Akkora hazugságkupacot hányt magára Karácsony, hogy abból Demszky fúrópajzsa sem hozza ki
Hát ezek beleálltak, de szügyig! Ahelyett, hogy kifelé ásnák Karácsonyt meg magukat az újabb „őszödi” beszédből, hozattak még néhány ifányi híg marhatrágyát, s most boldogan zuhanyoznak vele az emésztőben. Csúcsra járatták a hazudozást. Mostanra kitalálták: mégsem egy játszótéren, hanem a Párbeszéd elnökségi ülésén készült a hangfelvétel, a zsivajt pedig Szabó Tímea gyermeke okozta, aki ezek szerint rendszeres résztvevője az üléseknek, s kénytelen azt hallgatni, ki kit fog elásni és hogyan fosztják ki a ballibek Zuglót. Azért a gyámügynek csak rá kéne kérdeznie: mi a frászkarikát keres egy csöppség ilyen alvilági közegben? Mi ez, ha nem kiskorú veszélyeztetése? A nyomozóknak pedig Karácsonyt illene kifaggatniuk: regéljen már a szocik elásási rituáléiról, ha egyszer annyira emlegette... Karácsony Gergely politikai élőhalott lett, és nekivágott a gereblyemezőnek
Vidám, hangulatos két hétnek nézünk elébe. Tegnap előkerült egy hangfelvétel, amelyen Karácsony Gergely sikeres politikai harakirit követett el. Státusza innentől: közéleti zombi. Ám az érintett egyelőre nem tud erről, és hatalmas öntudattal kezdte meg botorkálását a tarka gereblyemezőn, miként a Böszme. Ugyanakkor a veszély még nem múlt el: a budapestiek egy nem elhanyagolható része akkor is rászavazna, ha október 13-ig a szoci maffia elásná őt. Másrészt a helyzet azért is veszedelmes, mert ha Gergely túl látványosan lépdel a gereblyékre, esetleg halálra röhögjük magunkat... Csodás karrier: Donáth Anna mégsem uniós képviselő, hanem titkárnő lett Brüsszelben
Donáth Anna végre megtalálta azt a munkát, amely szellemi képességeihez, magyarság iránti olthatatlan szeretetéhez a leginkább illik. Ezentúl szövegfordításokat fog iktatni, postázgatni Timmermans úrnak Brüsszelbe. Talán a bélyeget is ő nyalja majd rá a levelekre. A küldeményekkel Anna azt szeretné elérni, hogy az Európai Bizottság első alelnöke még jobban megismerje s megutálja a magyar kormányt. Ez amolyan küldetése neki. Ne haragudjunk szegényre, zaklatott gyermekkora lehetett...
Ébresztő, emberek! Különben egy elfuserált pót-Demszkyt kapunk a nyakunkba!
Az október 13-ai önkormányzati választást nem most, nem holnap és nem a közvélemény-kutatásokban, hanem október 13-án lehet megnyerni – vagy elbukni. A 2002-es bukta intő példa rá: nagy hibát követ el az a kormánypárti szavazó, aki bedől a közvéleménykutató cégek szirénhangjainak, és lustaságból otthon marad. Büntetésül egy tartalékáramkörre kapcsolt Demszkyvel kínlódhatunk öt évig Budapesten... Mégsem kell börtönbe vonulnia a székházostrom miatt egy 2006 őszi tüntetőnek
Hiába kapta meg a börtönbehívóját a 2006 őszi tévéostrom egyik elítélt résztvevője, úgy tűnik, mégsem kell leülnie a még kilenc évvel ezelőtt kiszabott, húsz hónapos szabadságvesztést. A másodfokú bíróság ugyanis inkább úgy döntött, mellőzi a büntetés végrehajtását elévülés miatt. Egyébként éppen ma van a tévéostrom tizenharmadik évfordulója... Sztálin hátba támadta a lengyeleket – a Nyugat hadüzenet helyett lepaktált a tömeggyilkossal
Ma nyolcvan esztendeje annak, hogy a világtörténelem legvéreskezűbb tömeggyilkosa, Joszif Visszarionovics Sztálin parancsára a Vörös Hadsereg 800 ezer katonával megtámadta Lengyelországot, és megszállta annak keleti részét. A fő kérdés: az angolok és a franciák, akik előzőleg segítséget ígértek a lengyeleknek, miért nem üzentek hadat a Szovjetuniónak is, miért csak a németeknek? És miért szövetkeztek Sztálinnal, aki eltiporta a balti államokat, megtámadta Finnországot? Ugyanaz a romlott, cinikus gonoszság rejlik az egész mögött, mint amelyik a második világháborúhoz vezetett, és amely a mai napig gúzsba köti Közép-Európát. Zseniálisan tökön rúgta magát az ellenzék, és még ezt is Orbánra fogják
Nem értem, miért kell itt tüntizni meg Orbánra fogni, hogy lebuktak? Hiszen csak azt tették, amit Udvarhelyi Tessza oly bátran meghirdetett: radikális eszközökkel fölrúgták a szabályokat. (Amúgy jó ideje ezt csinálják a hozzá hasonló Soros-pincsik: rendőrökre támadnak, tévészékházban randalíroznak, középületeket, Fidesz-központot rongálnak satöbbi.) Ki kell állni, és bevallani, ami a kiszivárgott képekről amúgy is nyilvánvaló: hogy törvénytelenül gyűjtötték magyar állampolgárok legszemélyesebb adatait. Nem sumákolni kell meg handabandázni, hanem beleállni! Aztán pedig – természetesen – viselni a következményeket...
