Miközben a Nyugat Ukrajnában a „béke harcosát” játssza, Afrikában ismét sikerült lángba borítania egy országot
Miközben az euroatlanti régió morál-felsőbbrendűségi túltengésben szenved az ukrajnai konfliktus kapcsán, a "kötelező" jellegű proxy-háborúk menedzselésére is marad idő. Most éppen Szudánban forrnak az indulatok, miután két tábornok egymásnak esett a 2011-ben kettészakadt ország északi részének birtoklásáért. Az összecsapás már régóta "érett", hiszen a nemzetközi közösség évekig legitimálta a most harcoló feleket, hogy egyiket sakkban tartsa a másikkal – egy játszmában, amelyben a demokráciaimportot két tábornokra bízták. Annak ellenére, hogy számos jelzés érkezett, hogy nem áll szándékukban ezt megtenni.Semjén Zsolt: a gyerek nevelése a szülőre tartozik, ebben pedig teljes nézetazonosság van a Szentatya és köztünk (Videó)
Bár államfői minőségében is látogat Magyarországra Ferenc pápa, mégsem politikai jellegű lesz a vizitáció. Ennek ellenére egyesek nem hajlandóak elfogadni azt, hogy a Szentatya lelkipásztorként érkezik nyájához Magyarországra, nem pedig brüsszelita liberális politikusként, ahogyan azt gondolják egyes 444-es vagy RTL-es újságírók, akik csak azért is megpróbálták a pápai látogatásért felelős operatív törzs tagjait politikai kérdésekben felkérdezni.Itt vannak a pápalátogatás legfontosabb részletei (Videó)
Sajtótájékoztatón ismertette a Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a szentatya látogatásának részleteit. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes és Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára ismerteti az apostoli látogatás legfontosabb tudnivalóit.Öt perc – Itt az új őrület, karanténba zárnák Magyarországot a liberálisok
Egy ciklus sem kellett ahhoz, hogy csődközeli állapotba kerüljön Budapest. Persze a baloldali Monopoly-ban – ahol a legértékesebb kék mezőn a "Városháza" felirat olvasható – Karácsony persze nem hibázott, csak mindenki más. De főleg a kormány. Botrány viszont nemcsak Budapesten, Brüsszelben is akad. Miközben az újrázásra készülő Ursula von der Leyen bizottsági elnököt feljelentették a korrupciógyanús Pfizer-ügyben, az Európai Bizottságnak melegében kell egy újabb botránnyal megbirkóznia, ugyanis az EU vezető testülete körül is egy, a Katargate-hez hasonló utaztatásos korrupciós botrány körvonalazódik. Persze a fényességes Nyugatról így is megérkezett a reménysugár, amit nem más, mint Baranyi Krisztina tolmácsolt a napsütéses Portóból: a gyűlölet vírus, karanténba Magyarországot! – hozta el Magyarországra a nyugatos gondolatokat.Gulyás Gergely a PS-nek: A baloldal volt Soros György életének legrosszabb befektetése (Videó)
Több százezren meghaltak a mértékadó statisztikák szerint, egyre több, köztük sugárzó anyagot is tartalmazó fegyver kerül a frontra – ismertette Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, bár Magyarország elkötelezett Ukrajna humanitárius és gazdasági támogatása mellett, de kiemelt érdeknek nevezte, hogy elkerüljük a konfliktus eszkalálódását és a NATO belépését. A kancelláriaminiszter a PestiSrácok.hu- nak válaszolva elmondta, akkor lennének meglepődve, ha baloldalt nem támogatta volna Soros György a tavalyi választásokon, de ez a spekuláns életének legrosszabb befektetése volt. Kövesse velünk élőben a Kormányinfót!Hörcsik Richárd a PS-nek: Nem akarunk kilépni az EU-ból, de vannak elképzeléseink, hogyan lehet visszalépni abba a mederbe, ahol beléptünk
Kétszínű dolog az EU-tól, hogy korrupcióval vádolja Magyarországot, a Bizottságnak a saját háza táján kellene söprögetnie – vélekedett Hörcsik Richárd, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva. A politikust többek között a helyreállítási alap forrásairól kérdeztük, miután Navracsics Tibor nemrég újra arról beszélt, hogy hamarosan megérkezhetnek a Magyarországnak szánt pénzek. Az Európai Ügyek Bizottságának elnökét kérdeztük a V4-es országok parlamenti delegációi részvételével a napokban lezajlott konferenciáról is, amelynek kapcsán Hörcsik úgy vélekedett: az ukrán gabonaimport-ügy is rávilágított, hogy a háború kapcsán képviselt álláspont különbözősége ellenére annak következményeinek orvoslásban is együtt tudnak működni a visegrádi országok.A központi Momentum Baranyit támogatja jövőre – a ferencvárosi tagozat már kevésbé lelkes
