Orbán: A kispénzű emberek kimaradnának az egészségügyből egy magánosítás után
A koronavírus omikron variánsa egy új kihívás, de a veszély gyengébb, mint korábban - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió "Jó reggelt Magyarország" című műsorában. A kormányfő hozzátette, az viszont nehézség, hogy az új variáns gyorsan terjed, ezért volt szükség új intézkedésekre. Ezek közül kiemelte, a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul. A járványügyi védekezéssel szembeni baloldali támadásokat a világon példa nélkülinek nevezte kiemelve, sehol nem tud olyan példát, ahol az ellenzék álvideókat gyártott volna vagy az egészségügyi dolgozókat támadta. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy senkinek nem kell szégyenkeznie az oltás megszervezése miatt sem, büszkének kell lennünk erre a munkára. A kormányfő beszélt arról is, hogy mit jelent a "Magyarország előre megy, nem hátra" jelmondat, ami – mint fogalmazott – jól írja le az elmúlt 12 év küzdelmeit. Az ellenzéki privatizációs agendával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a szlogenek mögött egyéni gazdasági megfontolások állnak, a kispénzű emberek pedig kimaradnának az egészségügyből egy magánosítás után. Varju szerint ő volt az áldozat, nem a tévészékház ostrománál megsérült őrök (Videóval frissítve!)
Tanúmeghallgatással és vallomások felolvasásával folytatódott Varju László összevont büntetőügye csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. A tárgyaláson az ellenzéki képviselők az MTVA székházába való betörését idézte fel egy ott dolgozó, aki elmondta: felismerte a renitens politikusok között Varju Lászlót, aki nekifeszült a biztonságiaknak, aztán „teátrálisan megadta magát”. Mindezzel kapcsolatban Varju László úgy védekezett: valóban behatolt a televízió székházába, de valójában ő az áldozat, a megtámadott fél. Forradalmat hirdetett az oltások ellen Toroczkai (Videó+fotógaléria!)
Nem lehetett túl magas az egy főre eső koronavírus oltások száma a Mi Hazánk Mozgalom maszk- és oltásellenes összejövetelén vasárnap délután az Emberi Erőforrások Minisztériuma épülete előtt, ahol Toroczkai forradalmat helyezett kilátásba, ha a kormány továbbra is védőoltásokkal merészel védekezni a koronavírus-járvány ellen. A szélsőjobbos párt egymásra licitáló fellépései egyre erősebb konteókkal hozták lázba a három-négyezres tömeget, a rendezvény csúcspontján „kiderült”, hogy az oltások ellen hónapokig hergelő baloldal valójában oltáspárti (jujj!), most pedig kapaszkodjanak meg: Orbán Viktor pedig az ő ügynökük. Alufólia sapkákat fel, alámerülünk!
Nagy Feróval és a Pesti Riporterrel készült a Rétvári-rétes Vácrátóton (Videó!)
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese április 3-án a Pest megyei 4. számú országos egyéni választókerületben méretteti meg magát az újrázásért. Legújabb vállalása pedig, hogy egy food truckkal járja kerületének településeit, és minden állomáson egy rétesre hívja az érdeklődőket, ami mellett egy kötetlen beszélgetés során meghallgatja az ott élők véleményét. Ennek éppen aktuális állomása Vácrátót volt, ahol óriási sikert aratott a Rétvári-rétes, amiben Nagy Ferónak is része volt. Ha pedig már arra jártunk, az államtitkár a Pesti TV riporterét is munkára fogta. Weisz Péter MZP zsidózásáról a Pesti Riporterben: Mi nem számolunk, mi nem listázunk (Videó!)
