Öt perc – A néppárt versenyre kelt a szocialistákkal korrupcióban, Amerika a magyar intervenciótól retteg
Az Európai Néppárt visszatért a politikai porondra, ezúttal korrupcióban mérik össze "tudásukat" a szocialistákkal, egy komoly sportteljesítményt pedig máris sikerrel abszolváltak: Manfred Weber, az EPP balra tolódott elnöke erős esélyes lehet a Legképmutatóbb Európai Politikus™ kétes értékű díjáért. Ugyanis miután parlamenti beszámolói alapján évekig forgolódott álmatlanul a magyar jogállamiság és korrupció miatt, most kiderült, éppen a Néppárt és közvetlen kollégái miatt kellett volna inkább aggódni. Hogy igencsak rossz hetük volt a liberálisoknak az is bizonyítja, a Bloomberg is rossz felé kacsingat, mikor azon aggódik, hogy Magyarország beavatkozik az amerikai belügyekbe. Valójában épp a buszos csalás gyanúja miatt ismét botrányba keveredő Márki-Zay beszélt arról, hogy Soros Györgyhöz hasonló emberek támogathatták a kampányát, amiről ő persze semmit sem tud. Menczer Tamás külügyi államtitkár szerint az amerikaiaknak inkább az ilyen ügyek kapcsán kellene a belügyekbe való beavatkozással foglalkozni és felvetette, az akkumulátorgyárak körüli ellenzéki hergelésnek is lehet némi köze a guruló dollárokhoz. Bírósági ítélet született arról, hogy összefüggésbe lehet hozni Lackner Csabát és a drogokat (videó)
Szerkesztőségünk álláspontja szerint eleve tarthatatlan és felháborító, hogy a Büntető törvénykönyv még a Kádár-diktatúrából örökölt rendelkezése szerint két év letöltendő börtönbüntetéssel, illetve a hivatásuktól való örökös eltiltással lehet fenyegetni – rágalmazás okán – munkájukat végző újságírókat, és régóta kérjük a Magyar Országgyűlés józan belátású képviselőit, hogy töröljék el ezt a rendelkezést, ugyanakkor a fehér poros botrányba és korrupciógyanúba keveredett baloldali önkormányzati politikus, Lackner Csaba csütörtökön szépen felsült a XVIII–XIX. Kerületi Járásbíróságon egy ilyen perben. Azt szerette volna elérni, hogy tiltsák el az újságírástól és ítéljék pénzbírságra Huth Gergelyt, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjét és Vésey Kovács László kollégánkat, ám a bíróság tegnap kihirdetett ítéletében a legtöbb pontban alaptalannak minősítette Lackner magánvádas keresetét. Így például az elsőfokú bíróság szerint nem követtünk el rágalmazást azzal, hogy Lackner Csabát "kokainban pácolt milliókkal" hoztuk összefüggésbe, ahogyan nem értékelte "aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett jelentős érdeksérelmet" okozó rágalmazás vétségének a bíróság Vésey Kovács László két cikkének 12 oldalon át sérelmezett más állításait és vélekedéseit sem, egy másfél mondatos részt leszámítva, amiért megrovásban részesítettek bennünket. Ha a belügyekbe való beavatkozásra keresnek példát, ott a guruló dollárok esete – Menczer Tamást kérdeztük
"Az egész világ akkumulátorokat akar, csak az ellenzék nem. Nem lehet, hogy némi köze van ehhez a guruló dollároknak?" – tette fel a költői kérdést Menczer Tamás. A külügyi államtitkár szerint számos ponton megmutatkozik, hogy az ellenzék nem a magyar, hanem külföldi érdekeket szolgál; ezt mutatja meg az akkumulátorvita, de a guruló dollárok ügye is. Az orosz–ukrán háború kapcsán úgy vélekedett, hogy bár az euroatlanti régió szélsőségesen háborúpárti, emiatt is kerülhet Magyarország külföldi és belföldi támadások kereszttüzébe. Az egyik ilyen vitás kérdéseként a szankciókat nevezte meg az államtitkár, amelyek kapcsán kiemelte: Magyarország számára adottságai miatt kulcsfontosságú, hogy mentesüljön azok (közvetlen) hatásai alól. Mint mondta, ezért ratifikálta ezeket hazánk az EU-ban olyan feltételekkel, hogy Magyarország mentesül az energetikai korlátozások alól.
