A Jobbik elnöke nem tudja, mit csinál a svéd-finn NATO-csatlakozást vizsgáló delegáció, de "befeszülésnek" tartja kiküldetésüket (Videó)
Mintha Cseh Katalin összest hallgatnánk, olyan tankönyvi módon mondta fel a brüsszeli kötelező összest Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke. Az egykoron nemzeti érzelműnek reklámozott párt vezetője szerint ugyanis a Magyarországra érkező, például uniós vizsgálóbizottságok tevékenységében nem lát kivetni valót, a magyar Országgyűlés Svédországba, valamint Finnországba küldött delegációját azonban "befeszülésnek" tartja. A Magyarországot szándékosan rossz színben feltüntető nyilatkozatok és politikai viták lezárására indított delegáció kapcsán Gyöngyösi elmondta, fogalma sincs, hogy mit csinál a bizottság, de szerinte semmi látnivaló nincs a két tagjelölt ország kapcsán, Magyarországnak pedig szépen csendben, feltételek nélkül ratifikálnia kellene a csatlakozásukat. Személyes anekdotával is kedveskedett a politikus, aki elmondta, 2014-ben, amikor már szintén harctéri cselekmények zajlottak Ukrajnában, még Oroszországgal szimpatizált, de ez mára csak úgy elmúlt, és már elkötelezett Zelenszkij- drukkeré vált ő és pártja is.Kásler Miklós veszi át a Magyarságkutató Intézet vezetését
Március 13-tól prof. Dr. Kásler Miklóst kineveztem a Magyarságkutató Intézet (MKI) élére – jelentette be közösségi oldalán Csák János kulturális és innovációs miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, a magyar kormány célja, hogy gazdaságilag erős, kulturálisan magabiztos, magabíró családokból álló nemzet éljen a Kárpát- medencében.Maratoni 175 kilométeres futással ünnepelték a 175 éves Magyar Honvédséget
A honvédelmi miniszter sajtótájékoztatóján a "legszebb nemzeti kincsnek" nevezte a honvédséget, amelyet szerinte irányítói mindig a maguk képére, az adott korszak stílusára formáltak az elmúlt 175 évben. Ez most a mai generációnak is megadatott, a maga képére alakíthatja a haderőt - tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.A Feri 50 árnyalata – Csókkal, kézlefogós öleléssel köszöntötte Fletó a DK offshore képviselőjét, Vadai kiborult (Fotók)
Nagy öleléssel és csókkal köszöntötte Gyurcsány Ferenc új parlamenti frakciótársát, a székesfehérvári sztriptízbárt üzemeltető Ráczné Földi Juditot, miután letette esküjét az országgyűlés előtt, többek között a Momentum előzetes tiltakozása ellenére. Bár felmerül a kérdés, hogy vajon mit szól ehhez Klára asszony, valójában Vadai Ágnes reakciója ennél is érdekesebb.Öt perc – Méhlegelő újratöltve: az ellenzék szerint az akkumulátorok minden életet kiirtanak az országban, de Karácsony megmenti a pocsolyába petéző békákat
Teljes abszurditásba borult a héten a magyar közélet: a hazánkban építendő akkumulátorgyárak parlamenti vitájában megtudhattuk, hogy nem számít a nemzetgazdaság, se az uniós irányelvek, mert a debreceni CATL üzem sivataggá változtatja az országot és kipusztít minden életformát. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a tervezett gyár helyén termelik Magyarország teljes élelmiszer-felhasználását, így még éhen is fogunk halni. És hogy mindez kinek áll érdekében? A DK szerint ebben is Putyin keze van, de nem kell félnünk a zöldapokalipszistől, hiszen itt a jó Karácsony Gergely, akinek a szakértői megszakértették, hogy a Római-part "pocsolyákba petéző" békaállományát miképpen menthetik meg. Ez pedig csupán néhány milliárd forintba és úgy 2000 ember árvízvédelmébe kerül.III. kerületiek a PS-nek: Karácsonyék gettóba kényszerítenének minket (Videó)
