Nincs többéves várólista endometriózis műtétre - reagált az egészségbiztosító az énekesnő bejegyzésére
A várakozási idő legfeljebb két hónap - szögezte le közleményében a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. A NEAK arra reagált így, hogy egy fiatal nő nemrég Facebook-bejegyzésben nehezményezte, hogy 4 évet kell várnia egy számára igen fontos műtétre. Az ügy hatalmas port kavart, a ballib média egyes szereplői és támogatói ugyanis azonnal rárepültek a hírre, hogy azon keresztül szidják a kormányt és az egészségügyet. Mára azonban kiderült, hogy Krámli Kinga esete egyedi: az ő műtétje komplikált, amelynek elvégzéséhez több szakorvos együttes jelenlétére van szükség. Egy átlagos endometriózis műtétre nem kell éveket várni. Menekül a miniszterelnök-jelöltségtől Karácsony, aki Szél lába nyomát is csókolgatná (videóval!)
Az összefogás az olyan, mint Columbo felesége: mindenki róla beszél csak még senki sem látta, mert hogy nincs - parádés önkritika Karácsony Gergelytől, akinek személye pontosan ezt a hőn áhított baloldali ellenzéki összefogást hivatott elősegíteni. Úgy mondjuk még nehezebb tető alá hozni az együttműködést a Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltjének, ha finoman végig ekézi a teljes baloldali politikai garnitúrát. Karácsony Gergelyt az esemény után hiába kérdeztük, sietve távozott a helyszínről, pedig állítólag a Párbeszéd politikusa... Mesterházy Attila a PS-nek: Az LMP és a Momentum jöhet, a Jobbik nem!
Bízik a kormányváltásban és abban, hogy a választásokig hátralévő néhány hónapban még létrejöhet egy szélesebb körű ellenzéki összefogás; ebben az LMP és a Momentum szívesen látott, a Jobbik viszont nem kívánatos vendég. Erről Mesterházy Attila beszélt a PestiSrácok.hu-nak. Az MSZP volt elnöke azt is mondta, szerinte Karácsony Gergely képes leváltani Orbán Viktort, s Gyurcsány Ferenc nem fog bejelentkezni a miniszterelnök-jelölti szerepre.
"Túl sok érdeket sértek" - válaszolt vádolóinak a Csíki Sör tulajdonosa (videó!)
Részletes videoüzenetben reagált a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosa arra a teljes baloldali sajtó által híresztelt ügyre, mely szerint másfél évtizede három magyar sztriptíztáncost akart az Egyesült Államokba vinni, de azok nem kaptak vízumot, így Kanadán keresztül akarta őket autóval becsempészni. Lénárd András szerint egyes sajtóorgánumok részigazságokat és fikciókat közöltek annak érdekében, hogy személyét és a Csíki Sör márkát lejárassák. Borbély Zsolt Attila: „A Jobbik vezérkara cinkos egy magyarellenes, nemzetellenes politikában”
Aki most a Jobbik vezérkarban van, az cinkos egy egyértelműen magyarellenes, nemzetellenes politikában, amely az ellenséget tünteti fel szövetségesnek, és a magyar érdekeket képviselő kormányt pedig ellenségnek – nyilatkozta az EchoTV Napi aktuális című műsorában Borbély Zsolt Attila, a néhai nemzeti párt nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője. „Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak”- így oltotta egymást az MSZP és a DK 2017-ben
Már csak néhány nap és 2018-at írunk. Ilyenkor valamennyien számot vetünk a lassan mögöttünk hagyott évről. Így teszünk most mi is az MSZP és a DK kapcsán. Idézzük fel együtt, hogyan savazta egymást a két párt 2017-ben a nagy összeborulás előtt. Novák Katalin V4 országok gyermekeit köszöntötte a cirkuszban
A cirkuszban mindig valami csodára várunk, itt a lehetetlen is lehetségessé válik. Én azt kívánom nektek, hogy minél több olyan esemény, pillanat legyen az életetekben, amikor a számotokra elsőre lehetetlennek tűnő dolgot is meg tudjátok valósítani, amikor a lehetetlennek tűnő akadályokat is le tudjátok küzdeni - mondta Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár annak a közel 1200 kisgyereknek, akik az Erzsébet-karácsony programra érkeztek a Fővárosi Nagycirkuszba.
A borsodi cigányvajdánál is pitizett a Jobbik, méghozzá nem is olyan régen
„A magyar baloldal ezek után egymásra talál a jófiúvá váló kisnácival és megpróbálja kivakarni a trágyából, s közben nem letisztítani tudja, hanem ő is szaros lesz.” Ezt Lakatos Attila borsodi cigányvajda írja a Vona Gábornak címzett nyílt levelében, melyet nemrég juttatott el a PestiSrácok.hu-nak is. A dokumentummal kapcsolatban megkerestük Lakatos Attilát, aki azt is elmondta, hogy Vona Gábor kérésére két hónappal ezelőtt megkereste őt a jobbikos N1TV főszerkesztője, hogy adjon egy nagy interjút, amiben arról kellene beszélnie, hogy a Jobbik már megváltozott és már nem cigánygyűlölő. Gyurcsány tolhatta le Karácsony Gergelyt az MSZP torkán (Videóval!)