Miközben MZP minden fronton igyekszik bizonygatni, hogy ő bizony senkit sem sértett meg azzal, hogy nyilvántartja a "fideszes zsidókat", a magyar zsidóság prominensei sorban fejezik ki felháborodásukat a baloldal miniszterelnök-jelöltjének megnyilvánulása ellen. Így tett Weisz Péter, a Barankovics Alapítvány Izraelita Műhelyének elnöke is, aki a pénteki Pesti Riporter vendégeként kifejtette: a huszadik század romboló ideológiái sejlenek fel a balliberális politikusok nyilatkozataiból. A BRFK korrupciós osztálya nyomoz V. Naszályi ügyében
Nyomozás indult V. Naszályi Márta, az I. kerület párbeszédes polgármestere ügyében – tájékoztatott közleményében a budavári Fidesz-frakció. A nagyobbik kormánypárt ismertetője szerint Váradiné Naszályi Márta és az önkormányzat baloldali többsége még egyszer sem tudott elfogadni egy rendes, a törvényeknek megfelelő költségvetést 2019 óta, a 11 milliárdos plusz pedig, amivel az előző városvezetés átadta a kerületet, V. Naszályi saját elmondása szerint az idei év végére egyszerűen elillant. A költségvetés szabálytalanságai miatt a budavári Fidesz-frakció tett korábban feljelentést – ebben az ügyben nyomoz most a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztálya. Gréczy Zsoltot nevezte ki kulturális politikusnak MZP, egyből meg is mutatta, mit tud nyújtani
Ezúttal szellemi fronton: Márki-Zay Péter a Demokratikus Koalíció politikusát, Gréczy Zsoltot bízta meg a kultúra területének képviseletével kampányában, amit tegnap délután jelentettek be. Gréczy pedig meg is villantotta a munkához szükséges kvalitásait: közösségi oldalán posztolt az élelmiszerárak hatósági szabályozásáról, követelve, hogy a kormány azonnal csökkentse 5 százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját. Amit a kormány már évekkel ezelőtt megtett.
Pesti Riporter – Márki-Zay nem talált kivetnivalót a „fideszes zsidók” számontartásában, majd elmondta, kit tart zsidónak (Videó!)
Szembesítettük MZP-t korábbi kijelentésével, amelyben arról beszélt: „igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi, vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében”. A baloldal miniszterelnök-jelöltje azonban természetesen mindent tagadott, hiszen az újmúlt szerint ő ilyet sosem mondott. Ezek után a saját elfogadóságáról regélt és kifejtette: nagyon elfogadja a fideszes zsidókat – miután kiderült, hogy gyakorlatilag listázza őket –, és még ennél is jobban elfogadja a fideszes melegeket. Majd kétszer nevezte aberráltnak Szájer Józsefet, annak vélt vagy valós szexuális orientációja miatt. Ahogy ebben, úgy a múltkori zsidózásában sem talált kivetnivalót, sőt – bizonyítandó, hogy milyen elfogadó – még azt is elárulta, hogy kit tart zsidónak a Fideszen belül. Az esemény fényét pedig az emelte, hogy a függetlenobjektív RTL-nek Karácsony sajtósa készített riportot MZP-vel. Orbán: Brüsszelben nem a józan ész az uralkodó irányzat, hanem a piaci dogmák
Ha nincs is vége a járványnak, az eszköz a kezünkben van a védekezéshez – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő aláhúzta: az oltás üti mind az omikron, mind a delta variánst, ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy mindenki – beleértve a gyermekeket – megkapja az oltást. Utóbbi az oktatásban is jelentőséggel fog rendelkezni. A kormányfő ismertette: a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul február 15-től. A hatósági árszabályozásról Orbán Viktor kifejtette: jó lenne az inflációt az országhatáron megállítani, ez azonban nem lehetséges. Véleménye szerint ezért kell összegszerűen szabályozni az árakat, a másik oldalon pedig több pénzt juttatni az emberekhez. Orbán Viktor a gyermekvédelmi népszavazásról azt mondta, hogy ha valami nem tetszik Sorosnak, akkor Dunja Mijatovic szokott megszólalni. Kósa Lajos a Pesti Riporterben: Márki-Zay Péter a politika Besenyő Pista bácsija (Videó!)
Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere és a régió jelenlegi országgyűlési képviselője volt a Pesti Riporter hétfői vendége, ahol a hajdúsági város sikereiről és a környezetvédelemről beszélt. A politikus álláspontja szerint a klímavédelemről nemcsak beszélni kell, hanem tenni is érte. Ebben élen jár Debrecen, amely egyébként sem öreg buszparkját ismét megfiatalította, ráadásul helyben tervezett és gyártott járművekkel. Annak kapcsán, hogy mindezt és sok más fejlesztést minek köszönhet az ország második legnagyobb városa, Kósa kifejtette: egyszerű a válasz, jó döntéseket kell hozni. Az ellenzékről is elmondta a véleményét a nagyobbik kormánypárt alelnöke, megjegyezve: Márki-Zay Péterről mindig Besenyő Pista bácsi jut eszébe, amit pedig legutóbb az egészségügy magánosításáról mondott MZP, az óriási butaság. Hogy mi a túrót tehetne még Karácsony? Mondjuk ne falazzon!
Elnézve Karácsony Gergely csütörtöki ATV-s szereplését, visszatérni látszik a tutyimutyi mamakedvence, akit az önkormányzati választás során megismertünk ugyan, de kevésbé szerettünk meg. Szinte elhisszük neki, hogy tényleg semmi köze a Városháza eladási kísérletéhez. Szinte. Mert hiába a teátrális kirohanás az ATV-ben, hogy "mégis mi a túrót tehetne még", jól tudjuk helyettesétől, Kerpel-Fronius Gábortól, hogy maga a főpolgármester rendelt meg egy tanulmányt, amely a Városháza eladásáról (is) szól. Szóval van még egy dolog, amit megtehetne Karácsony Gergely a Városháza-ügyben: abbahagyja a mellébeszélést és felelősséget vállal a történtekért. A rendőrségről terjesztett álhírt Szél Bernadett, gyorsan cáfolták
A képviselő asszony bejegyzése nem tartalmaz egyetlen konkrétumot, sem időpont, pontos helyszín, azonosítható résztvevők – mintha az ellenzék elmúlt 10 évét foglalná össze a rendőrség közleménye, pedig nem. Csupán Szél Bernadett újabb álhírét voltak kénytelenek cáfolni a rendőrök, akiket hamisan vádolt meg azzal a képviselő asszony, hogy megbírságolták egy magánúton, ami ki másé lenne, mint – dobpergés – Mészáros Lőrincé. A hatóság visszautasította a rágalmakat és jelezte: a rendőrség nem bírságol semmilyen esetben sem magánutak használatáért. Szél tehát gyorsan lebukott... Szanyi Tibor a Neoton korábbi énekesének államfői jelöléséről: nincs sok reményünk (Videó!)
A csütörtöki Pesti Riporterben Szanyi Tiborral, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltjével beszélgettünk annak apropóján, hogy a szocializmus újbóli bevezetését zászlajára tűző párt a Neoton Família egykori énekesét, Pál Évát javasolja köztársasági elnöknek. A szokatlan előéletű jelölt indításáról Szanyi elmondta, hogy miután a kormányoldal tett egy jelölést, addig "a többiek alukáltak", ezért eleget tettek ellenzéki feladataiknak. Annak kapcsán, hogy Pál Évának egyáltalán a jelöltségre mennyi esélye van, kifejtette, hogy bár 40 parlamenti képviselő támogatása kell a jelöléshez is, amelyet az ellenzék jelenlegi, az államfőjelölés kapcsán mutatott tétlensége miatt is nehéz lesz összeszedni, bízik abban, hogy van 40 olyan bátor ember, aki úgy dönt, választani szeretne államfőt, nemcsak megszavazni. Rákositól kölcsönvett szlogennel kampányol évek óta az ellenzék