Abszurd, hogy Karácsony Gergely fontosabbnak tart 500 fát, mint 2000 embert – vélekedett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva dr. Búzás Antal Győző, az Egyesület a Római-partért elnöke. Az aktivista ezzel a főváros azon döntésére utalt, miszerint a Római-part árvízvédelmét ellátó gátrendszert a partvonal helyett a Királyok útja–Nánási út nyomvonalán valósítaná meg, a főpolgármester szerint azért, hogy a folyópart közvetlen környezete változatlan maradhasson. A projekt így Karácsony saját bevallása szerint is 25 százalékkal drágább lenne, ráadásul mintegy 2000 környékbeli lakost hagyna védelem nélkül, akik a főváros által tervezett gátrendszer és a Duna partja között rekednének, emiatt pedig úgy érzik, a főpolgármester egy gettóba zárja őket. Karácsonyék szerint ez csak az ingatlanspekulánsok problémája, az ügyben tartott tájékoztatón azonban számos civil megjelent, akik transzparensekkel tiltakoztak a Fővárosi Önkormányzat tervei ellen. Szabó Tímea, a körzet országgyűlési képviselője is megjelent az eseményen, akit arról kérdeztünk volna, hogy miképp tervezik kivitelezni az egyébként jogszabályba ütköző projektet, a politikus azonban – sokatmondó módon, a bejutásra váró tömegen átverekedve magát – elmenekült a kérdések elől.Tordai szerint a MOK orvosokat fenyegető kiállása nem veszélyezteti az egészségügyi ellátást, a Párbeszédnek pedig semmi köze az antifákhoz
Ha már a Párbeszéd frakciójában van, aki kifejezetten szimpatizál az embereket nyílt utcán összeverő antifákkal, legalább arról is gondoskodnak, hogy utána még orvoshoz se lehessen elmenni. Bár Tordai nyolc napnyi gondolkodás után elhatárolódott az antifa támadásoktól, szerinte a Szikra mozgalom vezetőjeként, valamint az antifa taktikákat népszerűsítő Mérce egykori főszerkesztőjeként frakciótársa, Jámbor András nem felelős a támadásokért, na de a Fidesz! Ha pedig már orvosi ellátást igénylő esetekről volt szó, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosokat fenyegető állásfoglalásáról is kérdeztük Tordait, aki szerint nem az fenyegeti az ellátásbiztonságot, hogy a szervezet megfenyegette a jogszabályokkal együttműködő orvosokat, hanem az, hogy a Parlament szabályozza a területet. Demokrácia, jogállam, zöldség – de leginkább az utóbbi.A Párbeszéd szerint mérgező az akkumulátor, a DK szerint emögött is Putyin áll, az LMP meg a narancstermelésről vitázik – Parlamenti vita az akkumulátorgyárakról
A parlamenti tavaszi szezon első ülése egyből parázs vitával indul: az országgyűlés elé kerül a névleg zöld baloldal által össztűz alá került akkumulátorgyárak ügyét. Bár a napirendi vita csak este nyolc óra után kezdődött, a baloldali politikusok egész nap – változó intenzitással és jelenléttel – agitáltak a zöld beruházások ellen. A kormány részéről azonban többek között Koncz Zsófia emlékeztette a baloldali képviselőket, hogy korábban az LMP több politikusa is az elektromobilitás mellett és az elektromos autók mellett érvelt, de tartottak közös sajtótájékoztatót azügyben is, hogy Dunaújvárosban legyen akkumulátorgyár. 2035-ben pedig az EU szabálya szerint csak elektromos autót gyártanak majd, ezért is fontos, hogy ebben a versenyben részt vegyünk. Az ellenzék ezzel szemben egy posztapokaliptikus sci-fit vizionált elsivatagosodott városokkal, 100 hektár termőföld kiesése miatti éhínségekkel, majd jött a baloldal okleveletlen közgazdásza, Csárdi Antal, aki a narancstermelésről értekezett. Mondjuk a suszter maradjon a kaptafánál– a zöldséges kofa meg a gyümölcsöknél. Az igazi megoldást azonban a DK alufólia sapkás képviselője adta meg, aki szerint a debreceni akkumulátorgyár mögött is Putyin áll.Öt perc – "Fasisztákat" megvernetek nem kell félnetek. Jó lesz!
