40 ezeren tüntettek tucatnyi jobbossal szemben Bostonban
Rendőrségi becslés szerint mintegy 40 ezer fős antirasszista tüntetés volt szombat este Bostonban egy olyan aznapi jobboldali gyűlés ellen, amelyet a szólásszabadság nevében hirdettek meg.Áder János az ünnepi tisztavatáson: Ismét védenünk kell határainkat!
Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált - mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.Bármikor újra lecsaphat a barcelonai terrorista
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetője, aki ellen most is hajtóvadászat folyik, akár újra járókelők közé hajthat.Idén így ünnepeljük az Államalapítást
Országszerte tartanak ünnepségeket, családi és egyházi rendezvényeket vasárnap az augusztus 20-ai állami ünnep, Szent István napja alkalmából. A központi rendezvényeken idén még inkább kiemelt szerepet kap az Országház. A katonai tisztavatás után vízi és légi parádét lesz az Országháznál a Dunánál, az esti tűzijátékot is a Duna Parlament előtti szakaszára helyezték át a szervezők.Vége a feszült várakozásnak: Megvannak a Momentum új elnökségi tagjai
Elhunyt Arthur Finkelstein
Finnország is ismerkedik a Wilkommenskultur mellékhatásaival
A Jobbik vezetői jobban szeretik a pénzt, mint saját harcostársaikat
Az Iszlám Állam magára vállalta a szurguti késelést
Vona szerint „szenny folyik ki a nyugdíjasok száján”, és továbbra sem kér ezért bocsánatot
Barcelonai terrortámadás: új gyanúsítottja van a spanyol rendőrségnek
Szír kamaszok lehetnek a németországi késelők – Egy üzleti vitát rendeztek le saját kultúrájuk szerint
Kiesett a hatodikról egy kislány Józsefvárosban
Oroszországban is késelés történt
Már a finn hatóságok szerint is terrortámadás történt
Kövér László: Magyarország ellenfele a hatáskörét túllépő, uniós normákat megszegő Európai Bizottság
Az őrjöngő baloldal és a liberális sajtó koalíciója döntené meg a törvényesen választott vezetést – Az USA-ban is
Erősödnek a szélsőbaloldali csoportok az Egyesült Államokban – írta pénteki helyzetértékelésében a The Daily Signal című konzervatív hírportál. Az elemzés szerint a gyűlölet ellen szónokló baloldali mozgalmak minden ellenvéleményt önkényesen el akarnak hallgattatni, és a felbukkanásuk rendre erőszakba torkollik. A megjelenésüket ráadásul a liberális túlsúlyú sajtó felnagyítva mutatja be, ezzel azt az érzetet keltve az emberekben, mintha országos jelentőségű tiltakozások történnének. Magyarországról nézve is egészen ismerős módszerek még durvább megnyilvánulásairól tanúskodnak az elemzések.Ajánljuk még
























