Pesti Srácok

A „Halálbarbi” már a NATO-nak könyörög, hogy buktassa meg Orbánt

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 november 14.
Miután Brüsszel valami különös okból nem óhajtja elkergetni Orbánékat a hatalomból, a tavaly decemberi puccs pedig nem jött össze, ezért Cseh Katalin (született: Montreal) immár az Egyesült Államok és a NATO azonnali beavatkozását kéri, követeli. Cseh Katalin azt akarja: a NATO „kényszerítse” Magyarországot, hogy a Cseh Katalinnak tetsző létformában tengesse életét. Hogy egy katonai szövetség esetében mit jelent a „kényszerítés”, azt nem nehéz kitalálni. Úgy tűnik, ez a nő kész lenne külföldi haderőt hívni a törvényes magyar kormány megdöntésére, ami utoljára Kádárnak sikerült. Őrület! Egy biztos: jól működő jogállamban fölszámolják a súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, külföldről pénzelt, nyugati titkosszolgálatok által dróton rángatott pártokat, amelyek alkotmányellenes módszerekkel, erőszakosan akarnak hatalomra jutni...

Nicsak! Mit keres a Soros-blog „független” tulajdonosa a ferencvárosi hatalomátadón?

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2019 november 11.
Kétszeresen is lebukott a Soros György által futtatott Átlátszó blog. Kiderült: a magát „függetlennek” beállító revolveroldal tulajdonosának, Sepsi Tibornak az egyik cége milliós politikai megbízást kapott az LMP-től. És ami ennél is gyönyörűbb: Sepsi ott trónolt Ferencváros új polgármestere mellett, amikor Baranyi Krisztina átvette a hatalmat elődjétől. Egyébként az Átlátszó szokta drónnal követni, megfigyelni Magyarország miniszterelnökét – az efféle, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő akcióknak a világ bármely más országában komoly következményei lennének...

Jó hír: hülyén tüntető hülyékkel bőségesen el vagyunk látva

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 november 8.
Tegnap volt a hülye tüntetések napja Magyarországon. Az egyiket Budapesten tartották Erdogan látogatása előtt, alatt és után. Itt az egybegyűltek azzal a szent meggyőződéssel és magabiztossággal szálltak síkra, hogy a török elnök maga Belzebub, a kurdok viszont a jók, az igazságosak és az ártatlanok. A tüntetők ennek az egybites, holdkóros gondolkodásnak az átvételét követelik Magyarország miniszterelnökétől, valamint azt, hogy ne álljon szóba a NATO második legerősebb katonai hatalmának vezetőjével. A másik tüntetés Győrben volt: ha lehetséges, az még a budapestinél is hülyébbre sikerült...

Korszakalkotó, ahogyan Fegyőr Andrásék nemzetet árulnak

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 november 6.
Nem a magyar, hanem egy román elnökjelölt mellett kampányol Fekete-Győr András – jött a hányingerkeltő hír a minap. Meglepődni már nem tudunk a honi ellenzék-ellenség semmilyen húzásán, azt viszont érdemes rögzíteni: ez a nemzetárulás egy új, magasabb szintje. A mindennapos brüsszeli feljelentgetésekhez, Magyarország megbüntetését követelő rimánkodásokhoz és „weyerbélázásokhoz” képest egy új minőség. Amit nem szabad megtorlatlanul hagyni!

Úgy tűnik, Karácsony azért retteg Szent Istvántól, mert ő volt az első fideszes

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 november 4.
Karácsony Gergely észjárása a pofonnál is egyszerűbb: minden olyan kezdeményezést meg kell fúrni, minden olyan építkezést le kell állítani, amihez a Fidesznek vagy személyesen Orbán Viktornak bármi halovány köze van (vagy lehet). Ebbe futhatott most bele szegény államalapító királyunk is, akiről – gyanítom – a főváros új vezetése kiderítette, ősfideszes volt. Egy fideszesnek pedig nem lehet csak úgy szobrot emelni a „fölszabadított” Budapesten...

Kórház se kell, világbajnokság se kell, magyarok sem kellenek! – ez az ellenzék „programja”

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 október 31.
Ne legyen tehát atlétikai stadion és dél-budai szuperkórház sem, mert a gyűlöletből, irigységből, pitiánerségből és gazemberségből gyúrt új budapesti hoppmesterek nem akarnak. Nehogy már mi rendezhessük a világ harmadik legnagyobb sporteseményét! Nehogy már büszkék lehessünk magunkra! Nehogy már idejöjjön a világ, minket csodáljon és elköltse itt a pénzét! Nehogy már fölépülhessenek a jövendő új szimbólumai, amelyek egy gyarapodó ország, egy életigenlő korszak mementói lehetnének. Kukába mindennel! Dózer! Ellenzékinek lenne ma annyit jelent: szívből gyűlölni és lerombolni mindent, ami jó a magyaroknak.