Pórul járhat a Budaházy Eddára támadó brazil homoszexuális aktivista – Már nyomoz a rendőrség
Megtört a jég! Közösség tagja elleni erőszak gyanújával indított nyomozást a rendőrség a júliusi homoszexuális parádé egyik külföldről importált résztvevőjének ügyében, aki rátámadt Budaházy Edda életvédőre, meglökte és megpróbálta lefejelni őt. Bár a lefejelés nem sikerült, a Büntető törvénykönyv a támadási szándékot is büntetni rendeli, az pedig még súlyosabbá teszi az esetet, hogy a brazil aktivista az övétől eltérő szexualitása miatti gyűlöletből támadt rá Budaházy Eddára. Fordított esetben ilyen támadásért szigorú büntetéseket szokott kiszabni a magyar jogszolgáltatás – meglátjuk, most is így tesz-e. Önt is vérig sértették Dobrevék? Vegyen elégtételt október 13-án!
A magyar kormány rasszista, kirekesztő és szélsőséges – harsogja Szemkilövetőné és a kis Donáth, és erre hivatkozva fúrják Hidvéghi Balázs alelnöki kinevezését a legsúlyosabban libsifertőzött uniós bizottságba, a „szabadságjogiba”. És baromi elégedettek magukkal, hogy a szavazást harmadszor is elhalasztották. Azt hiszik, a kormánynak tettek keresztbe – valójában a magyarok többségét, a Fideszre szavazó milliókat köpték újra szemen, őket rasszistázták le. Október 13-án elégtételt lehet venni mindezért. Cigányok elleni gyűlöletre uszít a szolnoki roncsellenzék
Magyar cigány honfitársaink elleni gyűlöletre uszított a szolnoki balliberális ellenzéki polgármester-jelölt Facebook-oldala. Egy olyan fotót tettek közzé, amelyen Kis Grófo zenész és magyar cigány honfitársaink láthatóak Szalay Ferenc fideszes polgármester társaságában. A képhez mellékelt szöveg a Jobbik rasszista hagyományait fölelevenítve származási alapon próbál hangulatot kelteni a romák ellen. A poszt bűncselekmények gyanúját is fölvetheti. Ferenc rángatja a (kerítés)rácsot, csak sajnos nem a börtönét
Öröm nézni, ahogyan a pirospozsgás blogger és kiérdemesült neje duettben rázza a pofonfát és a déli határkerítésünket. Balszerencséjükre ez nem a majomház, itt nem dob nekik banánt a hálás közönség, ha szépen huhognak vagy lehülyézik a politikai ellenfelüket – legfeljebb egy egyharmados sallert, mint tavaly. És még a kerítés is marad a helyén, bármennyire is kiütést kapnak tőle. Hogy gyűlölheti valaki ennyire Magyarországot? Hát így!
