Szembejött a valóság? – Nyílt levél Fekete-Győr Andrásnak
Hogy egy modern klasszikust idézzek: „elképesztő, minden szavad tévedés” – vagy hazugság, ha Fekete-Győr András kedd reggeli parlamenti felszólalásáról van szó, amelyben a Momentum volt elnöke a sajtószabadságról szónokolt, valamint arról beszélt, hogy mennyire sajnálja, hogy fiatal felnőttek – ahogy fogalmazott, az ő korosztálya – akár az első munkahelyükként választják például a PS-t. Wintermantel Zsolt a Polbeatben: a baloldal nem akarja eltalálni, mi a jó az embereknek
Nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéket már Budapesten is csak a pénz és a pozíciók tartják össze: Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenysége már régen, újabban pedig mozgalma is tetszhalott állapotban leledzik, miközben éppen egy újabb válságidőszak elébe néz a szankciók miatti energetikai nehézségek miatt. De hova tűntek a milliárdok a főváros kaaszájából és egyáltalán ki vezeti a fővárost – és a kerületeket – valójában? Ez Karácsonyék tevékenységét elnézve nem derül ki, azt viszont már tudjuk, hogy honnan jön a pénz. Persze Korányi érdemei elismerése mellett távozott a botrányt követően – már-már gyanús gyorsasággal. Erről, és a baloldal botrányainak gyakorisága okán indokolatlannak tűnő sértődékenységéről beszélgetett Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, és Varga Ádám, illetve Szalai Szilárd, a PS TV műsorvezetői. Menczer Tamás a PS-nek: Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz! (Videó + PS-interjú)
A nagy számok törvénye alapján, legalább egyszer-egyszer el kellene találniuk, hogy mi a magyar álláspont, de soha, egyetlenegy esetben sem sikerült – foglalta össze az ellenzék tevékenységét Menczer Tamás a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a migráció és a szankciók összefüggésében kifejtette: azért lehetséges, hogy az európai álláspont idővel a magyar állásponthoz közelítsen, mivel ha a nyugati mainstream szerint nem is az az álláspont, hogy Orbán Viktornak igaza van, de előbb vagy utóbb a magyar kormányfőnek igaza lesz, ahogy történt az például az illegális bevándorlás esetében. David Pressman, valamint a magyar néplélek – a foci-világbajnokság és a V4-ek jövője. PS-interjú Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkárral!
Zöld Budapest helyett zöldhasú Budapest – Wintermantel Zsolt a Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától)
Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere szerint zöld helyett zöldhasú Budapest lett a főváros Karácsony Gergely vezetése alatt. Valóban nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéket már Budapesten is csak a pénz és a pozíciók tartják össze: Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenysége már régen, újabban pedig mozgalma is tetszhalott állapotban leledzik, miközben éppen egy újabb válságidőszak elébe néz a szankciók miatti energetikai nehézségek miatt. De hova tűntek a milliárdok a főváros kaaszájából és egyáltalán ki vezeti a fővárost – és a kerületeket – valójában? Ennek megfejtésére vállalkozik Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője és Varga Ádám, illetve Szalai Szilárd, a PS TV műsorvezetői. A beszélgetést ÉLŐBEN nézhetik itt és a PestiSrácok.hu PS TV nevű YouTube-csatornáján 19 órától! Az ellenzéki szavazók nem a 2010 előtti világ visszaállításával bíztak meg bennünket – Áll a bál az újbudai baloldalt is felfaló DK-s kisgömböc miatt
