Életveszélyes pálya Makaóban: Michelisz még megúszta az ütközést, a motoros Hegarty meghalt
Halálos balesetet szenvedett Daniel Hegarty a motorversenyzők Makaói GP-jén. Ugyanezen a versenypályán Michelisz Norbert is ütközött a WTTC-versenyen, de neki szerencsére nem esett komolyabb baja.Fidesz: Soros György kézi vezérlésével születnek a brüsszeli migránspárti döntések
A Fidesz szerint az elmúlt napok fejleményei újra igazolták, hogy a brüsszeli döntéshozók Soros György kézi vezérlése mellett hozzák meg migránspárti döntéseiket. Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Soros György az elmúlt napokban ismét Brüsszelben járt és eligazítást tartott.Balog Zoltán: meg kell erősíteni a határon túli magyar közösségeket
Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a magyar közösségek a határon túl is megerősödjenek, ilyen lehetőség a Kárpát-medencei egységes felsőoktatási tér is, amelynek a létrehozására törekszik a magyar kormány - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Szabadkán, ahol átadta a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- Kulturális Központ (VM4K) új épületét.A párt nőtagozata segítségével váltana kormányt az MSZP
Az MSZP meg akar és meg is fog állapodni politikai partnereivel a jövő évi parlamenti választásra – mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy Budapesten tartott konferencián szombaton.Az ukránok náci múltja körül feszül a lengyel–ukrán ellentét
Krakkóban ült össze pénteken a lengyel–ukrán államfői tanácsadó bizottság, hogy a feszültté vált kétoldalú kapcsolatokról tárgyaljon, miközben a hivatalos hangnem a pénteki kijevi parlamentben sem volt békülékeny.Magyarország rendezné a vitáját az Európától távolodó Ukrajnával
Magyarország továbbra is mindent megtesz az ukrán oktatási törvény körüli vita rendezése érdekében, ezért a közelmúltban az Európai Unió több szervezetét is megkeresték – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Budapesten. Ukrajna makacsul ragaszkodik az új oktatási törvényhez, miközben elkezdték tettlegesen megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat.Varnus Xavér nem tartja megrontásnak a kamaszok elcsábítását
Kevesebb, mint egy évük maradt lediplomázni azoknak, akik elakadtak az abszolutóriumnál
Sokan vannak olyanok, akik korábban jártak főiskolai, egyetemi képzésre, de valamilyen okból nem államvizsgáztak le, így nem szerezték meg az oklevelet. Ők a jövő évig kaptak lehetőséget, hogy szakdolgozatuk leadásával és az államvizsgával megszerezzék a felsőfokú végzettséget.Gyurcsány feleségét is kihallgatják a Czeglédy-ügyben
Jövő péntekre idézte be Dobrev Klárát, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. és az Altus Portfólió Kft. vezetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága – közölte a Magyar Idők. Gyurcsány Ferenc feleségét tanúként akarják meghallgatni, mivel az Altus több alkalommal nyújtott kölcsönt a Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó, hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Human Operator Zrt-nek.Rogán: Soros EP-képviselői szavazták meg az állandó betelepítési mechanizmust
Soros György megtartotta az eligazítást Brüsszelben és az Európai Parlament ennek megfelelően viselkedett, amikor szavazott a felső korlát nélküli kötelező betelepítési kvótáról – jelentette ki Rogán Antal. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter péntek este az Echo Tv-ben beszélt az Európai Parlament döntéséről, amely megszavazta a bevándorlók szétosztásának állandó mechanizmussá tételét.Lengyelországot is a hetes cikkellyel akarja befenyíteni Brüsszel
Beata Szydlo lengyel miniszterelnök Göteborgban, az Európai Unió csúcstalálkozója után tartott pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, nem fogja hagyni, hogy országa polgárait megrágalmazzák, annál is inkább, mivel Lengyelország kétszer is a totalitarizmus áldozatául esett.A magyar baloldali EP-képviselők is megszavazták a "Soros-terv" pontjait
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint szomorú, hogy magyar baloldali európai parlamenti képviselők is megszavazták a "Soros-terv" pontjait.Gyurcsány Ferenc kiegyezne akár a Jobbikkal is
Egy olyan egyéni választókerületi jelöltnél, akinek szakmai múltja a baloldalnak és a Jobbiknak is elfogadható, meggondolandó, hogy a DK ne állítson vele szemben saját jelöltet – mondta a Klubrádió műsorában Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki párt elnöke.Dömötör Csaba: a baloldal továbbra is félrevezeti az embereket
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint megdöbbentő és botrányos, hogy a baloldal tovább folytatja küzdelmét a valóság ellen, és továbbra is félrevezeti az embereket.Jól haladnak az ÖVP és az FPÖ közötti koalíciós tárgyalások
Jól haladnak a kozeratív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) között folyó koalíciós tárgyalások, különösen a biztonsági és védelmi kérdésekben sikerült már számos ügyben egyezségre jutni - közölte Heinz-Christian Strache, az FPÖ vezetője pénteken BécsbenAz új tanügyi törvény nemzetiségi vonatkozásait ismerteti Kárpátalján az ukrán oktatási miniszter
Az új ukrán oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit ismerteti nemzetiségi vezetőkkel és az érintett iskolák igazgatóival Ungváron és Beregszászon pénteken, valamint szombaton Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter, aki kétnapos munkalátogatást kezdett Kárpátalján.A belga bíróság elhalasztotta a döntést a volt katalán vezetők ügyében
December 4-ére halasztotta döntését az illetékes bíróság a Belgiumban tartózkodó öt korábbi katalán vezető ügyében - közölte Carles Puigdemont leváltott elnök ügyvédje péntek délután Brüsszelben.Ajánljuk még
