Amerika megérkezett Ukrajnába – GMO-val szennyezett ukrán kukoricát talált a NÉBIH
Több esetben is toxin- és GMO-szennyezést mutattak ki az Ukrajnából Magyarországra érkezett gabonák vizsgálatát követően. Több mint 29 tonnányi kukorica forgalmát korlátozták, illetve megsemmisítését rendelték el az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel. A PestiSrácok.hu még tavaly nyáron, az ukrán gabonaszállítmányok körüli politikai összecsapások közepette írt három részes tényfeltáró cikket arról, hogy miképpen árusította ki az ukrán vezetés az ország termőföldjeinek jelentős részét olyan amerikai cégeknek, amelyek az egészségre ártalmas, génmódosított élelmiszerekkel igyekeztek beteríteni az Egyesült Államokat és Európát. Ukrajnai terjeszkedésükkel utóbbi is karnyújtásnyira került. Az LMP szerint lehet környezetbarát módon akkumulátort gyártani, de Magyarországon inkább ne (Videó)
Az LMP a magyarországi akkumulátorgyárak legelhivatottabb ellenfeleként próbálja pozicionálni magát, miközben zöld pártként az elektromobilitást is támogatják. Hogy ebben a fejlődő iparágban Magyarország nagyhatalommá váljon, azt viszont nem, szerintük ugyanis ez túlzó tehertételt jelentene az ország számára. Különösen a debreceni CATL-üzem zavarja az LMP politikusait, akik apokaliptikus elsivatagosodást és energiaszegénységet vizionálnak – utóbbi különösen izgalmas a baloldal egy éve tartó szankciópárti megnyilvánulásait követően. Most azonban Schmuck Erzsébet ismerte el a PestiSrácok.hu-nak, hogy az akkumulátorgyártás nem jelent olyan veszélyeket, mint amivel az LMP riogat, a termeléshez szükséges energia előteremtésében pedig talán nem is annyira zöld a párt, mint azt mondja magáról. Nem tudok róla, de akár Soros is az adományozók között lehet – Márki-Zay Pétert kérdeztük
Az egyesült ellenzék kampánya idején támogatták az MMM-et, nem függetlenül attól, hogy volt egy országgyűlési választás – mondta a PestiSrácok.hu-nak Márki-Zay Péter, akivel a Korányi Dávid fémjelezte kampányalap közölte, hogy nem támogatják tovább mozgalmát. MZP portálunknak sejtelmesen fogalmazva arról is beszélt, nem tudja, hogy így van-e, de akár Soros György is támogathatta az Action for Democracy-t. Azt, hogy az ellenzék nem támogatja, már januárban is "érzékelte", amikor Gyurcsány közölte vele, hogy nem nyernek, ez pedig az ő hibája lesz. A baloldalon tehát már a háború kitörése előtt vereségre számítottak. Az önkormányzati választáson nem tudja elképzelni, hogy a DK színeiben induló jelölttel közösen induljon, és egyelőre a 2026-os indulásról sem döntött. Öt perc – Kapálás helyett: az amerikai dollárok végéből fizeti MZP a bírságokat
Ahelyett, hogy kapálnál, b*szd meg, itt szaladgálsz? – foglalta össze Fónagy János Gelencsér Ferenc momentumos elnökségét a hét elején. Akkor még nem is sejtettük, hogy a kapálás mennyivel reálisabb alternatíva némely baloldali politikus számára, mint a (kevéssé) választott szakmájuk űzése. Márki-Zay Péter például a saját tévéjében került kellemetlen helyzetbe és elismerte, az amerikai dollárok maradékával – amellyel már elvileg elszámolt, ugyebár...– fizeti ki az elbukott pereit. Baranyi Krisztina ezúttal már nem a mosdóba, csak maga mögé képzeli kollégánkat, Gyurcsányék pedig megszakértették, hogy valójában Putyin békepárti. A hetet pedig egy nyílt levéllel zártuk, amelyben David Pressman amerikai nagykövetet kértük a Google-YouTube konszern cenzúrájával szemben a magyar sajtószabadság melletti kiállásra.
