukács László György jobbikos jelölttel. Állítólag csak ketten maradtak a Nagykunságban. Jövő héten újra a szőnyeg szélére állítanák hazánkat Brüsszelben
Jövő hét csütörtökön mutatja be az Európai Parlament LIBE bizottsága a készülő Soros-jelentést, amivel ismét a szőnyeg szélére állítanák hazánkat: ezúttal is a demokráciáért aggódnak Soros katonái, akik szerint „ a kormány rendszerszintű fenyegetést jelent a demokráciára”. Visszalépett Bangóné Csepelen és Soroksáron
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP-P csepeli és soroksári jelöltje a Facebookon jelentette be, hogy minden alkutól függetlenül, egyoldalúan visszalép a képviselőjelöltségtől. A kerületben így a jobbikos Bereczki Miklós mellett az Együtt színeiben induló Szabó Szabolcs jelenlegi képviselő és az LMP-s Tenk András maradt állva, a momentumos Dukán András ugyanis már korábban visszalépett a Németh Szilárdot 2014-ben az Összefogás jelöltjeként megverő Szabó javára.