A PestiSrácok.hu értesülései szerint Gyurcsány Ferenc ötlete volt, hogy Karácsony Gergelyt összeboronálják az MSZP-vel. Úgy tudjuk, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Molnár Gyula közbenjárásával nyomta le az MSZP torkán a törpepárt politikusát, hogy ezzel hiteltelenítse és gyengítse a szocialistákat. Információnkat Kunhalmi Ágnes sem cáfolta. Gyurcsány nem zárja ki, hogy újra miniszterelnök-jelölt lesz (PS-videó!)
Ezt olyan adottságnak fogadom én el, mint hogy kint köd van vagy napsütés, együtt kell ezzel élni - így reagált Gyurcsány Ferenc arra az állítólagos hírre, miszerint a Párbeszéd és az MSZP elnöke négyszemközt megállapodott egymással a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyéről és a közös listáról is. A DK elnöke arról is beszélt, hogy biztos abban, hogy „belátható időn belül” sikerül megállapodniuk az összefogásról, ugyanakkor a PestiSrácok.hu-nak nem zárta ki annak lehetőségét, hogy újra miniszterelnök-jelölt legyen. Soros civiljei behálózták az európai döntéshozatalt - Helyretette az Amnesty igazgatóját az Alapjogokért Központ vezetője
A tömeges bevándorlás folyamatos társadalmi zavarokat, konfliktusokat gerjeszt, a korábban ideáramlottak második-harmadik generációja talajvesztettnek érzi magát és fogékony az iszlám radikalizmusra, az újonnan érkezettek pedig megterhelik a szociális ellátórendszert - így reagált Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója arra, hogy Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország vezetője szerint „évi ötszázezer menekült Európába történő behozatala abszolút megoldható volna, s még konjunkturális haszna is lenne”. Mosolyszünet és pártszakadás: Soros miatt is egymásnak feszülnek a jobbikosok
Miközben Vona Gábor és a néppártosodásban hitelességet vesztő szövetségesei a Fidesz kommunikációs termékének beállítva negligálják a Soros-tervet, a Jobbik európai parlamenti képviselője, valamint egyik korábbi honatyája újabb okot ad arra, hogy Vona Gábor további évekkel fejelje meg a brüsszeli- és hazai szárnya között már évek óta regnáló mosolyszünetet. Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás ugyanis ma a Soros-terv ellen tüntet Brüsszelben, 24 órával azután, hogy Mirkóczki Ádám szóvivő a Soros-terv miatt feljelentett kormánytagokat és fideszes politikusokat. Bebizonyosodott, a Jobbikban már tényleg nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, a nagy sebességgel vett éles balkanyarokban pedig kipotyog a tagság. Orbán Vonának: „uralkodni könnyű, csak trónhoz jusson az ember”
Az országgyűlésben, azonnali kérdés formájában hívta ki vitára Orbán Viktor miniszterelnököt Vona Gábor, a Jobbik elnöke - írja a Magyar Nemzet. A kormányfő egy Fülig Jimmy idézettel válaszolt. „Ne tűrjünk tovább! Ne mindig bennünket, keresztényeket szorítsanak vissza!”
„Ez egy demonstráció a részünkről, hogy ne tűrjünk tovább! Ne az legyen, hogy mindig bennünket, keresztényeket szorítsanak vissza” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Czuczor Gergely, aki annak a budaörsi bencés iskolának az igazgatója, amely befogadná a franciaországi Ploërmel II. János Pál pápa-szobrának elbontásra ítélt keresztjét. Az igazgató elmondta: az általuk küldött hivatalos levél ott van a ploërmeli polgármesternél, ám egyelőre nem kaptak tőle választ. Emlékezetes, nagy vihart kavart, hogy a pápaszobor keresztjét a francia hatóságok döntése nyomán el kell távolítani. Kocsis Máté: Amit a Helsinki bizottság művel, provokáció a magyarokkal szemben
„Örülök az első fokú ítéletnek és egyetértek vele” – így reagált Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester arra, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Magyar Helsinki Bizottság ellene irányuló keresetét. A fideszes politikus azt is mondta: a szervezet által felkarolt ügyek egy része nem más mint provokáció a magyar emberekkel szemben. Fogy a levegő Molnár Gyula körül
Ne várjon tovább az elnökség, decemberben álljunk elő a közös miniszterelnök-jelölttel – ezt követelik a fővárosi szocialisták egy a Zoom.hu birtokába került határozat szerint. „Ideje felébREDni!” – A feldühödött Ujhelyi István új mozgalmat indít (Videóval!)
Néhány héttel az MSZP alelnöki posztjáról való lemondása után, kedden délután rendhagyó sajtótájékoztatón jelentette be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, hogy új mozgalmat indít, mert nem kíván többé részese lenni az „együttműködni képtelen” baloldali ellenzéki pártoknak. Ígérete szerint a Radikális Európai Demokraták (RED) nevű mozgalom nem lesz tiszavirágéletű, a választásokig s azután is radikális válaszokat fog majd adni a Magyarországot és Európát fenyegető új kihívásokra. Székely ízek a Bálnában (PS-videó!)
Bivalytejes feta- és füstölt sajtok, aszalt gyümölcsös, egyedi recept alapján készült csokoládék, házi lekvárok, gyógynövényes szappanok, áfonyapálinka és természetesen Csíki sör - csak néhány különlegesség abból a hatalmas választékból, amely a Székely Nagyvásáron várta az érdeklődőket. A rendezvény nem csak a közönség számára nyújtott felejthetetlen élményt: a határon túl élők azt mondták, ők legalább annyira boldogok, hogy elhozhatták Erdély ízeit az anyaországba. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.