Pesti Srácok

Itt a második paktumhajó! – Simicskáék megint összetrombitálták a fél ellenzéket (videóval!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 február 17.
Simicska Lajos lapja, a Magyar Nemzet pénteken ismét összetrombitálta az ellenzéket, de a januári lebukás után (amikor kiderült, hogy maga Simicska, Vona Gábor, Hadházy Ákos és a "G-huszár" cégtársa, az amúgy rejtőzködő Nyerges Zsolt is ott volt a zártkörű rendezvényen) ezúttal egy másik hajót választottak – tudta meg a PestiSrácok.hu. A lassan vándorrendezvénnyé váló Magyar Nemzet Szalon most a budapesti Vén Hajó Étterembe hívta össze az ellenzéki szereplőket, akik állítólag szociális kérdésekről beszélgettek a meghívott, kellőképpen baloldali előadókkal.

Nagyon tévévitázna Orbánnal a szétesőben lévő MSZP miniszterelnök-jelöltje (PS-videó!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 február 9.
Aki nem mer velem vitatkozni, az valójában az igazsággal nem akar vitatkozni, és továbbra is hazudozni akar – mondta Karácsony Gergely azon a sajtótájékoztatón, amelyen Molnár Gyula MSZP-elnökkel közösen bejelentették, törvénymódosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita. Arra a kérdésünkre: az MSZP tagjainak sorozatos kiválása miatt nem inkább a párt szétesésével kellene-e foglalkozniuk, Molnár Gyula azt mondta, a szocialista párt április 8-a után nemhogy megszűnik, hanem sokkal erősebb lesz.

Durva zuglói maffiavilágot piszkált meg Lévai Katalin (PS-videó!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 február 6.
Ezzel pont nem elriasztanak, hanem még harcosabbá tesznek - így reagált Lévai Katalin volt szocialista miniszter arra, hogy mialatt az egyik tévécsatornán bejelentette, hogy indul az idei országgyűlési választásokon, betörtek az irodájába. Elmondása szerint többen is figyelmeztették, hogy jól gondolja meg, hogy indulni akar-e Zuglóban, ugyanis ott indul az MSZP színeiben az a zűrös ügyekből is ismert Tóth Csaba is, akit Juhász Péter, az Együtt elnöke nettó maffiózónak nevezett. Lévai szerint nincs köze Tóth Csabának a betöréshez, legalább is „szeretné ezt hinni”.

Fidesz: az MSZP kérjen bocsánatot, és zárja ki soraiból a kormányfőnek fejlövést szánó Simont

SPSzecskó Petra Forró drót 2018 február 2.
Karácsony Gergely és Molnár Gyula kérjenek bocsánatot Orbán Viktortól, és azonnali hatállyal zárják ki az MSZP-ből „a közéleti szerepvállalásra nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan” pécsi politikust - így reagált a Fidesz frakcióvezetője arra, hogy az említett politikus a PestiSrácok.hu egy cikke alatt olyan képet tett közzé, amely fejbe lőve ábrázolja Orbán Viktor miniszterelnököt.

Okafogyott a mai tünti: itt a bizonyíték, hogy az Emmi már válaszolt a Független Diákparlamentnek! (Frissítve!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 31.
Ismét lebukott a „Független Diákparlament”. A legifjabb Soros-partizánok azt állítják, hogy a kormány nem hajlandó sem meghallgatni, sem válaszolni a még január 19-én megfogalmazott követeléseikre, ezért ma délutánra újabb tüntetést szerveztek az Emmi épülete elé. Csakhogy a PestiSrácok.hu birtokába jutott egy levél, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere küldött a „diákparlamentereknek”. A feladás dátuma január 19-e, vagyis a kormány még az első tüntetésük napján válaszolt a diákok megkeresésére.

A Momentum gyurcsányi színvonalon uszít a külhoni magyarok ellen (Videó!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 31.
„Erdély fontosabb a Fidesznek, mint Magyarország” – ezt állítja legújabb kampányfilmjében a Momentum Mozgalom váci szervezete. A két és fél perces videóban Juhász Béla Róbert, a párt váci országgyűlésiképviselő-jelöltje ezt azzal a szürreális párhuzammal igyekszik alátámasztani, hogy azért romosak Vác épületei, mert a kormány ezek felújítása helyett a határon túliaknak adja a pénzt. Ugye, milyen ismerősek ezek a szavak? Gyurcsány Ferenc is ugyanebben a stílusban próbálja egymásra uszítani az anyaországi és a külhoni magyarokat.