Nem akarja, hogy az unió kifizesse Magyarországnak a határvédelmi költségek felét, cirka 270 milliárd forintot – árulta el Gyurcsányné az ATV-ben. Hiába írtuk-mondtuk sokszor, hogy ez a hiperagresszív, késpengeajkú nőszemély (meg a pártja) nem a mi csapatunkban játszik, hazánk vesztére tör – sokan nem hittek nekünk. Hát tessék! Most ő maga tetoválta a homlokára, hogy ellenünk van. Amilyen tyúkeszű, dekonspirálta magát! Fideszesek fölakasztásáról delirál az egyik legelborultabb ellenzéki újságíró
Komoly ámokfutást rendezett a Facebookon az egyik mérsékelten ismert ellenzéki médiaszemélyiség. Az egykoron jobboldali, ám mára szélsőliberálissá vedlett rádiós, Perjés Zoltán ezúttal arról ábrándozott, hogy – a történelmet ismerve – hamarosan újra bekövetkezik majd, ami 1956-ban, amikor a nép megdöntötte a kommunista rezsimet, és a rendszer katonáit, kiszolgálóit meglincselte. Gondolatait egy fölakasztott ávós képével illusztrálta – jelezve, ez lesz a sorsa az Orbán-kormánynak és kiszolgálóinak... Íme, így hazudta a kameránkba Mirkóczki, hogy soha nem fognak össze Gyurcsányékkal – Most ő a roncsellenzék egri polgármesterjelöltje
Ma mutatják be Egerben a magyarországi roncsellenzék közös polgármesterjelöltjét, a jobbikos Mirkóczki Ádámot. Azt a Mirkóczkit, aki nem is olyan régen éppen a PestiSrácok.hu élő műsorában, a Polbeatben jelentette ki ártatlan, bociszemekkel, hogy pártja bizony soha nem fog összefogni a balliberálisokkal, kizárt dolog. Olyan szemérmetlenül belehazudott a kameránkba, hogy érdemes visszaidézni akkori szavait, visszanézni az egész adást. Itt bizony egy gyurcsányi szintű hazudozóval állunk szemben. A Böszme megfejtette az amazonasi erdőtüzek titkát: Orbán!
A szokottnál is erősebb napot zárt pénteken utánozhatatlan roncsellenzékünk. Gyurcsány az amazonasi erdőtüzek fényénél látni vélte Orbán Viktort és az ő bűnös mulasztásait. Közben a balliberális szaksajtó azon görcsölt, miért nem írt gyásztáviratot a miniszterelnök Heller Ágnesnek (!). A kényszerzubbonyra a szíjat végül Ungváry Rudi bácsi varrta föl, kijelentve: ami itt van, ahhoz képest a nyilasterror bakfitty volt. Jelentem: ezeknek végleg elmentek otthonról! Hetvenöt éve ezen a napon (is) hátba támadta szövetségeseit Románia
Nagy nap a mai (is) keleti szomszédunk történelmében: 1944-ben ezen a napon álltak át a szovjetekhez, és támadták meg addigi szövetségeseiket, minket és a németeket. Ha lehet azt mondani, átállásaik sorában (pedig volt belőlük elég sok történelmük során) is előkelő helyet foglal el ez a hetvenöt évvel ezelőtti köpönyegforgatás, hiszen a világháború után erre alapozva követelték maguknak Észak-Erdélyt (Székelyfölddel együtt), amit a kommunista tömeggyilkos, Sztálin jóváhagyásával meg is kaparinthattak... Borzalmas, ahogy Magyarország elbutul, szellemileg és morálisan leépül – panaszolja az emigrációból Schilling Árpád
Magyarországon őrület van, morális és szellemi leépülés, elbutulás, és ezt egy olyan ember, mint ő, akinek lelke van, nem bírja elviselni – közölte egy ma megjelent interjúban Schilling Árpád disszidens, a Krétakör nevű libsi színjátszókör volt vezetője. Az a Schilling, aki tipikus „toleráns” szélliberálisként azután szedte a sátorfáját és költözött Franciaországba a nejével, hogy a magyar emberek tavaly nem a balliberális roncsellenzéket emelték hatalomba. Így köpködd a hazádat! – kétmilliomodik rész. Hihetetlen: a Népszava szerint is tele az államkassza (pedig Gyurcsányék olyan szépen kiürítették)
Most, hogy a magyar gazdaság növekedése meghaladta a legtöbb ellenzéki párt támogatottságát, a balliberális sajtó új stratégiát ötölt ki a politikai károk mérséklésére. Az eddigi ráolvasások („romokban”, „összeomlik”, „fenntarthatatlan”) közröhejbe fulladtak, ezért az új módi: meg akarják szabni, mire költse a kormány a teli államtrezorban lévő pénzt. Noha a kutya se kérdezte őket. Éspedig azért, mert e társaság 2002-ben már eljátszotta ugyanezt: akkor a kormányváltás után a teli kasszát pár hónap alatt kiürítették, majd nyolc évig ártatlan képpel magyarázták, miért kellenek megszorítások és külföldi hitelek. Pénzügyi tanácsadás a ballibektől? Egy disznóólat sem szabad rájuk bízni! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.