Pankotai Lili azt tanulta az iskolában, hogy az LMBTQ ugyanúgy ideológia, mint a kereszténység
Zárják ki a keresztény ideológiát is az iskolákból, ha az LMBTQ-ideológiát kitiltják, mivel mindkettő ideológia – többek között erről beszélt szegény Pankotai Lili, aki most baloldali aktivista, és a Nyílt sisak című vitaműsorban nyilatkozott. Lassan ideje lenne csórit felvilágosítani, hogy egy eldobhatós politikai eszköz, és ha az megtörténik, csúnyán össze fog törni, foglalkozzon inkább a megmaradt fiatalságával.Tordai és Szabó Rebeka fogalmazást írtak arról, miért árulta el Orbán Viktor 1956 hőseit
Valójában a PS szerkesztőségében bárki megírhatta volna a baloldali klisék egymás mögé sorakoztatásából azt menetrendszerű, de igen erőltetett fogalmazást, amelyben a Párbeszéd nanopárt két politikusa bebizonyítja: Orbán Viktor elárulta 1956-emlékét, ahogyan márciusban 1848-49 emlékét szokta, és hogy Putyin pincsije.Szijjártó: folyamatos a kapcsolattartás a Gázai övezetben rekedt tizenöt magyarral
Folyamatos a kapcsolattartás a Gázai övezetben rekedt tizenöt magyar állampolgárral, a kormány azon dolgozik, hogy egy nemzetközi megállapodás keretében az érintetteket biztonságba lehessen helyezni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.Már hárommilliárd eurót adott Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank
Elérte a 3 milliárd eurós célt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által Ukrajnának folyósított pénzügyi támogatás értéke - közölte hétfőn a londoni pénzintézet.Szijjártó: az Európai Unió nem biztonsági szervezet
Továbbra is háborúpárti az ukrajnai helyzettel kapcsolatos brüsszeli megközelítés, az Európai Bizottság húszmilliárd eurós előterjesztésében minden benne van, ami a háborúról szól, de továbbra sincs benne semmi, ami arról szólna, hogy miként lehetne békét teremteni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.Frank Füredi Brüsszelben szembesítette a balos technokratákat: Európában a szabadságot mindenféle erők üldözik és próbálják meg aláásni
Magyarországon 1956. október 23-án valami fantasztikus dolog történt: a sztálinista diktatúrában élő emberek, akik korábban féltek, és csak halkan merték egymásnak elmondani, miben hisznek, aznap büszkén, és öntudatosan az utcára mentek, hogy fellázadjanak a rendszer ellen - mondta el brüsszeli ünnepi beszédében Frank Füredi, a Matthias Corvinus Collegium brüsszeli képzési központjának (MCC Brussels) igazgatója.Szijjártó: aggasztó, hogy Nyugat-Európa különböző városaiban megengedik, hogy terrorszervezetek mellett tüntessenek
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.Moszkva egyetért Bidennel abban, hogy új világrendre van szükség
A Kreml egyetért Joe Biden amerikai elnöknek azzal a kijelentésével, amely szerint a világnak új rendre van szüksége, ám ez a világ többé nem fog az Egyesült Államok körül forogni - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.Ukrajna bejelentette, megkapták a kilencedik pénzügyi csomagot is az Európai Uniótól
Ukrajna megkapta az Európai Uniótól a makroszintű pénzügyi támogatás kilencedik részletét, 1,5 milliárd eurót - közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.A Momentum propagandamobilja azt harsogja Veszprémben, hogy Putyin parancsára kárpátaljai magyarokat ölnek
Fura, idegen magyarsággal harsogja tele Veszprémet a Momentum Mozgalom propagandamobilja, amelyben arról tájékoztatják a város lakóit, hogy az orosz elnök parancsára kárpátaljai magyarokat ölnek,Áder János: 1956 őszén a szabadság hiánya vitte utcára a magyarokat