Gelencsér Ferenc szerint támogatni kell azokat a kerületvezetőket, akik „őszinte, igazságos és emberséges” kerületeket hoztak létre 2019 óta Budapesten. A Momentum éppen aktuális elnöke úgy vélekedett, ebbe a körbe tartozik Baranyi Krisztina is – kerületi párttársai ugyanakkor árnyalni tudnák ezt a képet. Mátyás Ferenc, a párt helyi képviselője például úgy fogalmazott a ferencvárosi képviselő-testület legutóbbi ülésén, hogy „bosszúhadjárat folyik” ellene a kerületvezetés részéről, amiért alkalomadtán szembeszegül a kerületvezetéssel. Nem meglepő, hogy a Momentumon belül a központi érdek lenyomja a helyi képviselők tapasztalatait: a párt egy, a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó korábbi aktivistája szerint a Momentum vezetőségének szűk érdekköre gittegyletként irányítja a pártszervezet alsóbb szerveit.Öt perc – A Momentum idős fideszeseket kapáltatna, a vegánok rabszolga csirkékkel vegzálják az embereket
A héten kitettek magukért a közélet szereplői: David Pressman amerikai nagykövet kijelentette, éppen azért hívta meg Gyöngyösi Mártont a zsidó húsvét alkalmából széderestre, mert a Jobbik elnöke antiszemita kijelentéseket tett, az ukránok úgy kérnek Brüsszelből szankciókat Magyarország ellen, hogy közben azokba a szövetségekbe vágynak, amelyeknek mi is tagjai vagyunk, Hajnal Miklós pedig egy 80 éves államtitkárt küldene kapálni. Ezek közül is kiemelkedik azonban a HARC-os (Hungarian Animal Rights Corps) vegánok akciója, amelynek keretei közt a kettes metrón próbáltak vegánná téríteni ártatlan járókelőket– inkább kevesebb, semmint több sikerrel. Tőlük tudhattuk meg, hogy a csirkék rabszolgák, a disznókat megerőszakolják, a színesbőrűek és nők jogai pedig valahol az állatok környékén van. Legalábbis szerintük.Menczer Tamás a PS-nek: Furcsa az ukránok hozzáállása – Nem merült fel az amerikai nagykövet kitiltása
Vitaest helyett kerekasztal-beszélgetést tartottak a Lónyay–Hatvany-villában Menczer Tamással a Batthyány Lajos Alapítvány szervezésében, miután a baloldal rendszeresen műsoridőt követelő szereplői (DK, Párbeszéd, Momentum) közül senki sem fogadta el a kihívást, hogy ütköztesse véleményét Magyarország helyzetéről az átalakuló világrendben a külügyi államtitkárral. Bár az ellenzéki politikusok rendszeresen keseregnek a viták hiánya miatt, az adódó lehetőséggel ezúttal nem éltek. Menczer szerint az ellenzék nem a magyar érdekek mentén politizál, ha pedig ez némi dollárral is meg van támogatva, akkor világos az elkötelezettség iránya. A szankciók kapcsán kifejtette: az energiahordozó nem ideológiai kérdés, ideológiával nem lehet fűteni, a tél pedig – a jövő évi is – közeledik. David Pressman amerikai nagykövet kitiltása a külügyi államtitkár szerint nem merült fel, aláhúzta ugyanakkor, hogy "mi nem vagyunk senkinek a gyarmata, hanem egy ezer éves történelmiséggel rendelkező ország vagyunk, és ennek megfelelően kell bánni a magyarokkal". A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva a külügyi államtitkár azt is elmondta, furcsának találja az ukránok hozzáállását, miszerint egy olyan országra– Magyarországra– kérnek szankciókat, ami olyan szövetségek tagja, amalyhez maguk is csatlakozni kívánnak.Amerika nem élhet vissza 1956 jelmondatával! – Corvin közi hős a PS-nek (Videó)
Ki adta el Kelet-Európát az oroszoknak? Amerika tette – mondta a PestiSrácok.hu kamerájának Varga János, aki 1956 október–novemberében, mindössze 16 évesen csatlakozott a Corvin közi forradalmárokhoz. Az 1957-ben többek között Wittner Mária vádlott-társaként elítélt és bebörtönzött hős szerint az amerikaiak 1956-ban is felelőtlenül ígértek segítséget, a szabadságharcosok pedig már csak utólag, a börtönben értesültek arról, hogy az USA-nak valójában a szuezi válság és a közelgő elnökválasztás volt a fontos, nem a magyarok megsegítése – persze a megtorlás elől Amerikába menekülő, jól képzett fiatalok tömegeit szívesen fogadták. És bár a hazai ellenzékből kinézett egy hasonló plakátkampányt, az Egyesült Államok szerinte „helytartóként viselkedő” nagykövetének részéről felháborítónak és meglepőnek tartja a „Ruszkik haza!” jelmondat kiforgatását.Kiadott egy közleményt, tehát megváltozott – Így értékelte a Jobbik frakcióvezető-helyettese az amerikai nagykövet Gyöngyösi antiszemitizmusáról szóló kijelentését
