Öt perc – Német antifákkal rakatnak rendet Magyarországon a jogállamért rettegők
Hogy mennyire kifordult magából a világ, jól példázza, hogy tavaly azt kérte Brüsszel Németországtól, hogy szállítson hadi felszerelést Lengyelországon keresztül Ukrajnába. Idén már egyes német politikai szervek önszorgalomból küldenek ideológiai rendfenntartó erőket (értsd, antifákat) Magyarországra, hogy kiverjék a fasizmust a gyanútlan járókelőkből. És akik ezután is úgy gondolják, hogy véletlenek léteznek, azoknak Bite Zsolt, a Krúdy Általános Iskola LMBTQ-aktivista pedagógiai asszisztense szolgált cáfolattal. Hiszen az iskolákban ólálkodó LMBT-aktivisták nem léteznek, nem tudnak bántani. Vagy mégis? Mindenesetre az önámításban a hivatásos politikusok is élen jártak a héten, Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője például a Jobbik leamortizálódását is Márki-Zay nyakába varrta. Ilyen éleslátás mellett pedig a potenciális támogatottságnak csak a parlamenti küszöb szabhat határt. Korábbi munkahelyéről is hasonló ügy miatt távozhatott a Krúdy "efebofil" pedagógiai asszisztense
Előző munkahelyén ismerhette meg a videókban No Name néven hivatkozott fiút Bite Zsolt – derült ki egy, az ügyre rálátással rendelkező forrásunkkal készült beszélgetésből. Az már a médiában is megjelent, hogy vélhetően nem a Krúdyban "jött össze" diákjával a kirúgott pedagógiai asszisztens, ahogy az is, hogy a férfi korábban a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában dolgozott, amely a Bite 2018-as botrányát megelőző nyáron több napos balatoni tábort szervezett. A magyar sajtószabadságért aggódó Európai Bizottság kikutatta: Nyugat-Európában sokkal rosszabb helyzetben van a média
Az Európai Bizottság kikutatta, hogy valójában nem Magyarországgal, hanem szinte bármelyik másik tagállammal kellene foglalkoznia, ha a sajtószabadsággal kapcsolatos aggályainak szeretne hangot adni. A European Centre for Press and Media Freedom (ECPMF) nevű civilszervezet a bizottság megbízásából mérte fel, hányszor érte atrocitás vagy hátrányos megkülönböztetés az egyes tagállamokban a média képviselőit, és kiderült, hogy Magyarországon európai viszonylatban is szabadon dolgozhatnak a média képviselői.
Lukács László György a PS-nek: A közös miniszterelnök-jelölt hiányosságainak köszönhető az ellenzék áprilisi veresége (Videó)
Ha a személyes felelősség a kérdés, leginkább a közös miniszterelnök-jelölt hiányosságainak számlájára írható az ellenzék áprilisi veresége – válaszolta a PestiSrácok.hu-nak Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője. Az összefogást sikertelennek minősítette, az előválasztás intézményét azonban fejlesztésekkel használható koncepciónak tartja, de a baloldali versenyfutásban már nem kíván részt venni pártjával. Kivéve, ha úgy alakul. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat – Óriási lehetőség a magyar innovációnak a Honvédség megújulása (Videó)
Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, legyenek részesei a Magyar Honvédségnek, ennek a bátor, high-tech, a haza védelmének magasztos feladatát végző közösségnek - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédség toborzását támogató kampány nyitórendezvényén, hétfőn a Bálna Budapestben. A miniszter szerint hazánknak jól képzett, a XXI. századi kihívásokhoz méltó felkészültségű honvédelmi állományra van szüksége, ennek első lépéseként indították el a Honvédség átszervezését. Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök pedig úgy vélekedett, a legjobb toborzó az elégedett katona, ő pedig ilyeneket lát a Honvédség kötelékében. A toborzás mellett a technológiai korszakváltás is kiemelt szerepet kap a Honvédség újraszervezésében, ez pedig a korszerű fegyverrendszerek beszerzése mellett a civil szakágakban is hasznosítható innovációk számára is lehetőséget, illetve keretet biztosít. Öt perc – Öngyilkos stratégiával támad az ellenzék
A Momentum elvben rájött, hogy nem érdemes hazudni a választóknak, a baloldalnak azonban általában a gyakorlat a gyenge pontja. Az ötletelés mellett az önellentmondásban is erősek a baloldalon, akik közül most éppen Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke rajongta körbe Zelenszkij elnököt, és még egy 1956-os lyukas zászlót is adott az ukrán elnöknek. Annak az Ukrajnának a vezetője részére, amelynek szakadár régióiban 2014-ben megfigyelőként tevékenykedett. Persze nem Gyöngyösi az egyetlen, aki nem tudja kitalálni, pontosan mit is gondol a világról, hiszen Gwendoline Delbos-Corfield még aznap elhatárolódott magától, amikor kijelentette, Magyarország biztonsági kockázatot jelent, mert a szolgálatok Oroszországnak szivárogtatnak. Jogállamisági kockázatot jelenthet, hogy a DK felfüggesztett ügyvédje kiadta a Varju Lászlót elítélő bírót
Nyilvánosságra hozta a Varju László energiaügyi árnyékminisztert elítélő bíró személyét a DK felfüggesztett ügyvédje, Czeglédy Csaba, a Gyurcsány-párt követői pedig azonnal személyes fenyegetéseket fogalmaztak meg az ítész ellen. Czeglédy ezzel a jogállamiság egyik fontos alapelvét, a bírói függetlenség garantálását veszélyeztette, hiszen az anonimitás kulcsfontosságú a külső befolyásolás, vagy az ítélkezés kimenetele miatti megtorlások, fenyegetések elkerülése végett. Az igazságszolgáltatás elleni ilyen nemű támadásokat általában a bíróságok sem hagyják szó nélkül, ezúttal azonban elmaradt az érintett bíró melletti kiállás.
Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Magyarországot rágalmazó jogállamisági biztos (Videóval) – Frissítve: Delbos-Corfield elhatárolódott önmagától
Ilyen információkat csak belsős forrásból tudhat az említett uniós tisztségviselő, amennyiben pedig ilyenekhez hozzáfér, az a tiltott tevékenység folytatását is felveti– fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak Földi László, titkosszolgálati szakértő, miután a balliberális sajtó arról kezdett cikkezni, hogy a Magyarországot lejáratni próbáló legutóbbi jogállamisági jelentést jegyző Gwendoline Delbos-Corfield szerint a magyar szolgálatok Oroszországnak szivárogtatnak. Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint pedig az ilyen vádaskodások súlyos biztonsági és bizalmi kockázatot jelentenek Magyarország számára. Csütörtök délutánra kisebb diploamáciai és média botrány kerekedett Delbos-Corfield kijelentéséből, aki ennek nyomására visszakozott és elismerte, semmilyen bizonyítéka sincs, sőt már nem is úgy gondolta, amit mondott. Márki-Zay Péter: aki nem hisz nekünk, az menthetetlenül ostoba vagy áruló
A felismerés fázisába jutott el Márki-Zay Péter, az ellenzék elsüllyedt kapitánya háromnegyed évvel katasztrofális vereségét követően. Évértékelőjét ugyanis saját bevallása szerint a kiútkeresésnek szentelte, de hordószónoki képességeinek csillogtatásából dobrevi mélységek sem hiányozhattak, amelyek fényt vetettek arra, hogy is nézne ki Magyarország, ha a baloldal "Messiása"helyesen jósolta volna meg önmaga eljövetelét. Az alternatív múlt felvázolását követően Márki-Zay Péter elmondta, bukásáért a baloldal felelős, különösen pedig Gyurcsány Ferenc, aki állítása szerint összefogott a kormánypártokkal, a náluk lévő „lejárató anyagokat nem tették közzé”. Önmaga mentegetése közben pedig azt emelte ki, hogy aki az Amerikából guruló dollárok ügyében nem neki hisz, „az menthetetlenül ostoba vagy áruló”. Kocsis Máté odaszúrt az Amerikába utazó Jámbor Andrásnak: hó eleje van, fel kell venni a fizut... vagy továbbképzés lesz?
A baloldal számára oly kedves dollár földjére látogat Jámbor András Hivatalos Baloldali Politikus, leánykori nevén civil aktivista, független újságíró. Papíron az utazás célja kapcsolatépítés lehet, hiszen az önbevalláson alapuló Facebook-agenda szerint republikánus politikusokkal is találkozik Jámbor. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azonban kézenfekvőbb megoldással állt elő. Azokat is felháborítja Gyurcsány Fidesz-szavazókat gyalázó beszéde, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal (Videó)
Gyurcsány Ferenc az ország egyik legismertebb és méltán legelutasítottabb politikusa is Magyarországon. Gyalázatos "országlása" mellett az olyan megnyilvánulásai sem segítik a Vízivó Ember megítélését, mint a DK XIII. kongresszusán tartott beszéde, amelyben felszólította a kormánypártok szavazóit – mintegy két és fél millió embert –, vagyis az ország teljes lakosságának több mint negyedét, hogy "szégyelljék magukat". Gyurcsány gyalázkodásával a PestiSrácok.hu gyors felmérése szerint legfeljebb csak a legelkötelezettebb DK-sok értenek egyet, mindenki más – legyen az kormánypárti, vagy ellenzéki – elítéli a bukott miniszterelnök szavait. Az ukrán kormány megváltozott, de a háborús korrupció még nem ok, hogy valakit kitegyenek a kabinetből
Egy háborús helyzetben némiképp meglepő, hogy távozni kényszerül hivatalából a mainstream média szerint jelentős sikereket elérő ukrán védelmi miniszter. Olekszij Reznyikovot a stratégiai iparágakért felelős minisztérium élére helyezik át, vagyis „puhára esik” a tárcavezető, ugyanakkor mindenképp váratlan változtatást eszközöltek Zelenszkijék. Az indoklásról csak korlátozottan esett szó a cseréről beszámoló Ukrajinszka Pravdában, azonban rendkívül érdekes, hogy a döntés azután került nyilvánosságra, hogy Reznyikov tárcájával kapcsolatban igencsak súlyos, a háború menetét is befolyásoló korrupciós gyanú merült fel. DK-kongresszus: Gyurcsány szerint a Fidesz szavazóinak szégyellniük kell magukat, a DK pedig az árnyék helyett a fényre és a kormányra való (Videóval)