Fizessenek a gazdagok! Ismerős szlogen? Igen, ezzel plakátolták tele a Facebookot az ellenzék megmondóemberei az utóbbi években. Ezt a bölcsességet pedig nem máshonnan kölcsönözték, mint Rákosi Mátyás azonos című pamfletjéből. Az ideológiai örökség eddig is világos volt, mindenesetre most már nyilvánvalóvá tették, hogy a baloldal nem tagadja meg kommunista gyökereit. Már a liberális média is elsiratta a hamar odakozmált Márki-Zay Pétert
A kapitány jéghegynek ment, amit saját szövetségesei toltak elé: Márki-Zay Péter szerdán délelőtt beismerte, hogy nem sikerült meggyőzni a mögötte álló hat pártot egy hetedik, saját frakció létrehozásáról. Még szerencse, hogy ő pártoktól függetlenül tudja képviselni bárki és mindenki érdekeit.Ja, nem. A kudarc teljességét pedig jól mutatja, hogy már a liberális média is temeti MZP-t. A 444 hosszas okfejtésbe bocsátkozva írt nekrológot csütörtökön a hamvában halt hetedik frakciónak, miután a szerdai, zűrzavarosra sikeredett összellenzéki sajtótájékoztatón nyilvánvalóvá vált a tény, hogy Gyurcsányék gyámság alá vonták az egyre több öngólt rúgó és a választókat sértegető Márki-Zayt, aki így búcsút mondhat álmának, miszerint saját frakciója lesz majd a parlamentben. Ami tegnap csak média-karantén volt, mint arról Trombitás Kristóf írt a PS-en, mára már politikai alárendeltség lett, ahol a legnagyobb frakció vezetője mondja meg, hogy ki a kapitány. Mi szóltunk. Karácsonyt melegebb éghajlatra küldő autósok, Kádár-nosztalgiában égő MZP és a jogállamisági rögtönítélő bíróság látogatása – ez történt idén (Videóval)
Itt az év vége, így összegyűjtöttem azokat a riportjaimat, amelyek a legjobban leírják, hogy milyen év is volt 2021. Volt itt Kádár-nosztalgiában égő Márki-Zay Péter, aki megcsillogtatta, milyen remek továbbképzést kapott brüsszeli látogatása során, amikor arról értekezett a lelkes közönségnek, hogy a rezsicsökkentést „meg lehet ostoba módon csinálni, lehet néphülyíteni”, szerinte ugyanis a fogyasztói energiaárak mérséklése csak egy fideszes „népbutítás”, a valódi megoldás pedig a brüsszeli módi lenne. Azonban a hülyeségvonaton nincs fék, így tovább ment hősünk is és elmondta, Magyarország sokkal jobb hely volt a Kádár-rendszerben. Természetesen Karácsony dugói sem maradhattak ki, a változás helyett ugyanis legfeljebb váltózást hozott a kuplung-egyes fronton a főpolgármester idén is, akiről a budapestiek igencsak éles véleményt formáltak. És persze a gyötrő jogállamisági helyzetről sem feledkezhettünk meg, rövid összeállításunk emléket állít a LIBE-bizottság magyarországi kirándulásának – vizsgálatnak mégis erős lenne nevezni, hiszen az ítélet már jó előre megszületett, mint az a riportból is kiderül. Kapaszkodjanak meg, Jakab Péternek koncepciója van!
Méghozzá az, hogy Fidesz-kormány által meghozott lépéseket eladja sajátjaként, a kasszában hagyott pénzt pedig "erkölcsi helyreállításra" költik– jelentsen ez akármit. Jakab Péter erről a Spirit FM Partvonal extra című évértékelő műsorában beszélt kifejtve, szerinte a Fidesz akkora árkokat ásott, hogy családi ebédek mennek tönkre amiatt, hogy ki fideszes és ki nem. A koncepció tehát világos: a paprikás krumpli mellé új témát is hozna az ebédlőasztal mellé Jakab. Kérdés már csak egy van, miért nem nyit inkább egy vendéglőt az ebédlőasztalok és a száraztészták világában inkább szaktekintélynek minősülő politikus? Már 30 ezer 5–11 éves gyerek kapta meg a járvány elleni oltást
A szervi gyulladásokat és a posztcovid-tüneteket szeretné elkerülni a legtöbb szülő, aki kéri a gyerekének a koronavírus elleni oltást – mondta az RTL Híradónak egy pécsi gyermekorvos.