A kormány látványosan rossz szövetségeseként viselkedik mind a többi NATO-tagállamnak, mind az európai uniós államoknak – jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. A nagykövet Gyöngyösi Márton antiszemita megnyilvánulásaival kapcsolatos szavaira Brenner annyival reagált, hogy pártjának elnöke a tegnapi napon kiadott egy közleményt, amelyben részletesen – és rendkívül kínosan – magyarázkodik. Ezzel pedig el is van rendezve minden, hiszen ők már megváltoztak. Vagy mégsem, hiszen a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva a Jobbik frakcióvezető-helyettese kifejtette: megfelelő körülmények között indokoltnak látnának további szankciókat is magyar állampolgárok ellen.Amerika megbüntetné Magyarországot, amiért a békét választjuk
Az amerikai nagykövetség ugyan cikkünk megjelenéséig a sajtószabadság és átláthatóság jegyében nem hirdette meg nyilvános fórumon, hogy sajtótájékoztatót tart David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi képviselője, a PestiSrácok.hu azonban – változatos kifogásokat leküzdve – sikeresen regisztrált az eseményre, így élőben tudósítottunk a helyszínről. A baloldali sajtó előzetes feltételezése szerint „az amerikai kormány új intézkedést tervez a magyar kormány megbüntetésére, például felmerült, hogy szankciót vetnek ki befolyásos személyekre”. Ebből – a baloldali sajtó közismert vágyvezérelt hagyományaihoz híven – gyakorlatilag semmi nem lett, a dollármédia pedig még a központi itinerből sem volt képes a megfelelő megoldást kiolvasni. A válogatott sajtóorgánumok közé keveredve többek között az amerikai pénzen futó agitációs plakátkampányról, 1956-ról, de a dollárbaloldalról is kérdeztük volna David Pressmant – amennyiben a sajtószabadságért végtelenül aggódó nagykövet és stábja lehetővé tette volna azt. Ez azonban valamiért nem így alakult. Azt viszont így is megtudhattuk, hogy Gyöngyösi nem annak ellenére vendégeskedhetett a nagykövetnél a zsidó húsvét alkalmából, mert antiszemita kijelentéseket tett, hanem éppen azért.Megütötte nyugdíjas kolléganőjét Baranyi bizalmi embere, egyelőre pozícióban maradhat
A baloldali "labor" egyik újabb vívmányát szemlélhetik a ferencvárosiak, négy évnyi "kísérletezés" után megszületett a vegyület: a nővédelem jegyében Baranyi egyik bizalmi embere, az erősen kérdéses módon működő parkolási rendszer egyik alsóbb szintű vezetője megütötte egyik idős kolléganőjét. Az esetről jegyzőkönyv is készült, a FEV IX Zrt.-t vezető Pataki Márton pedig kedden egy bizottsági ülésen elismerte, hogy történt erőszak. Úgy tudjuk, az igazgató az érintett kirúgását tervezi, információink szerint azonban ennek akadályai lehetnek, név szerint Baranyi Krisztina személyében, aki bár nőjogi aktivistaként próbálja pozicionálni magát a médiában, bizalmi embere kapcsán mégsem foganatosított következményeket.Menjünk közösen kapálni és kordont bontani – üzente Hajnal Miklós a 80 éves Fónagy Jánosnak
Menjünk (kapálni) közösen, és kordont bontani közösen – üzente Hajnal Miklós a 80 éves Fónagy János államtitkárrnak, aki mintegy két hete tett javaslatot Gelencsér Ferencnek, a Momentum éppen aktuális elnökének, hogy az építkezési kordonok lebontása és a "szaladgálás" helyett inkább menjen kapálni. A momós fiúk nem fogadták meg a tanácsot, és múlt héten ismét kordont bontottak. Ezt követően Gulyás Gergely kancelláriaminiszter úgy vélekedett, hogy "ha Hadházyék abban az országban bontják le egy építési terület kordonát, ahonnan pénzt kaptak a választási kampányhoz, már letartóztatták volna őket". Hajnal Miklóst többek között arról szerettük volna kérdezni, hogy szerinte hogyan végződött volna egy hasonló eset például az amerikai törvényhozás épületénél, a Capitoleumnál, amire a momentumos politikus úgy válaszolt, hogy Washingtonban alkotmányellenesen támadták meg a Capitoleumot, ők viszont helyesen jártak el.Öt perc – A néppárt versenyre kelt a szocialistákkal korrupcióban, Amerika a magyar intervenciótól retteg