A kibersztálinizmus ellen tüntetett a PestiSrácok.hu és a PS TV (Videó!)
Most a PS TV, holnap a teljes konzervatív média. A YouTube-Google konszern 2020 után idén ismét érdemi indoklás nélkül törölte le a PestiSrácok.hu-val közös platformon működő PS TV YouTube csatornáját. Mindez kezdete lehet egy brutális cenzúrahullámnak, amelyben a konzervatív, jobboldali, patrióta, békepárti, gyermekvédelem iránt elkötelezett hangokat teljesen eltakarítják a közösségi médiából. Mindez pedig azért kiemelten fontos, mert nem elhanyagolható tény, hogy ma az emberek nagy része a közösségi médiában, a Facebookon, a Youtube-on keresi a médiatartalmakat. “A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes” – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. Százmillióval emelték a ferencvárosi médiacég költségvetését, de külsős céget pályáztat az önkormányzat a munkára
Vajon mennyibe kerülhet három darab, egyenként öt perc hosszúságú imázs (értsd propaganda) videó előállítása? Ferencvárosban vastagon foghat a médiás alvállalkozók ceruzája, ugyanis miután Baranyiék 100 millió forinttal emelték a kerületi médiacég költségvetését – amely korábban tartalmi kérdésekben is közvetlenül Baranyinak, most pedig az általa kinevezett ügyvivőnek felel – mégis külsős céget kell megbízni egy a nyilvánosan elérhető felhívás szerint háromszor négyórás feladatra. Nem is akármilyen kiírással "versenyeztetnek" Baranyiék: a leendő megbízott állapítja meg az egyes videók költségeit, összeghatár nélkül, a győztesről pedig a polgármester, valamint sajtófőnöke, Czuk Dorottya dönt. Öt perc – Örömlányok és önkényuralom
Az örömlányok sem oldanak meg mindent, ahogy azt Schadl György megtanulhatta, a demagógia viszont igen – ebben pedig Baranyi Krisztina jár az élen. Na meg persze az egyszemélyi uralom kiépítésében, amely "projektben" már a baloldali erők szerint is jól áll Ferencváros polgármestere. Az ilyen húzások azonban a választók körében sem népszerűek, így nem meglepő, hogy a Momentum már választások nélkül is vesztésre áll Budapesten (is). Miközben Feriék ifitagozatának idehaza kifújt, külföldi barátaiknak sem áll sokkal jobban a szénájuk, miután egy Pulitzer-díjas amerikai újságíró arról írt: a Biden-adminisztráció szervezhette az Északi Áramlat felrobbantását. Dúró Dóra az iskolai pedofilbotrányokról: szigorítani kell a gyermekvédelmi törvényt (PS-interjú)
Az ellenzéki oldalon is felmerült, hogy időszerű lenne szigorítani a gyermekvédelmi törvényt a budapesti és vidéki iskolákban felszínre került pedofilbotrányok sora és az Eötvös Gimnáziumban felmerült vesztegetési ügy miatt. Dúró Dóra a PestiSrácok.hu-nak arról beszélt, hogy sürgősen új jogszabályokat kell hozni a gyermekek védelmének érdekében, az Európai Uniónak pedig szerinte ebbe nem lehet beleszólása. A jövő évi önkormányzati és EP-választásokra készülve a Mi Hazánk alelnöke esélytelennek nevezte, hogy az ellenzéki pártokkal közös listán induljanak, azt azonban jelezte: önálló EP-listát állítanak 2024-ben. Dúró bejelentette továbbá, hogy Csath Magdolna közgazdász professzort jelölte a jegybank monetáris tanácsába a Mi Hazánk Mozgalom. Tanúvallomás támasztja alá az Eötvös Gimnáziumban felmerült vesztegetési vádakat (Videó)