Gyurcsány Ferenc kiadta a parancsot: nem lesz akkumulátorgyár Budapesten. Ahogy például űrkikötő sem lesz a fővárosban, minthogy az ötlet fel sem merült senkiben. Persze a gyötrő víziók nemcsak Fletót kínozzák: Tordai Bence például a Fidesz soraiban vél fasisztákat felfedezni, az pedig egyáltalán nem zavarja – legalábbis erről nekünk nem beszélt –, ha mintegy preventív jelleggel agyonvernek néhány fasisztának látszó személyt Budapesten. Persze a balosoknak mindent szabad, legalábbis egy, a Momentumból kilépett korábbi aktivista szerint, aki elmondta nekünk: aki szót mer emelni a szavakban hiperliberális párt vezetőinek kihágásai ellen, az mehet a levesbe.Felborult autó, mentők, sértetlenül telefonozó Gyurcsány: exkluzív fotók érkeztek Fletó fiának balesetéről
A Ripost információi szerint csütörtökön kora délelőtt Gyurcsány Ferenc fia, Bálint a III. kerületi Hunor utca és Váradi utca kereszteződésénél karambolozott. A lap beszámolója szerint a balesetet Gyurcsány fia okozhatta. A PestiSrácok.hu olvasója által készített helyszíni fotók alapján annyi biztos, hogy a 33 éves vállalkozó sértetlenül megúszta a balesetet, míg a másik autó oldalára fordult.Akkor még sincs vége a történelemnek?
Újabb (liberális) tudós-ideológus világmegfejtés dőlt meg éppen egy évvel ezelőtt. Francis Fukuyama, a "történelem vége" tétel megalkotója tévedett, korábban közszájon forgó gondolata pedig éppolyan hibásnak bizonyult, mint azok a geopolitikai válaszok, amelyek a történelem végének végén keletkező űr betömésére adott az euroatlanti világ. A háborús héják bő száz év után ismét túlkárogják Berlinben (és Brüsszelben meg Washingtonban) a galambokat, mondván eszkaláljuk a konfliktust és „otthon leszünk, mire lehullnak a levelek”. Száz éve sem lettek és most sem az ukránok – ahogy az oroszok sem. Ez a felismerés legutóbb négy évbe, a fennálló világrend összeomlásába, 10 millió halottba, Magyarország számára pedig egy történelmi sorstragédiába került. De valójában most ért véget a történelem vége? Miért érdekesebb az ukrajnai háború, mint mondjuk Észak- és Dél-Szudán küzdelme? Vagy a jemeni, esetleg líbiai polgárháború? Mert a világ sorsa Ázsiában, a Volga és a Jangce között dől el, ezt pedig a héják is nagyon jól tudják. Oroszország nem tudott élni ezzel a történelemnek véget vetni képes földrajzi hatalommal, míg Szovjetunióként létezett, így összeomlásával nem véget ért, hanem újraindult a történelem. Csikorogva, de forgásnak indultak a kerekek, amelyek a Magterület birtoklásáért vívott, évszázadokon átívelő küzdelem újabb fejezetét nyitották meg éppen egy évvel ezelőtt.Kocsis Máté a PS-nek: Ne lepődjünk meg, hogy a külföldről finanszírozott jogvédők nyomást gyakorolnak Magyarországra – Hétpontos határozati javaslatot jelentettek be a kormánypártok frakcióülését követően (Videóval)
Ismét Balatonfüreden tartották politikai szezonindító frakcióülésüket a kormánypártok. A kétnapos esemény végén, csütörtökön Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, valamint Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője tájékoztatták a média megjelent képviselőit a fontosabb döntésekről. Kocsis hangsúlyozta: Magyarország a béke pártján áll, ez nem Magyarország háborúja, ezért politikai nyilatkozatot terjesztenek az Országgyűlés elé, amely a magyar Országgyűlés álláspontját fogja rögzíteni.Nem ítélte el az antifa támadásokat a Párbeszéd társelnöke, és megfutamodik Jámbor András nevének hallatán
Rendkívüli ülésnapot kezdeményezett hétfőn az ellenzék; ezt megelőzően sikerült a PestiSrácok.hu-nak néhány kérdést feltenni a Jámbor Andrást is a soraiban tudó Párbeszéd társelnökének, Tordai Bencének. A liberális politikus nem ítélte el a közvéleményt az elmúlt hetekben felborzoló "antifasiszta" támadásokat, amelynek során fényes nappal vertek félholtra ártatlan embereket az utcán, amikor pedig Jámbor András nevét meghallotta, sűrű fideszezések közepette szaladt be a Parlamentbe. Pedig az esemény még a baloldal számára is kínos: Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője elhatárolódott a támadóktól, ugyanakkor szerinte is léteznek a velünk élő fasiszták, csak azt nem mondja meg, hogy kik ezek az emberek.Kilépett momentumos a PS-nek: A Momentum etikai bizottsága? Az egy gittegylet!