Az Európai Néppárt visszatért a politikai porondra, ezúttal korrupcióban mérik össze "tudásukat" a szocialistákkal, egy komoly sportteljesítményt pedig máris sikerrel abszolváltak: Manfred Weber, az EPP balra tolódott elnöke erős esélyes lehet a Legképmutatóbb Európai Politikus™ kétes értékű díjáért. Ugyanis miután parlamenti beszámolói alapján évekig forgolódott álmatlanul a magyar jogállamiság és korrupció miatt, most kiderült, éppen a Néppárt és közvetlen kollégái miatt kellett volna inkább aggódni. Hogy igencsak rossz hetük volt a liberálisoknak az is bizonyítja, a Bloomberg is rossz felé kacsingat, mikor azon aggódik, hogy Magyarország beavatkozik az amerikai belügyekbe. Valójában épp a buszos csalás gyanúja miatt ismét botrányba keveredő Márki-Zay beszélt arról, hogy Soros Györgyhöz hasonló emberek támogathatták a kampányát, amiről ő persze semmit sem tud. Menczer Tamás külügyi államtitkár szerint az amerikaiaknak inkább az ilyen ügyek kapcsán kellene a belügyekbe való beavatkozással foglalkozni és felvetette, az akkumulátorgyárak körüli ellenzéki hergelésnek is lehet némi köze a guruló dollárokhoz.Bírósági ítélet született arról, hogy összefüggésbe lehet hozni Lackner Csabát és a drogokat (videó)
Szerkesztőségünk álláspontja szerint eleve tarthatatlan és felháborító, hogy a Büntető törvénykönyv még a Kádár-diktatúrából örökölt rendelkezése szerint két év letöltendő börtönbüntetéssel, illetve a hivatásuktól való örökös eltiltással lehet fenyegetni – rágalmazás okán – munkájukat végző újságírókat, és régóta kérjük a Magyar Országgyűlés józan belátású képviselőit, hogy töröljék el ezt a rendelkezést, ugyanakkor a fehér poros botrányba és korrupciógyanúba keveredett baloldali önkormányzati politikus, Lackner Csaba csütörtökön szépen felsült a XVIII–XIX. Kerületi Járásbíróságon egy ilyen perben. Azt szerette volna elérni, hogy tiltsák el az újságírástól és ítéljék pénzbírságra Huth Gergelyt, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjét és Vésey Kovács László kollégánkat, ám a bíróság tegnap kihirdetett ítéletében a legtöbb pontban alaptalannak minősítette Lackner magánvádas keresetét. Így például az elsőfokú bíróság szerint nem követtünk el rágalmazást azzal, hogy Lackner Csabát "kokainban pácolt milliókkal" hoztuk összefüggésbe, ahogyan nem értékelte "aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett jelentős érdeksérelmet" okozó rágalmazás vétségének a bíróság Vésey Kovács László két cikkének 12 oldalon át sérelmezett más állításait és vélekedéseit sem, egy másfél mondatos részt leszámítva, amiért megrovásban részesítettek bennünket.Ha a belügyekbe való beavatkozásra keresnek példát, ott a guruló dollárok esete – Menczer Tamást kérdeztük
"Az egész világ akkumulátorokat akar, csak az ellenzék nem. Nem lehet, hogy némi köze van ehhez a guruló dollároknak?" – tette fel a költői kérdést Menczer Tamás. A külügyi államtitkár szerint számos ponton megmutatkozik, hogy az ellenzék nem a magyar, hanem külföldi érdekeket szolgál; ezt mutatja meg az akkumulátorvita, de a guruló dollárok ügye is. Az orosz–ukrán háború kapcsán úgy vélekedett, hogy bár az euroatlanti régió szélsőségesen háborúpárti, emiatt is kerülhet Magyarország külföldi és belföldi támadások kereszttüzébe. Az egyik ilyen vitás kérdéseként a szankciókat nevezte meg az államtitkár, amelyek kapcsán kiemelte: Magyarország számára adottságai miatt kulcsfontosságú, hogy mentesüljön azok (közvetlen) hatásai alól. Mint mondta, ezért ratifikálta ezeket hazánk az EU-ban olyan feltételekkel, hogy Magyarország mentesül az energetikai korlátozások alól.Ajánljuk még