Az Index őrjöng, amiért a köztévé bunkónak merte minősíteni Hadházy ámokfutását

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2019 október 23.
Nem vicc! Az Index tényleg amiatt tombol, hogy a köztelevízió primitívnek és bunkónak minősítette Hadházy Ákos hétfői „lófaszozó” parlamenti ámokfutását. A magyar nyelvű liberális szennylap még a médiahatóságnál is érdeklődött, ugyan mikor marasztalják már el a köztévét a csúnya jelzők miatt! Ez már tényleg az agyhalál állapota.

Bősz Anett irgalmatlan kamuhírt terjesztett Mészáros Lőrincről, majd „gázszerelőzve” kért bocsánatot

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2019 október 21.
Mindig van lejjebb! A korábban a köztévé épületében fetrengő Bősz Anett most egy közismert álhíroldal meséjét osztotta meg Mészáros Lőrincről, hogy így keltsen gyűlöletet a nagyvállalkozó ellen. Az uszítás részben sikerrel járt: rajongói egy része dührohamot kapott, és heveny lőrincezésbe kezdett. Ám akadt néhány rajongója, aki próbálta fölhívni Bősz figyelmét: ostoba kamuhírt osztott meg. Végül a PestiSrácok.hu érdeklődése nyomán Bősz Anett törölte a bejegyzést, és úgy kért bocsánatot Mészáros Lőrinctől, hogy abban nem sok köszönet volt...

És akkor Karácsony Gergely intésére a Gyurcsány-szoborpark életre kelt vala

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 október 18.
Híre kélt, hogy meggyötört tekintetű Demszky Gábor, az adriai partvidék közismert olajbogyó-dunsztolója lehet Karácsony Gergely új főtanácsadója. Főjegyzőnek Gurmai Zita eltitkolt ikertestvére, Lamperth Mónika érkezik. A sublót mögül pedig előbújtak a Böszme egykori szóvivői, Gál J. Zoltán és Batiz András, akik az új főpolgi kampányát építgették. Már így is lenyűgöző a tabló, ám nekem még hiányzik róla néhány pofa – mondom is, kik. Remélem, őket is reaktiválják hamarosan!

Ők akarták, hát legyen! A következő kampányban ne maradjon fiókban egyetlen házi videó sem!

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 október 15.
Már annyira az utolsókat rúgta az ellenzéki moslékszövetség, már annyira „ez a harc lesz a végső” hangulatban voltak, hogy végül áthágták az utolsó morális gátat is: egy szexvideóra építették a kampányuk utolsó hetét. Nem csupán a bulvár hadosztályaik csüggtek Borkai Zsolt hátsó felén, hanem a teljes balliberális „fősodor”. S a kukkolós videó mellé hazudott kokainozással olyan gerjedelmet okoztak bizonyos népelemeknél, amely egyes nagyvárosokban, fővárosi kerületekben megfordította a szélirányt. A tanulság magától értetődő: a lepkeháló kevés a motoros fűrész ellen. Ha a Fidesz nem veszi föl a kesztyűt, és nem él legalább ilyen erős kampányeszközökkel, 2022-ben Gyurcsányék visszatérnek.

Veszíteni lehet bunkón, mint Karácsonyék – és elegánsan, mint Tarlós

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2019 október 14.
Sokat elárul egy-egy politikai közösség jelleméről, tartásáról, hogyan viselkedik, amikor veszít. Az elmúlt két évtized általános tapasztalata szerint a baloldali, liberális elit prosztó módon még gratulálni sem képes ilyenkor az ellenfelének. Ezzel szemben a nemzeti oldal mindannyiszor méltósággal viseli a választók döntését, és gratulál ellenfelének – mint tette azt tegnap Tarlós István is.

Döbbenet: a bukott SZDSZ-es alpolgármester azért zárathatta be a gimnáziumot, mert a lánya csak 4-est kapott az érettségin

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2019 október 11.
Nehéz szavakat találni arra az aljasságra, amit Lakos Imre, Újbuda egykori SZDSZ-es alpolgármestere követhetett el egy helyi középiskola ellen – már amennyiben helytálló Novák Előd erről szóló pénteki Facebook-posztja. A súlyos korrupciós bűncselekmény miatt korábban elítélt, majd végül fölmentett Lakos Imre alpolgármesterként állítólag azért intézte el egy XI. kerületi gimnázium bezáratását, mert a lánya csupán 4-est kapott a történelemérettségin, s emiatt nem vették föl az ELTE jogi karára. Lakos egyelőre nem reagált a vádakra; amint megszólal, cikkünket frissítjük.

