Szijjártó szerint Zelenszkijnek meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy minden magyar embernek joga van beleszólni Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásának ügyébe
Ukrajna elnökének meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy igenis minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy beleszóljon Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásának ügyébe – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében. Soltész Miklós: sorsfordító időket élünk Romániában és a Vatikánban is
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Szatmár megyei Csanáloson. Orbán Viktor: a Tisza képviselői nyíltan megmondták, hogy Magyarország ellen dolgoznak
A miniszterelnök legújabb videójában arról beszél, hogy Kollár Kinga havi 7-10 millió forintért akadályozza Brüsszelben a források hazahozatalát.
Kórházba szállították Aleksandar Vucicot Belgrádban, miután rosszullét miatt lerövidítette amerikai útját
Egy belgrádi katonai kórházba szállították szombaton Aleksandar Vucic szerb elnököt, miután rosszulléte miatt lerövidítette amerikai útját, és hazatért – közölte az államfő hivatala. Zelenszkij szerint a Trumppal folytatott vatikáni beszélgetés az eddigi legeredményesebb volt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a Donald Trump amerikai elnökkel a Vatikánban megtartott legutóbbi találkozója a két fél eddigi legeredményesebb beszélgetése volt. Az ukrán államfő újságíróknak nyilatkozva az április 26-án, Ferenc pápa búcsúztatásának napján megtartott tizenöt perces vatikáni találkozót talán a legrövidebbnek, de a legtartalmasabbnak nevezte. A találkozón légvédelmi rendszerekről és az Oroszország elleni szankciókról tárgyalt Donald Trumppal – jelentette szombaton a The Kyiv Independent című hírportál. Zelenszkij "nem garantálja" a május 9-re Moszkvába utazók biztonságát – Medvegyev cserébe nem garantálja, hogy 10-én még létezik Kijev
Oroszország nagyszabú ünnepségre készül a győzelem napjának nyolcvanadik évfordulóján, erre természetesen Kijevben is felkapták a fejüket, és mióta Putyin felvette, hogy a rendezvény idejére hirdessenek tűzszünetet, azóta folyamatos fenyegetéseket küldenek Moszkvába, melyekben az ukrán elnök többek között arról beszélt, hogy a külföldi vendégek inkább ne menjenek az orosz fővárosba, ha jót akarnak. A volt orosz elnök Dmitrij Medvegyev erre úgy reagált, hogy ha valami baj történik Moszkvában kilencedikén, akkor nem tudja garantálni, hogy Kijev még létezni fog tizedikén. Videón, ahogy az antifák szélsőbalosokat vernek
Annyit viccelődtünk azzal, hogy a mai liberálisok szerint mindenki szélsőjobbos, aki Marxtól jobbra van, hogy a francia antifák úgy gondolták megmutatják, mekkorát tévedtünk, mert szerintük még a kommunisták is túl jobboldaliak. Ennek fényében ünnepelték meg a május elsejét Párizsban egy kis komcsiveréssel.
