Pesti Srácok

Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Kell egy észszerű adóforma a kata helyett!

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2023 december 6.
„Ez az Árpád-házi szentek, Hunyadi János és Hadik András, a kurucok, a Nemecsek Ernők és Dugovics Tituszok, a Horváth Jánosok, Wittner Máriák és a pesti srácok hazája” – idézte Kövér László házelnöknek, a Fidesz alapító tagjának a párt novemberi kongresszusán eLmondott gondolatait Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában. A PestiSrácok.hu főszerkesztője "A szabadságszerető kurucok hazája" című írásában kifejtette: "Kövér szavaiban benne van minden, amit a magyarokról tudni kell: tevékeny, magabíró, állhatatos, harcos nép vagyunk, és szeretjük, ha a mindennapjainkat önállóan élhetjük. Egyszóval a magyar nép nem birkatermészetű, miként ezt miniszterelnökünk is számtalanszor kifejtette. Így mi, az öntudatos, a hétköznapi életben is szókimondó és szabadságszerető magyarok kevésbé vagyunk alkalmasak futószalagmunkákra, nem szeretünk bevarrt szájjal robotolni a multiknál, inkább vállalkozunk, kisgazdaságot vagy kisipart viszünk, hiszünk a magántulajdonban, a saját házban, az összetartó családban." A főszerkesztő szerint ezért is fontos felhívni a figyelmet adó- és közgazdasági rendszerünk egy nagyon fájó és gyors orvoslásra szoruló fogyatékosságára.

Hatalmas robbanás semmisített meg egy lakóházat Virginiában (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 5.
Helyi idő szerint hétfő délután 4 óra 45 perc körül vonultak ki a Virginia állambeli Észak-Arlington Bluemont városrészébe a rendőrök, miután egy ikerházból lövésekről érkeztek jelentések – írta meg a Newsweek. A hatóságok szerint a meg nem nevezett gyanúsított legkevesebb 30–40 alkalommal lőtt ki otthonából a környékre egy jelzőpisztollyal. Ezzel kapcsolatban egyébként nem érkezett jelentés sérülésről vagy anyagi kárról – írja a Mandiner.

Szijjártó Péter: Támogatás kell a csatához!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 5.
Drámai kihívások előtt áll az európai gazdasági és fizikai biztonság – fogalmazott Szijjártó Péter a Fidesz közösségi oldalára feltöltött videójában. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: láthatjuk, hogy háború van a kontinensen, a közvetlen szomszédságunkban immáron másfél éve ropognak a fegyverek, közben a migráció is folyamatos nyomás alatt tart minket.

Borosta és Mikulás-sapka – Így harangozta be Orbán Viktor december 6-át

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 5.
"Éjjel érkezem" – írja Facebook-posztjában Orbán Viktor, aki egy korábbi videójában elmondta: gimnazista korában dolgozott úgynevezett "profi mikulásként". A magyar miniszterelnök nemrég az egyik TikTok-videójában arról beszélt, hogy korábban Székesfehérváron, a Skála áruháznál teljesített szolgálatot Mikulásként. A december 6-ai ünnephez pedig most annyit fűzött hozzá: "csizmákat kipucolni, éjjel érkezik a Mikulás".
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.