Esélytelen, végső harcra készül a Jobbik-zsoldba szegődött Magyar Nemzet
Bizonytalanság uralkodik a Magyar Nemzet szerkesztőségében a lap jövőjének kérdésében, miután a kedden állítólag önként lemondott D. Horváth Gábort a Kaya Ibrahim-botrányból ismert Schlecht Csaba váltotta a főszerkesztői poszton. A lap újságíróinak egy része úgy véli, D. Horváth egyik rossz húzása volt, hogy a G-nap után nem konzervatív szemléletű, hanem a balliberális sajtótól érkező emberekkel töltötte fel a távozók helyeit, majd hamar bizalmi pozíciókba emelte őket. A Simicska Lajos által a G-nap után a Magyar Nemzetbe, a Lánchíd Rádióba és a HírTV-be pumpált tízmilliárd forint már elfogyott, miközben a három média folyamatos össztüze sem okozott komoly változást a Fidesz, és a kormány munkájának társadalmi megítélésében.Háromezer amerikai katona érkezett Afganisztánba
Mintegy háromezer amerikai katonát vezényeltek Afganisztánba Donald Trump amerikai elnök stratégiájának megfelelően - közölte csütörtökön a Pentagon.Életfogytiglant is kaphat a Teréz körúti robbantó
A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, P. Lászlót várhatóan előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint terrorcselekmény előkészületével fogja megvádolni a vádhatóság. A gyanúsított halmazati büntetésül akár életfogytiglant is kaphat - írta a Magyar Idők pénteken.Komolyan gondolja az USA a klímaegyezmény felmondását
Megerősítette az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből csütörtökön az amerikai delegáció vezetője az ENSZ égisze alatt zajló, bonni nemzetközi klímavédelmi konferencián.Mall.hu: nem állt le a webáruház
Fennakadás nélkül működik a Mall.hu webáruház, de a hatósági ellenőrzés miatt a korábbi megrendelések késhetnek - közölte a webáruház.Több ezer fős elbocsátás a Siemensnél
Világszerte 6900 alkalmazottjától válik meg és üzemeket zár be a Siemens német gépipari konszern az erőművi, valamint a hajtómű és gázturbina üzletágának nehézségei miatt - jelentette be csütörtökön a vállalat.Lázár: az unió fizesse ki a kerítés árát!
Magyarország kitart azon álláspontja mellett, hogy az Európai Bizottságnak (EB) hozzá kellene járulnia a migránsválság kirobbanásakor felépített határkerítés költségeihez. Ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a csütörtöki kormányinfón. A politikus arról is beszélt: Magyarország gazdasági helyzete egyre jobb képet mutat.Dublini egyezmény: Strasbourgban győzött a Soros-terv
A dublini szabályok módosításáról rendezett szavazás eredménye megmutatta, mekkora befolyása van Soros Györgynek és hálózatának a brüsszeli döntéshozatalra és ezen belül az Európai Parlamentre - hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtök délután Budapesten. Az elhíresült egyezmény lehetővé teszi a migránsok kötelező, felső létszámhatár nélküli szétosztását a tagállamok között. A Fidesz szerint a felelőtlen döntéshozókat nem véletlenül látogatta meg Soros néhány napja Brüsszelben. A DK képviselői, Molnár Csaba és Niedermüller Péter nemcsak megszavazták a rendkívül veszélyes tervet, hanem még büszkék is arra.Orbán: Nem csak most akarunk jók lenni, a jövőt is meg akarjuk nyerni
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb "vagyontárgyunkba" a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.Távozik az Index vezérigazgatója
Pusztay András, az Index vezérigazgatója a Sziget marketingkommunikációs igazgatója lesz. Posztján hétfőtől váltja őt Andacs Botond.Meghalt Ekecs Géza
Elhunyt Ekecs Géza - rádiós nevén Cseke László -, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának szerkesztője, műsorvezetője - erősítette meg a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) hírét.MSZP: a Jobbik "zsidózó" politikát folytat
A cukiság kampány ellenére sem tudja elfelejtetni a Jobbik a múltját. Ha valóban a néppártosodás lenne a céljuk, akkor nem lenne a Jobbik-frakció tagja a mai napig az az Apáti István, aki 2011-ben a Szent Korona Rádió adásában zsidózó, gyűlöletkeltő beszédet tartott - áll az MSZP közleményében.Kornai: A rezsim nem fog összeomlani, mert működőképes
Nem szívesen jósolok, de ez az ország, ez a rezsim nem fog összeomlani – ez működőképes rendszer – nyilatkozta a Magyar Narancs csütörtöki lapszámában Kornai János közgazdász, hozzátette, aki az szeretné. hogy a rendszer megváltozzon, az ne a gazdasági összeomlásban reménykedjen, amely megváltoztathatja az emberek hangulatát. Mint hangsúlyozta, „ezt az árat senki nem fizeti meg szívesen”.Toroczkai otthagyná a Jobbikot, ha koalícióra lépnének egy balliberális párttal
Szerda este, a Polgári Mulatóban beszélgetett Raffay Ernő történész, Nógrádi György magyar biztonságpolitikai szakértő, valamint Toroczkai László, a Jobbik alelnöke a migrációs válságról, azon belül is a téma: Újkori háború folyik Európa ellen! címmel. Az est folyamán az előadók egyetértettek a migráció okozta problémákban, ismertették álláspontjukat a témával kapcsolatban. A PestiSrácok.hu is ellátogatott az eseményre, ahol megtudtuk: Toroczkai László otthagyná alelnöki pozícióját, ha Vona koalícióra lépne bármely balliberális párttal.A holokauszt még mindig vicces jobbikos berkekben
A holokauszton nevetgéltek jobbikos politikusok, többek között Apáti István és Zagyva György Gyula a Szent Korona Rádió műsorában – írja a mandiner.hu. Apáti vállalhatatlan kijelentései miatt a Jobbik a napokban is magyarázkodni kényszerült, hiszen a Szent korona Rádió egyik, nemrégiben előkerült 2011-es adásában zsidó összeesküvést emlegetett, és azt állította, Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált. Ezúttal a rádió egy másik műsorában a jobbikos és Jobbik-közeli társaság ismét rácáfol az egykor radikális párt cukisodására.A DK retteg a bírói kar belterjességének felszámolásától
A bírák és a bíróságok döntő többsége meg tudta őrizni függetlenségét, de a Fidesz most véget vet ennek a helyzetnek, a jogállam nyomait is föl akarja számolni Magyarországon - reagált a DK arra a november elejétől bevezetett változásra, amely véget vethet a bírói kar belterjességét lehetővé tevő rendszernek. A módosítás miatt a párt kötelezettségszegési eljárást indíttatna a kormány ellen.Románia Csillaga - Kelemen Hunortól is megvonnák a román állami kitüntetést
A szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani román állami kitüntetésétől.Ajánljuk még

