Orosz Anna vezetésével nyílt levelet küldtek a a DK-s László Imre 2024-es újrainduló- csapatából kimaradó baloldali politikusok a polgármesternek, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az ellen, hogy – értesüléseink szerint Gyurcsány Ferenc utasítására – Molnár Gyulát, a szocialisták kétes ügyekben is érintett volt elnökét nevezte kabinetfőnökének, a korábban az együttműködésből hetek alatt kibukó Lakos Imrét pedig helyettesének tette meg. A két potentát a friss DK-s, akiknek a kinevezése vélhetően üzenetértékű az országosan kisgömböcként terjeszkedő Gyurcsány-párt részéről. Ráadásul egyikük sem ismeretlen a kerületben, mindketten stabil pozíciókat foglaltak el a szocialista időkben Újbudán. Most ezek a 2010 előtti idők látszanak visszatérni Újbudán, ebből pedig a buliból kihagyott ellenzéki képviselők sem kérnek. Gyurcsány alászállt a hegyről és leosztotta a lapokat Újbudán
A PestiSrácok.hu is beszámolt arról, hogy meglepő húzással a szocialisták egykori elnökét, a botrányokban vastagon érintett Molnár Gyulát kérte fel kabinetfőnökének az újrázást tervezgető László Imre, Újbuda DK-s polgármestere. Mellette pedig egy olyan személy is az élcsapat része lett, akivel a polgármester csupán néhány hétig volt képes együtt dolgozni. Azóta pedig ki is derült, hogy honnan "jutott eszébe" meghúzni a váratlan lépéseket László Imrének: információink szerint Gyurcsány Ferenc látogatta meg a kerületet és leosztotta a lapokat. László Imre újraindul Újbudán, az MSZP volt elnöke lesz kabinetfőnöke
A DK a XI. kerületben is bedarálja az ellenzéket: ezt szimbolizálhatja az is, hogy László Imre újraindulásához az MSZP egykori elnökét – aki azóta átlépett a DK-ba – kérte fel, hogy kabinetfőnökként segítse ambícióit. Molnár, aki 2016 és 2018 között az MSZP elnöke is volt, tavaly ősszel szocialistaként indult neki az ellenzéki előválasztásnak, de a kampányt már a Demokratikus Koalíció jelöltjeként fejezte be. A váltás után alulmaradt a körzet momentumos jelöltjével, Tóth Endrével szemben.
Extrém módon hullik szét a szivárványkoalíció Újbudán: női ruhában pózolva, Tajvanról gáncsolja a DK-t a párbeszédes Barabás Richárd
Barabás Richárd, a Párbeszéd nevű, a jelek szerint még mindig létező párt újbudai alpolgármestere egészen extrém módon gáncsolja saját koalíciós partnereit és a DK-s polgármester párttársait: még nyáron, Nancy Pelosi demokrata párti amerikai házelnök tajvani látogatása során ő is a szigetországba látogatott, ahonnan női ruhában jelentkezett be közösségi oldalán. Az alpolgármester azonban nemcsak öltözködésében váltott csapatot; információink szerint tajvani tartózkodása alatt folyamatosan igyekezett elgáncsolni a Központ Újbudai Kulturális Kft. élére a DK által támogatott új vezető kinevezését. A belharcok harmadik frontját pedig a Jobbik nyitotta meg, miután Bába Szilviát felmentették a szociális és egészségügyi bizottság elnöki tisztségéből, amiért egyes esetekben nem szavazott együtt a baloldali szövetséggel. Más kérdés, hogy ez akár a Momentumra, vagy az LMP-re is igaz – végül mégis az országosan megbicsaklott Jobbik helyi frakciója kerülhet az ellenzéki szalámizó látókörébe. Tovább bonyolítja a baloldal: Csárdi szerint nem mond igazat az amerikai pénzekről Márki-Zay
Egyre nagyobb a káosz az ellenzéki térfélen az amerikai kampányfinanszírozás kapcsán. Legutóbb maga Márki-Zay Péter csavart egyet a szálakon kijelentve, ő nem tudja, hogy mire költöttek, de azt biztosan egyeztették a hatpárti ellenzékkel. A pártok abban egyetértenek MZP-vel, hogy nem tudják ki, mire költött, a Momentum, a DK, az LMP és a Jobbik azonban biztosan tudni véli, hogy nem külföldi pénzből kampányoltak. Vagyis senki nem tud semmit, csak azt, hogy nekik semmi közük semmihez– még ahhoz sem, amiről nem is tudnak. Világos, nem? A(z árnyék)kormányzás után a DK visszatért ahhoz, amihez értenek is: Magyarország ellen hergelnek Brüsszelben (Videóval)