NGM: megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott hazánk
A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország „BBB” besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is. Ezzel – hasonlóan a többi hitelminősítőhöz – továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton. Zsigmond Barna Pál: nem kérünk a brüsszeli diktátumokból, nem kérünk a háborús Európából
Nem kérünk a brüsszeli diktátumokból, nem kérünk a háborús Európából – hangsúlyozta az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szombaton. Egyre forróbb a helyzet a két atomhatalom között
Tovább eszkalálódott a helyzet India és Pakisztán között. Új-Delhi szerint a pakisztáni erők az éjjel megsértették a tűzszünetet, az indiai bejelentés szerint ez nem az első alkalom volt, ezért "arányos és gyors" reakciót ígértek. A két atomhatalom között egy hete került töréspontra a kapcsolat, mikor Kasmír tartományban egy terrortámadásban huszonhatan vesztették életüket. Az amerikai külügyi szóvivő tagadja, hogy az Egyesült Államok visszalépett volna az ukrajnai békeközvetítéstől
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton tagadta, hogy az Egyesült Államok visszalépett volna az ukrajnai béke megteremtése érdekében végzett közvetítő tevékenységtől, ugyanakkor jelezte, hogy ha nincs előrelépés, szerepvállalása megváltozhat a konfliktus lezárásában. Tombol a nyugati demokrácia: alkotmányellenesnek minősítették az AfD-t, akár be is tilthatják a pártot
Szélsőjobboldalinak kategorizálta a német Alkotmányvédelmi Hivatal az AfD-t, ami miatt be is tilthatják a pártot. Akár egy év börtönt is kaphat a fideszesek kivégzéséről és megkínzásáról álmodozó tiszás
Akár egy év szabadságvesztéssel is járhat az, ha valaki közösségi médiás bejegyzésével vagy kommentjével megsérti az emberi méltóságot, gyűlöletkeltően nyilvánul meg, és rombolja a közügyek megvitatásának kultúráját. Letarolták a brit establishmentet Nigel Farage-ék
Hatalmas pofont kapott a brit politikai establishment: a Nigel Farage vezette Reform UK példátlan sikereket ért el az időközi választásokon és a helyi voksolásokon. Navracsics szerint "badarság", hogy az új törvénytervezet károsítaná az ingatlantulajdonosokat
Új irányokat kell szabni a fejlesztéspolitikának, különös tekintettel a lakhatás kérdésére, a belföldi migráció alakulására, valamint a város–vidék kapcsolatok újragondolására – mondta egy konferencián Navracsics Tibor. A miniszter hangsúlyozta: a fejlesztéspolitikát egyre inkább térségi szemléletben kívánják megvalósítani. A kormánynak van mire reagálnia. Elég ha csak a – főként a fiatalokat sújtó – lakhatási nehézségekre, vagy a kiürülő vidéki településekre gondolunk. Fő cél a megfizethető lakhatás, amely egyelőre vágyálomnak tűnik Magyarországon (is) - írja az Index. Nürnbergi típusú perek és teljes vagyonelkobzás? - Visszanézhető Szepesházi Péter és Huth Gergely vitája (videó és podcast)
Hogyan fognák nürnbergi típusú perekbe a fideszes vezetőket, kit sújtanának vagyonelkobzással, mi az a technofasizmus az ellenzék szerint és mitől félnek a tüntetők? Hogyan léphetnének vissza egymás javára Magyar Péter és Hadházy Ákos képviselőjelöltjei, miért elsődleges fontosságú a baloldal szerint Ukrajna EU-csatlakozása, mitől volt állítólag jobb a "régi" PestiSrácok és, ami a legmeghökkentőbb: mi a közös Jámbor Andrásban és Szijjártó Péterben? - ilyen kérdések merültek fel Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Szepesházi Péter volt bíró, ügyvéd, jogvédő, a Hadházy-tüntetések szónoka közti nyilvános vitában, mely immár visszanézhető és visszahallgatható. Megint hazugságon kapták A Petit: Nem igaz, hogy kitiltották a közmédiából
Magyar Péter már az EP-választások előtt ultimátumot adott a közmédiának, amelyben követelte, 10 napon belül hívják be egy műsorba, ahol elmondhatja elképzeléseit Magyarország jövőjéről. Ez az ultimátum a pártelnök és a köztévé turbulens viszonyának nyitánya volt, amelynek csúcspontján Magyar Péter tüntetést szervezett az MTVA épületéhez, és amely után többször hangoztatta, hogy a köztévé meglátása szerint nem ad elég képernyőidőt neki, illetve pártjának. Legutóbbi "Magyar Infó" nevezetű online tájékoztatója alkalmával pedig egyenesen úgy fogalmazott, a Tisza vezetői "be sem tehetik a lábukat" a közmédia épületébe. A Tényellenőr utánajárt annak, igaz-e Magyar Péter állítása. Trumpék feladták: Amerika kiszáll az ukrajnai béketeremtésből
Az Egyesült Államok nem fog tovább közvetítőként működni az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokon – erősítette meg az amerikai külügyminisztérium, ami Washington szerepének változását jelzi a folyamatban lévő konfliktusban. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.