Nem új keletű tevékenység, hogy pénzt kér diákok felvételéért az Eötvös Gimnázium igazgatója, már több mint tíz évvel ezelőtt is félmillió forintot akart kérni egy diák felvételéért – állítja Menyhért Mészáros László, a fullank.hu újságírója, akit tanúként hallgattak meg az iskolai vesztegetési ügyben. Moss László ellen – aki végtelenül ironikus módon a Becsületes Emberek Baráti Szövetségének (BEBasz) oszlopos tagja – a rendőrség és az ügyészség is nyomoz a médiát végigjáró ügyben, most azonban kiderült: eddig csupán a jéghegy csúcsát láttuk. Az Eötvösben ugyanis nemcsak a vesztegetésekről szóló hírek borzolják a kedélyeket, hanem egy kibontakozóban lévő szexuális botrány is. Ahogy a vesztegetési botrány miatt alaposabb vizsgálat alá került a korábban elitgimnáziumként számon tartott intézmény, kiderült, hogy a fizetős helyek nem feltétlenül jelentenek biztonságot a diákok számára. Az Eötvös egyik tanáráról ugyanis a nyomozás során kiderült, hogy valósággal rászáll egyes fiú diákokra, míg a lány tanulókkal meglehetősen furcsa viszonyt tart fenn. Korábban a sajtó is beszámolt arról, hogy tizennégy éves lányokkal aludt együtt egy eötvösös tanár az osztálykiránduláson. Sz. P.-nek már több zavaros ügye is volt, amelyek tisztázatlanok maradtak, egy korábbi iskolájából pedig egy diákjának írt szerelmeslevelek miatt kellhetett menekülnie. „Egyenes út Baranyi diktatúrájához” – Szétesett a baloldali koalíció az ellenzékiség „laborjában”
A PestiSrácok.hu is beszámolt arról, hogy egy felettébb komikus, de nem túl előremutató módon zajlott a ferencvárosi képviselő testület legutóbbi ülése, ahol az egymással kéz a kézben egyre több hatáskört magához ragadó Baranyi Krisztina és Döme Zsuzsa rendkívül nehezen viselték, hogy az őket a választásokon támogató baloldali frakciók gyakorlatilag semmiben sem értenek egyet vele. Akkor több baloldali képviselő is úgy vélekedett, Baranyi és alpolgármestere megpróbálja kicsavarni a testület kezéből a közhatalom gyakorlását és egy-, illetve kétszemélyes kormányzási modellt épít ki. Ennek egyik (újabb) lépcsője a vagyonnyilatkozatokat is ellenőrző Házbizottság felszámolására tett kísérlet, ami ezen munkája mellett a testület működésében is fontos szereppel rendelkezik. Az ötletet helyben Döme, Budapest szinten pedig az egész MKKP erőlteti mondván, a vagyonnyilatkozatok ellenőrzése úgyis csak pár perc, erre nem kell külön bizottságot fenntartani. Érdekes ugyanakkor, hogy a ferencvárosi bizottság egyik tagja, Árva Péter szerint Döme képtelen normálisan kitöltött nyilatkozatot adni. Öt perc – Kokárdát az ukránokért!