Elmaradt a szokásos hétfői árnyékkormányinfó, az emiatt érzett űrt azonban gyorsan betöltötte az árnyék-kancelláriaminiszter és az árnyék-miniszterelnök helyettese és árnyékadmirális-generális meg miegymás ugyanis a DK sajtókuckója helyett ezúttal az Európai Parlament plénumát választotta veretes gondolatainak fórumául. Az árnyékszerepből kilépve a fényre törtek a DK negédes demagógiája mögött rejlő valódi gondolatok, amelyeknek kulcspontja: Magyarország nem kaphat uniós forrásokat. A külön mérőóra nélküli önkormányzati lakásokra is kiterjesztik a rezsicsökkentést (Videóval frissítve)
Hétfőn este jelenik meg a közlönyben az a jogszabály, miszerint minden önkormányzati és állami tulajdonú lakásra kiterjesztik a lakosságra vonatkozó rezsivédelmi intézkedéseket augusztus elsejéig visszamenő hatállyal – jelentette be Láng Zsolt, a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki arról is beszélt, hogy az intézkedés 1400 családnak jelent segítséget. Pénzesővel tüntettek a diákok, akik "hallottak róla", hogy milyen rossz máshol (videó+galéria)
Hétfőn az iskolákban folytatódik a "forradalom", miután a pénteki tanár-diák közös demonstráció az eddigiekhez képest visszafogott érdeklődés mellett zajlott. A mintegy három-négyezer fős demonstráció gerinceként ismét megtudhattuk, hogy "nem hagyjuk", hogy "szabad ország, szabad oktatás", de arra is fény derült, hogy "nem adjuk fel"– utóbbi rigmus vélhetően a korábbiakhoz képest alacsony létszámnak szólhatott. Ezen kívül annak is utánajártunk, hogy pontosan mi zavarja a legjobban a diákokat. Mint kiderült, a magas óraszám és a tanárok alacsony fizetése mellett az zavarja a diákokat, hogy úgy hallották, máshol nagyon rosszak a körülmények. A ferencvárosi képviselő-testület rendre utasította a hetek óta sajtószakértőt játszó Baranyit
Természetesen a ferencvárosi képviselő-testület novemberi ülésén is téma volt Baranyi Krisztina ATV-s szereplése: bár a képviselők direktben csak szűkszavúan nyilatkoztak az esetről, a napirend előtti felszólalások során mégis komoly diskurzus alakult ki róla. A szocialistákat képviselő Torzsa Sándor a PestiSrácok.hu-t szólította fel bocsánatkérésre (ami korábban megtörtént), míg a Momentumtól az összefogás által delegált Mátyás Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy Baranyi sem dehonesztálhatja például a testület tagjait – ahogy tette azt korábban például a Jobbik képviselőjével. A független-egyesületi képviselő Deutsch László figyelmeztette Baranyit, hogy 60 ezer embert képvisel, és ennek megfelelő viselkedést vár el tőle. A Fidesz részéről Gyurákovics Andrea pedig arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy miközben a polgármester médiaháborút folytat, sok baloldali képviselő is elégedetlen a kerületi lap tevékenységével. Schmidt Mária a médiaháborúról a PS-nek: Ők kizárólagosságot szeretnének, mi pedig korrekt feltételeket (Videó)
Ezek gyenge kísérletek – reagált Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet Médiaegyensúly című konferenciáját követően a PestiSrácok.hu-nak arra a felvetésére, miszerint a magyar politika egyes szereplői szeretnék meghatározni, hogy mi minősül sajtónak. Az Intézet és a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint a baloldali–globalista sajtó képviselői kizárólagosságot akarnak maguknak a médiapiacon, nem tartanak igényt ellenhangra a médiatérben. Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója szerint a sajtó kapuőrként is funkcionál és kiemelten fontos szerepe van a nemzeti öntudat megőrzésében. Koltay András NMHH-elnök pedig arról beszélt lapunknak, hogy a '90-es évekhez képest nagyon komoly fejlődés történt a média sokszínűsége terén. Az ellenzéki kampányba tolt dollárokról semmit, de az országról mindent tud az árnyékkormány