A magyar embereket 1956 októberében a szabadság hiánya vitte utcára, mert jobban féltek attól, hogy hazugságban éljenek, mint attól, hogy az igazság súlya alatt megroppan a jövőjük - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök a XII. kerület ünnepi megemlékezésén hétfőn, Budapesten. Áder János felidézte: 1956-ban az egyetemisták felvonultak, a gyári munkások követeltek, a tüntetők farkasszemet néztek az ávósokkal, a felkelők harcoltak; akkor sokan úgy érezték, nincs vesztenivalójuk.Nem bírta ki Gyurcsány Ferenc, ő is felszólalt október 23-án: az ünnep őrzőjének nevezte magát
"Egyre kevesebben vagyunk, akik őrizzük az ünnep szellemiségét" - tőle megszokott patetikus beszédet mondott Gyurcsány Ferenc október 23-án. A Demokratikus Koalíció elnöke, Apró Antal unokájának előterében arról is értekezett, hogy szerinte ma nincs olyan személy Magyarországon, aki a nemzet egészének nevében tud beszélni.Orbán Viktor megérkezett Veszprémbe
Orbán Viktor megérkezett Veszprémbe, ahol délután 3-kor fogja megtartani beszédét, amelyet a kormányfő Facebook-oldalán lehet megtekinteni. A miniszterelnök tavaly Zalaegerszegen tartotta a beszédét, a Mindszenty József életét bemutató Mindszentyneum átadóján. A miniszterelnök beszédeinek helyszínei szimbolikusak: jól mutatják, hogy az 1956-os forradalom az egész ország forradalma volt.Pankotai Lili állítja, hogy nem vett részt egyetlen tüntetés szervezésében sem
Az ötlet jó, a kezdeményezést támogatni kell, fontosabb kérdéseket tesznek fel, mint az elmúlt évek népszavazásai során, de nincsenek meg a források, a struktúra a normális lebonyolításához, emiatt nem lesz hiteles az eredmény, rengeteg helyre nem fog eljutni, sokan nem fognak úgy informálódni, ahogy kellene – jelentette ki Pankotai Lili az alternatív oktatási népszavazási kampányról, amellyel nyomást szeretnének gyakorolni a kormányra a Magyar Jelen Nyílt Sisak című műsorában.Újabb botrány a Budapesti Közműveknél: teljesítés nélkül tízmilliókat vett fel egy temetői alvállalkozó
Úgy tűnik, a Mártha Imre vezette Budapesti Közműveknél csak egy bagatell-ügy, ha teljesítés nélkül tízmilliókat vesz fel egy temetői alvállalkozó. A fővárosi cég vagyoneltolódásnak nevezi az esetet, sőt még azt is megengedik, hogy utólag dolgozzon meg érte a vállalkozó.Josep Borrell: a legfontosabb a segélyszállítmányok eljuttatása a Gázai övezetbe
Az a legfontosabb most, hogy felhívjuk a figyelmet a humanitárius segélyek eljuttatásának fontosságára a Gázai övezetbe - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn. Josep Borrell a tagállamok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően hangsúlyozta: fel kell lépni a túszok szabadon bocsátásáért, mindent meg kell tenni a kialakult helyzet elmérgesedésének elkerüléséért. Tűzszünetre van szükség, újra meg kell teremteni a politikai békefolyamat folytatásának feltételeit, de mindenekelőtt lehetővé kell tenni a humanitárius segítség bejutását a Gázai övezetbe.Amerikai túszokról és a Gázai övezet segélyezéséről beszélt az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök
A Gázai övezetbe hurcolt amerikai túszokról és az övezet palesztin civiljeinek nyújtott humanitárius segélyekről egyeztetett Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap esti telefon beszélgetésükön - jelentette az izraeli média hétfőn. Joe Biden amerikai elnök vasárnap esti beszélgetésükön megköszönte Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy Izrael segítséget nyújtott két amerikai állampolgárságú túsz kiszabadításában a Hamásztól - derül ki a beszélgetés Fehér Ház által közzétett összefoglalójából.Ajánljuk még

