Vágó István nehezen dolgozta fel, hogy a DK rendezvénye nem mozgatott meg komoly tömegeket március 15-én, míg Orbán Viktor beszéde igen. A kvízmester nem is tudta hova tenni, hogy a miniszterelnököt kivetítőn is közvetíteni kellett, hogy minden érdeklődő jól láthassa, hallhassa. Ferencéknél viszont erre semmi szükség nem volt. Karácsony viszont igazi forradalmat indított az Andrássyn, legalábbis ő biztosan meg van erről győződve, hiszen megújította Ukrajnának tett esküjét, amikor arról értekezett, hogy aki ma kokárdát visel, annak ki kell mondania azt is, hogy szabadságot és békét Ukrajnának! A forradalom pedig nem áll le: a hét elején a Momentum döntötte le a hatalom egy építkezés kordonjait. Mert ők lázadnak. És így tesz az akkumulátor-ellenállás is, aki ki- és lemerülhetetlenül küzdenek a Magyarországot sivataggá züllesztő akkumulátorgyárak ellen. Karácsony az Országgyűlés Irodaházába szaladt, a Párbeszéd nem mondja meg, miért (Videó)
Miközben Szabó Rebeka sajtótájékoztatójára szegeződtek a kamerák, Karácsony Gergely szaladt be az Országgyűlés Irodaházába csütörtökön délután. Hogy a polgármester pontosan mit csinál a parlamenti képviselők munkahelyén, azt nem árulta el a Párbeszéd társelnöke, ugyanakkor annyit megtudtunk: Karácsony Gergely továbbra is fontos szerepet játszik a pártban. Az ellenzékkel való együttműködés kapcsán sem volt sokkal beszédesebb Szabó Rebeka, aki szerint ugyan voltak más pártok politikusai is tegnapi, "civilekkel" közösen tartott ünnepi rendezvényükön, stábunk csak az antifának asszisztáló Szikra Mozgalom képviselőjével, Jámbor Andrással találkozott a helyszínen. Úgy tűnik, teljesen bezárkózott a baloldal. Március 15-én Karácsony Gergely megemlékezett Ukrajnáról – Arató szerint nem nemzeti jelkép a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászló
Karácsony Gergely Andrássy úton tartott beszédében arról elmélkedett, hogy "aki ma kokárdát visel, annak azt is ki kell mondania, hogy szabadságot és békét Ukrajnának". A rap dalokkal tűzdelt párbeszédes megemlékezésre ezúttal nem hívták meg az MSZP-t , de a szocialisták a párt saját, délelőtt fél 10-re meghirdetett sajtótájékoztatóján sem jelent meg. Helyette a párt választmányi elnökének, Hiller Istvánnak a választókörzetébe vonultak össze, két fős tömeget megmozgatva. Ennél éppen valamivel volt népesebb a Momentum aktivista csapata, akik "benépesítették" az ürességtől kongó rendezvényteret. Tóth Endre, a rendezvénynek helyt adó XXII. kerület országgyűlési képviselője láthatóan kellemetlenül érezte magát a megjelent sokaság (hiánya) miatt, és úgy vélekedett, ha válaszolna portálunknak a sajtószabadság napján, akkor rossz választ tudna adni. Buzinkay György ennek alapján okkal vélekedett úgy, hogy az ellenzéki oldalon az erő Feriékkel van, a magyarságszeretet azonban kevésbé, Arató szerint ugyanis nem nemzeti jelkép a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászló. Kövesse percről percre a PestiSrácok.hu közvetítésével a nap eseményeit! (élő hírfolyam)
Idén Kiskőrösön tartja ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, azonban a budapesti, központi ünnepség sem maradhat el, a PestiSrácok.hu pedig mindkét helyszínről tudósít. A Nemzeti Múzeumnál Csák János kulturális és innovációs miniszter tart beszédet, ahonnan élőben jelentkezik stábunk 11 órakor a legfrissebb reakciókkal véleményekkel. Délután 16.30-kor pedig Karácsony Gergely és a Párbeszéd megemlékezéséről jelentkezünk élőben, de a DK, a Momentum és a szocialisták sem maradhatnak ki a március 15-i szórásból. Kövesse velünk a forradalom évfordulójának minden eseményét a PestiSrácok.hu-n! Schmuck Erzsébet a PS-nek: Van három működő akkumulátorgyárunk, a negyedik sok (Videó)
Magyarországon már van három akkumulátorgyár, ami kiszolgálja az igényeket – mondta a PestiSrácok.hu-nak Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke. Bár a három üzemmel kapcsolatban korábban semmiféle aggály sem merült fel, a debreceni CATL-gyár megépítésével összefüggésében egy apokaliptikus ökológiai összeomlást vázolt fel, amelyben helyet kapnak egyszerre kiszáradó és mindent elárasztó folyóvizek, de az is, hogy a tervezett két új üzem miatt, amelynek együttes területe alig nagyobb néhány utcánál, olyan kiesést fog okozni az élelmiszer-termelésben, amely éhínségeknek ágyazott meg. Posztapokaliptikus sci-fi az elektromos autózás hajnaláról, nemcsak a filmművészeti kuriózumok iránt érdeklődőknek.