Olyan nehéz fölfogni? Budapest késélen táncol! Ha Karácsony győz, el leszünk ásva!

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 október 11.
Három közvélemény-kutató cég fej fej mellett méri Tarlós Istvánt és Karácsony Gergelyt. Ez pedig azt jelenti: vasárnap orbitális pofonba szaladhat bele Budapesten a nemzeti oldal, ha fennhéjazva biztosra veszi a maga által előre megírt győzelmi jelentéseket. Ez az utolsó pillanat, hogy a fővárosi jobboldaliak fölébredjenek szendergésükből, és minden mozdítható családtagjukat, épeszű ismerősüket kézen fogva elrobogjanak választani. Hajszálon múlik, hogy öt évre egy tökéletesen tehetségtelen, Demszkynél is bénább riadt bocihoz kerüljön a főváros kormányrúdja, ami maga lenne a katasztrófa. Akkor bizony egész Budapest el lesz ásva. Ébresztő!

Gyurcsány győri „moslékkoalíciójának” befellegzett, és ez csak az egyik jó hír

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 október 8.
Irgalmatlan pofont kaptak a magukat már-már nyeregben érző balliberális pártok Győrben. A Jobbik helyi szervezete ugyanis váratlanul bejelentette: kilépnek az összefogásból, és visszaléptetik négy – ellenzékiekkel közös – jelöltjüket. Így az a négy választókerület elveszett Gyurcsányéknak, s ezzel a balliberált pártok önálló frakcióalakítási reményeinek is nagyjából annyi. A győri Jobbik elnökének csatolt közleménye üdítő olvasmány a mai, ellenzéki nemzetárulásokkal terhes időkben – ugyanis egy elvszerű politikus képe rajzolódik ki előttünk. Úgy tűnik, mutatóba akad még ilyen az ellenzéknél. Íme, a követendő példa a Gyurcsánnyal vérfertőző frigyre lépő Jobbik többi politikusának!

Jogerős: nagy nyilvánosság előtt is nyugodtan lehet gyalázni a magyarságot!

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2019 október 4.
Mégsem jogsértés leírni azt, hogy „büdös magyar migráns”, illetve „magyar bandita” – mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla pénteki jogerős határozatában. A Kisbán Tamás vezette bírói tanács ezzel megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, amely még elmarasztalta a patologikusan magyargyűlölő Tóta W. Árpád tavaly novemberi írását megjelentető HVG-t. Hajmeresztő, de az ítélőtábla egy liberális német jogelvre hivatkozott a verdikt indoklásában – ami azt a látszatot kelti, mintha Magyarországon immár idegen államok jogszabályaival legalizálnák a magyarellenes gyűlöletkeltést.

Hányinger: Trócsányit elgáncsolták, de a belga liberális maffiózó átment a bizottsági szűrőn

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 október 4.
Akinek még számít jog és igazság, becsület, erkölcs, Isten, haza, az tömény undort érez a Brüsszelből érkező napi hírek hallatán. Íme, itt a legújabb: gond nélkül átment az Európai Parlament három szakbizottságának meghallgatásán az igazságügyi biztosnak jelölt Didier Reynders belga liberális politikusbűnöző, noha egy belga titkosügynök vallomása szerint súlyos korrupciós bűncselekmények sorát követte el. Közben a mi Trócsányi Lászlónkat már a legelső bizottság elgáncsolta egy hazug, koncepciós eljárásban... Ezzel egyidejűleg folyik ellenünk a 7-es cikkely szerinti eljárás, amely a szavazati jogunk elvételéhez vezethet, Brüsszelben ármánykodó „ellenzékünk” újabb büntetéseket követel, s újfent egész hajóflotta szállítja be nap mint nap a kontinensre az új-honfoglalókat. Meddig maradunk még ebben a végnapjait élő, velejéig rothadt weimari szörnybirodalomban?

Meddig gyalázhatja még büntetlenül a magyarságot a Szemkilövető?

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2019 október 1.
Gyurcsánynál lelketlenebb, romlottabb és kártékonyabb figurát nem nagyon hord a hátán jelenleg a Kárpát-medence. Legújabb magyarellenes kirohanása ismét egy mérföldkő, mely azt jelzi: Magyarországon büntetlenül lehet gyalázni a magyarokat, következmények nélkül lehet bennünket sértegetni. S ez a gátlástalan gazember immár a teljes balliberális ellenzék első számú vezetője! Puszipajtása, címerállata azoknak a hataloméhes senkiknek (Momentum, LMP, Ballik) is, akik pár hónapja még sűrűn fogadkoztak, hogy soha nem fognak össze a vállalhatatlan Böszmével, s most mégis megtették. Aki október 13-án a közös ellenzéki jelöltekre szavaz, az a magyargyűlölő Gyurcsányra szavaz!