Egyszemélyi döntések, káderrendszer és a bázisdemokrácia alapelveinek figyelmen kívül hagyásáról mesélt a PestiSrácok.hu-nak egy, a Momentumból kilépett pártoló tag, aki korábban aktivistaként segítette a párt munkáját. Szalai László több politikai és fegyelmi kihágást is szóvá tett a párt vezetőségénél, amelyek mind következmény nélkül maradtak. Állítása szerint az erkölcsi kódexére büszke Momentum etikai bizottsága egy gittegylet, a pártvezetői kultuszhoz hasonlót ellenzéki oldalon legfeljebb a DK-nál tapasztalható, aki pedig ezt szóvá teszi, azt „destruktív személyiségként” bélyegzik meg és „lekaraktergyilkolják”.Öt perc – Német antifákkal rakatnak rendet Magyarországon a jogállamért rettegők
Hogy mennyire kifordult magából a világ, jól példázza, hogy tavaly azt kérte Brüsszel Németországtól, hogy szállítson hadi felszerelést Lengyelországon keresztül Ukrajnába. Idén már egyes német politikai szervek önszorgalomból küldenek ideológiai rendfenntartó erőket (értsd, antifákat) Magyarországra, hogy kiverjék a fasizmust a gyanútlan járókelőkből. És akik ezután is úgy gondolják, hogy véletlenek léteznek, azoknak Bite Zsolt, a Krúdy Általános Iskola LMBTQ-aktivista pedagógiai asszisztense szolgált cáfolattal. Hiszen az iskolákban ólálkodó LMBT-aktivisták nem léteznek, nem tudnak bántani. Vagy mégis? Mindenesetre az önámításban a hivatásos politikusok is élen jártak a héten, Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője például a Jobbik leamortizálódását is Márki-Zay nyakába varrta. Ilyen éleslátás mellett pedig a potenciális támogatottságnak csak a parlamenti küszöb szabhat határt.Korábbi munkahelyéről is hasonló ügy miatt távozhatott a Krúdy "efebofil" pedagógiai asszisztense
Előző munkahelyén ismerhette meg a videókban No Name néven hivatkozott fiút Bite Zsolt – derült ki egy, az ügyre rálátással rendelkező forrásunkkal készült beszélgetésből. Az már a médiában is megjelent, hogy vélhetően nem a Krúdyban "jött össze" diákjával a kirúgott pedagógiai asszisztens, ahogy az is, hogy a férfi korábban a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában dolgozott, amely a Bite 2018-as botrányát megelőző nyáron több napos balatoni tábort szervezett.A magyar sajtószabadságért aggódó Európai Bizottság kikutatta: Nyugat-Európában sokkal rosszabb helyzetben van a média
Az Európai Bizottság kikutatta, hogy valójában nem Magyarországgal, hanem szinte bármelyik másik tagállammal kellene foglalkoznia, ha a sajtószabadsággal kapcsolatos aggályainak szeretne hangot adni. A European Centre for Press and Media Freedom (ECPMF) nevű civilszervezet a bizottság megbízásából mérte fel, hányszor érte atrocitás vagy hátrányos megkülönböztetés az egyes tagállamokban a média képviselőit, és kiderült, hogy Magyarországon európai viszonylatban is szabadon dolgozhatnak a média képviselői.Ajánljuk még