Mint a téma szakértője, Dobrev Klára elsősorban a gazdaság leamortizálásáról beszélt a monogramját viselő párt által meghirdetett árnyékkormányinfón. Az energetikai válságot, amelyet elsősorban az általa is támogatott szankcióknak köszönhetünk, szerinte a valódi kormány okozta, míg a nyugdíjak kapcsán a partvonalról bekiabálva kijelentette: dupláját adná annak a kompenzációnak, amit az időskorúak visszamenőlegesen (is) kaptak novemberben. Persze a 13. havi juttatással kapcsolatban néma maradt az árnyékminiszterelnök. A fényre kilépve a tájékoztatón megjelent újságírók aztán szembesítették a DK-t viselt dolgaival: Gyurcsány Ferenc szabad versekben rombolja az ellenzéki összefogást, Márki-Zay Péter pedig vagy beszállt a közös kampányba, vagy nem, de a DK szerint ők biztosan nem fogadtak el amerikai pénzt – arról pedig semmit sem tudnak, hogy a Kapitány miből, mire, mennyit költött. Végezetül pedig a Baranyi-ügy margójára Dobrev Klára óvatosan fogalmazva kifejtette: mindenki a maga módján viszonyul az általa propagandamédiának titulált sajtóhoz, szerinte azonban egy ideális világban egy választott politikusnak szóba kell állnia a sajtóval. Thürmer Gyula a dollárbaloldal amerikai milliárdjairól: nyilvánvaló, hogy Amerika be akar avatkozni a magyar politikába (Videó)
A háború ellen hívott össze tüntetést a Marx Nyugati térre a vörös forradalom 105. évfordulójára Thürmer Gyula és a Munkáspárt. Ennek apropóján a PestiSrácok.hu-nak azt is elmondta a pártelnök, hogy kiléptetné hazánkat a NATO-ból, hazánk biztonságát pedig az garantálná, hogy a nagyhatalmak ezt "megígérnék". Ezen kívül beszélt Márki-Zay Péterhez és a dollárbaloldalhoz érkező amerikai pénzekről is, kifejtve: világos, hogy az USA be akar avatkozni a magyar politikába. A mintegy 30 fős tüntetésen, ahol a háború igen komoly témáját taglalták a felszólalók, azért a mulatságból sem akadt hiány, hiszen a Munkáspárt egyik felszólalója például a gyárakat elfoglaló "humanoid android" robotokról értekezett, amely veszélyről szerinte elterelte figyelmünket az ukrajnai konfliktus. Akkor hol is készül a propaganda, polgármester asszony? – Szerződésbe foglalta Baranyi, hogy beleszólhat a kerületi lap működésébe
Baranyi Krisztina évek óta menekül úgy a sajtóban, mint a saját kerületén belül is a kellemetlen kérdések elől. Nemcsak azoknak nem képes válaszolni, akik kritikus hangot ütnek meg vele szemben, de azoknak sem, akik egyébkent a baráti médiába tagozódnak be, ha nem mindenben az ő szája íze szerint cselekszenek. Miközben pedig valamiféle kétes morál-piedesztálról osztja az észt propagandamédiáról és független sajtóról, saját kerületében a közpénzből működő kerületi újság felett teljes kontrollt tart. Ezt pedig fontosnak tartotta írásba foglalni, ha a médiacég szakmai vezetőjének személye nem lenne elég biztosíték arra, hogy csak a polgármester asszony hangja érvényesüljön a „színes” lapban. Csak szavakban fontos a baloldalnak a tanárok béremelése – Be sem ment a DK az általuk kezdeményezett parlamenti vitára
Politikai vitanapot kezdeményezett az oktatásról személyesen Gyurcsány Ferenc, de egyetlen DK-s sincs jelen – írta közösségi oldalán Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzékiek fele sem volt bent az Országgyűlés éjszakába nyúló ülésén, amelyet egyébként éppen a baloldal kezdeményezett.