Gyurcsány összes művei-felolvasást tartottak a DK XIII. kongresszusának álcázva vasárnap, Budapesten, a Kongresszusi Központban, amely lehetőséget teremtett a még létező szocialisták már dékásított részének, hogy a régi munkásőr hagyományőrzőkkel közösen élvezzék a Gyurcsány-show élő adását. Dobrev Klára, aki a brüsszeli korrupciós botrány kitörése óta bujkál, továbbra is az árnyékban maradt; helyette Ferenc testvér öntött magába néhány deci bátorságot, hogy sajátjai előtt szólaljon fel. Niedermüller lehet a DK következő távozója? (Videó)
Bár úgy tűnik, hogy a DK megette reggelire, a Momentum még visszaharaphat. Miután szombaton keményen odaszólt a baloldali pártok politikusait folyamatosan elcsaklizó Gyurcsány-pártnak a Momentum visszatérőben lévő elnöke, Donáth Anna, Niedermüller Pétert, a DK erzsébetvárosi polgármesterét kérdeztük a két formáció közti pengeváltásokról. Ennek kapcsán a kerületvezető kifejtette: neki személy szerint kiváló a kapcsolata Donáthékkal, és bár nehezen, de el tudja képzelni, hogy pártjából egyesek a Momentumban folytassák a továbbiakban. Önmagában ez még nem adna okot a találgatásokra, azonban meglepő választ adott portálunk a kormányzati rezsitámogatásokkal kapcsolatos kérdésére. Niedermüller ugyanis a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott: „biztosan volt megállapodás a közös tárgyalásról”, de arról neki csak későn szóltak. A DK-s kerületvezetők által veszni hagyott, több százmilliós kormányzati rezsitámogatásokról szerettük volna megkérdezni a párt önkormányzatokért felelős árnyékminiszterét, Szaniszló Sándor azonban kitért a válaszadás elől. Öt perc – Az ukránok a kárpátaljai magyarokat, a DK a szocikat sorozza
Az ukránok rettenetesen begurultak, amiért a PestiSrácok.hu helyszíni riportjában bemutatta, hogyan zajlik a sorozás Kárpátalja magyarlakta részein. Persze nem kell a szomszédba menni igazi européer haladó mentalitásért, hiszen arra itt van nekünk a DK, akik szerint hazaáruló mindenki, aki kérdéseket mer feltenni nekik. Persze nem meglepő, hogy Gyurcsányék nem viselik jól az övéktől eltérő gondolatokat, hiszen a hasonlóakat is nehezen tűrik. Ennek újabb akkordjaként ismét felszippantottak két szocialista politikust a héten. Jobbik: Jakab Péterrel már nincs értelme kampányolni (Videó)
Jakab Péter balra el, így távozott a Jobbikból a Gyurcsány-párt irányába – hangoztatta Lukács László, a Jobbik alelnöke keddi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor 2024-re vonatkozóan nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy akár DK-s politikusokkal működjön együtt pártja. Ezzel együtt az alelnök irányváltást hirdetett meg, amelynek lényege, hogy pártpolitikusok helyett civilek mögé állna be a Jobbik, ez azonban nagyon úgy tűnik, hogy inkább csak a leamortizálódott pártszervezet újraépítésére tett kísérlet. Árnyékkormányinfó: Orbán hazaáruló, aki kérdez, hazaáruló, Gyurcsány pedig érinthetetlen (Videó)
Két hónap után ismét Árnyékkormányinfót tartott a DK, de Dobrev Klárát - aki a brüsszeli korrupciós botrány kitörése óta tartózkodik a nyilvánosságtól - tovább rejtegették. Helyette az árnyék- függetlenobjektív, árnyékszóvivő és az árnyék-kancelláriaminiszter képviselte a Gyurcsány-szekta elitjét. Molnár Csaba a közmédia képviselőjével közölte, hogy propagandista és hazaáruló, relativizálta a gyurcsányi megszorításokat, majd egy huszárvágással közölte, nem a DK manőverei fosztottak meg több budapesti kerületet a kormányzati támogatástól, hanem a kormány. Attól a támogatástól, amit egyébként DK-s kerület is megkapott. A nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése kapcsán is megtudtuk, hogy Gyurcsány az etalon, ahogy azt is, hogy akkor nem hazaárulás megfosztani a magyar embereket az uniós forrásoktól, ha azt a DK csinálja. Schmidt Mária: Kína megkérdőjelezheti az USA hegemóniáját
Miután a britek visszaadták Kínának Hongkongot, azonnal elkezdték a demokratizálódásért küzdő csoportokat szponzorálni – olvasható Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának a Látószög blogon megjelent írásában. A főigazgató írásából kiderül, mindez egy olyan destabilizációs terv része, amely recept a világ számos pontján tetten érhető.