Márki-Zay beismerte: azelőtt rúgták ki, hogy az ellenzék jelöltje lett (Videó!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 29.
Lassan tragikomikussá kezd válni a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás: Márki-Zay Péter – aki papíron függetlenként, a valóságban azonban az összes ellenzéki párt támogatottjaként indul – beismerte a Blogstarnak, hogy mégsem azért rúgták ki a munkahelyéről, mert elindul a választáson, hanem már korábban megváltak tőle. Közben megszólalt Hernádi Gyula is, aki közleményben cáfolta, hogy kizárták az MSZP-ből. Ő az a volt szocialista, aki Márki-Zay Péterrel szemben akar indulni a választáson.

Böszme magyargyalázás: Gyurcsány szerint a határon túli magyarok az okai annak, hogy a Fidesz eladja a hazát

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 27.
Nincs alku Orbánnal - ez volt Gyurcsány Ferenc idei évértékelő beszédének jelmondata. Az egykori miniszterelnök kifejtette: azért nincs alku a kormánnyal, mert „politikailag beteggé tették hazánkat, erkölcseit pedig porrá zúzták”. Gyurcsány Ferenc egyúttal azt üzente azoknak, akik valamilyen formában „együttműködnek a diktatúra rendszerével”, hogy számukra nem lesz hely a jövő demokratikus kormányának környékén. Gyurcsány egyre messzebb megy a határon túli magyarok elleni uszításban. Ma újfent páros lábbal szállt bele honfitársainkba, amikor azt mondta, a Fidesz a határon túli magyarok miatt eladja a hazát.

Orbán Balázs: iszonyatos, hogy az ellenzéknek mondanivalója és véleménye sincs a migrációról

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 26.
Ha nem figyelünk oda, akkor nagyon rövid idő alatt ismét milliós nagyságrendű harmadik országbeli állampolgár fog megjelenni Európa területén, ugyanis egyes afrikai országokban a lakosság 40-50 százaléka fontolgatja a migrációt - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a Századvég Alapítvány igazgatója, a Migrációkutató Intézet vezetője. Orbán Balázs szerint európai szinten egyáltalán nincs megoldva a migráció ügye, sőt. Ennek kapcsán felszínre került egy másik probléma is, nevezetesen: a tagállamok szuverenitásának kérdése. A szakember úgy látja, hogy Magyarországnak - Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikájának köszönhetően - igenis van szava ebben a konfliktusos mezőben, miközben a magyar ellenzéknek, úgy tűnik, nemhogy mondanivalója, véleményes sincs a kérdésben.

Deutsch Tamás: Magyarország felkerült a digitalizálódó országok világtérképére (PS-interjú Londonból!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 24.
A nemzetközi piacok érzékelik, hogy az utóbbi három évben felgyorsult a digitalizáció üteme Magyarországon - nyilatkozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a PestiSrácok.hu-nak egy nemzetközi oktatási fórumon, Londonban. Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy miért fontos, hogy senki ne kerüljön ki a magyar oktatási rendszerből úgy, hogy nincs birtokában a digitális kompetenciáknak.

„Az Együtt nem lesz legyártója a kétharmadnak!” - Szigetvári Viktor az ellenzéki összefogásról (PS-videó!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 18.
Az Együtt nem lesz legyártója a kétharmadnak, ha kell, akkor visszahúzzuk jelöltünket, akár adnak cserébe valamit, akár nem - mondta Szigetvári Viktor a PestiSrácok.hu-nak. Az Együtt miniszterelnök-jelöltjét arról is kérdeztük, hogyan várják, hogy az MSZP és a Párbeszéd támogassa jelöltjüket, Berkecz Balázst azok után, hogy elkészítette azt a bizonyos hangfelvételt Karácsony Gergelyről. Egyúttal azt is meg szerettük volna tudni, hogyan lesz összefogás Zuglóban, ha az Együtt maffiózónak tartja az MSZP ottani jelöltjét.

Szigetvári Viktor az összefestékezett ÁSZ-ról: ennél keményebb dolgok is beleférnek (PS-videó!)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 18.
Sajnálja, hogy nem volt jelen - ezt mondta Szigetvári Viktor azzal kapcsolatban, hogy Gulyás Mártonék összefestékezték az ÁSZ épületét. Az Együtt miniszterelnök-jelöltje úgy látja, ettől még durvább dolgok is beleférnek a véleménynyilvánításba. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint viszont brutális támadás érte őket, az aktivisták pedig több százezer forintos kárt okoztak az egyébként műemlék épületben. Hogy mit mondott még Szigetvári Viktor Gulyásék cselekedetéről, kiderül videónkból.

Szánthó Miklós a PS-nek: Az 1300 menekült a genfi konvenció és nem a brüsszeli kvóta alapján kapott menekültstátuszt

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 17.
Az, hogy amagyar hatóságok1300 migránsnak menedékjogot biztosítottak (akik több ezer kilométer távolságból érkeztek) talán nem szerencsés, kivéve, ha kereszténységük miatt üldözöttekről van szó – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az effajta gyakorlat ellen nemcsak a jogszabályok átalakításával, hanem a jogalkalmazóknak nyújtott jogértelmezési mankókkal is lehet tenni – mindenekelőtt azzal, hogy a magyar bíráknak nem szervez érzékenyítő tréningeket az igazságszolgáltatás.

Csak akkor politizáljon a pap, ha a ballibek migránssimogató nótáját fújja!

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 17.
Ahogyan Brüsszel folyamatosan az Európai Bizottság és az Európai Parlament elé citálja hazánkat minden apró-cseprő dolog miatt, s közben ugyanazon ügyeket nem kéri számon például az unió „nagyhatalmain”, ugyanígy tesz különbséget a hazai baloldal a váci megyéspüspök és a hódmezővásárhelyi esperes-plébános között. Szerintük az rendben van, ha Beer Miklós politizál, ha viszont Németh László teszi ugyanezt, az már égbekiáltó bűn. Mi ez, ha nem kettős mérce!?

Hazudnak éjjel, hazudnak nappal: Magyarország nem fogadott be 1300 menekültet, főleg nem titokban

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 15.
Újfent gyorsan kipukkadt az ellenzék és az ellenzéki sajtó szokásos kormányellenes mantralufija, ezúttal az állítólagos 1300 menekült magyarországi befogadásával futottak lyukra. A PestiSrácok.hu ugyanis megtudta, az 1300 befogadottnak semmi köze a 2015 óta kialakult migrációs krízishez és a kvótához, az érintettek ugyanis nem gazdasági bevándorlók, hanem háború elől menekülők és kiskorúak, akiknek védelmét az 1951-es genfi konvenció írja elő, ráadásul csak papírt kaptak, 90 százalékuk nincs is Magyarországon. Az ellenzéki hírverésben ráadásul semmi újdonság nincs, hiszen a magyar kormány a kezdetektől azt mondja, hogy kvóta alapján, brüsszeli nyomásra senkit nem hajlandó befogadni, különösen olyanokat nem, akik gazdasági bevándorlók, kerítésdöntők, viszont az üldözött keresztényekkel szemben "irgalmas a szívünk". Értesüléseink szerint olyan menekültekkel támadják a kormányt, akik valódi menekültek, és akik oltalmazotti státuszban részesültek, de többségük már nincs is Magyarországon.

Gyurcsány: Orbán diktatúrát épített - rendhagyó videó a DK évnyitójáról (PS Mozi)

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2018 január 12.
Orbán Viktor diktatúrát épített, s a diktatúra elleni harc egyik legfontosabb eszköze a tiszta beszéd - jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártja évnyitó rendezvényén. A Demokratikus Koalíció (DK) elnökének és politikusainak „tiszta beszédére” mi is kíváncsiak voltunk, ezért egy sor témát - így az ellenzéki összefogás és a határon túli magyarok kérdéskörét, a körmendi vitát, vagy éppen Karácsony Gergely egyik "félreérthető" kijelentését - igyekeztünk körüljárni velük. Hogy pontosan mit mondtak azok a képviselők, akik nem menekültek el kameránk elől, kiderül videónkból.