Pesti Srácok

Egy dolog állandó, az ellenzékváltó hangulat

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 július 28.
Tegye fel a kezét, aki egy pillanatig is elhitte, hogy a pár hete – rendben, legyünk eufemisztikusak – kirobbant tüntetéssorozatnak lehet valódi ereje. Aki számolt azzal, hogy itt legalábbis tízezrek megmozdulnak, mert csalódottak, rászedettnek érzik magukat, és így tovább, és így tovább. Szerintem meglehetősen kevesen gondolkoztak így. Nehéz is lett volna ezt az egészet elhinni, hiszen a kezdetek kezdetén – mondjuk olyan három héttel ezelőtt – sem igazán lehetett érezni, hogy abból a borzasztó apátiából, ami után áprilisban kerültek, olyan gyorsan felébredtek, feltápászkodtak volna az ellenzékiek.

A bohóc röhejes alászállása

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 július 21.
Tudom, mondtam már pár alkalommal, hogy halott entitásba nem érdemes, főleg nem méltó rúgni, meg azzal, akit az ág is húz, illik, ha nem is szolidárisnak lenni, de legalábbis nem rátenni még egy lapáttal. Nem beszélve arról, hogy a tragédia ott kezdődik, ahol az érték semmisül meg, és amint az alább látni fogják, a világon semmilyen érték sem szűnt meg létezni, maximum a kóros nagyotmondás, ostobaság és politikai antitalentizmus közös terméke: Jakab Péter. Remélem, nem unják a témát; fogják fel az uborkaszezon és a közéleti tanmese egyedi ötvözetének. Egy politikus útja a teljes megsemmisülésig, röviden összefoglalva.

A fegyelem a mi erősségünk, ne engedjünk ebből!

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 július 14.
Alig telt el pár hónap a választások óta és máris született egy téma, amely nem csupán az amúgy is általánosan megosztott közéletet osztotta tovább, de még jobboldali berkekben is frontokat nyitott. Egészen nyilvánosan, mondhatni a szükségesnél is jóvalta nyilvánosabban. Senkit nem fog meglepni ez a téma: a katás adózás feltételeinek megváltoztatásáról beszélek. Teljesen fölösleges lenne belekezdenem annak latolgatásába – amit egyébként, azt hiszem, azért nagyjából felfogni vélek –, hogy pro érveket hozzak fel, de azért kár úgy tenni, mintha nem lenne komoly igazságtartalma a Parlament döntésének.

Fekete-Győr András, az ellenzéki csúcsfegyver

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 július 7.
Talán annyira senkit sem ütött arcon a friss hír, hogy a Momentum országgyűlési frakciója bejelentette, hogy Fekete-Győr Andrástól a továbbiakban, legalábbis ami a frakcióvezetést illeti, elköszönnek a jövőben. Persze a nem annyira távoli jövőben. Hiszen az őszi ülésszakot már Gelencsér Ferenc, a Momentum frissen megválasztott elnöke fogja frakcióvezetőként is elkezdeni.

Harminckét év után az egykori baloldalnak végleg leáldozott

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 június 30.
Tegye fel a kezét, aki közepesen vagy akár egészen minimálisan is megdöbbent a múlt vasárnapi, időközi választások eredményein. Az átlagosnál nem csak azért volt mindez érdekesebb, mert lassan 3 hónappal az országgyűlési választások után rendezték meg, de rátett egy lapáttal, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet miatt akár éves szintekben mérhető képviselő- vagy polgármesterhiány elszenvedői voltak bizonyos önkormányzatok. És különösebben nem kell dobszónak megelőznie a végeredményt, hiszen mindenki értesülhetett róla: fölényes, egészen elképesztően fölényes kormánypárti siker született.

Gyerekek meggyilkolását támogatni politikai sátánizmus

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Világugar 2022 június 27.
Egészen friss hír, hogy az arizonai törvényhozás épületét abortuszpárti tüntetők támadták meg, arra reagálva, hogy az állam a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán sokkal szigorúbb szabályozást vezet be. Na jó, álljunk meg egy pillanatra. A PestiSrácokon vagyunk, mit nyomom ezt a laboratóriumban csepegtetett dumát? Magyarán szólva, kedves olvasók, a csőcselék azon van felháborodva, hogy nem alkotmányos alapjog a továbbiakban meggyilkolni a gyerekeket, megostromolni kívánta az államhatalmat szimbolizáló teret, mert az ottani, választott tisztségviselők úgy döntöttek: ha immáron nem alkotmányos alapjog gyerekeket gyilkolni, akkor állami hatáskörben ők ezt a lehető legszigorúbban szeretnék tiltani.

Soha nem ajnározunk komcsit, se Nagyot, se Hornt, se Pozsgayt

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 június 16.
Nagy Imre nevét nálam többször az elmúlt években maximum történészek vagy sokkal elszántabb újságírók írhatták le. Mert anélkül, hogy magamnak valami érdemleges hatást kiváltó tevékenységet vindikálnék, azt öndicséret nélkül is leírhatom, hogy a Mandineren még 2018-ban – te jó ég, tehát már 4 éve – megjelent cikkeim az egykori miniszterelnökről viszonylag nagyot szóltak. Az írások fő témája az volt, hogy ennyi idővel a rendszerváltoztatás után igencsak ideje lenne szakítani a romanticizált Nagy Imre-képpel és tudomásul venni, hogy 1989-ben teljesen mást jelentett a neve és az újratemetés aktusa, mint akár 2018-ban.

A harmadik világot látni elég elmenni „Nyugatra”

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 június 9.
Nápoly nem egy jó hely. Olaszországot egyebekben lehet ezer és egy dolog miatt dicsérni – gasztronómia, építészet, történelmi emlékek, flóra és fauna –, nem is akarom mindezeket kétségbe vonni, de őszinte meglepettséggel fogadnék mindenkit, aki arról kezdene el ájultan áradozni, milyen csodálatos hely a város. A település, ami egyébként fogalmam sincs, hogyan és miért kaphatott világörökségi védelmet, mert a világon semmi egyedi nincs benne, hacsak nem tekintjük egyedinek azt, hogy minden mocskos, koszos, elhanyagolt és olyan, mintha egy nukleáris katasztrófa után lennénk három évtizeddel. Nem utazóblog ez, rá is térek mindjárt a lényegre, de muszáj némi hangulati megalapozottságot biztosítanom az olvasók felé. Már csak azért is, mert Nápoly a mai napig – legalábbis én így tapasztaltam – őriz valamifajta kósza, kócos romantikát az emberek fejében. Egészen pontosan Nápoly emléke. Az egykorvolt Nápoly emléke, a fene sem tudja.

A jó emberek rombolták le Magyarországot

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Magyar ugar 2022 június 6.
A nyugati államok ma ünneplik a D-napot. Sokak szokása mondogatni, hogy Magyarország megérdemelte mindazt, amit a második világháború folyamán kapott a szövetségesektől, hiszen rossz oldalt választottunk. Ez van, járulékos veszteségként leírjuk a bombatámadásokban meghalt tízezreket, és mivel ők a Jók áldozatai – amint az tudvalevő, a Jó érdekében meghalni magyarázható, lehetett volna ugyan okosabban és ügyesebben eljárni, de következőre majd biztosan jobban sikerül, nézzük csak meg példaként a kommunizmust –, ezért igazolhatóak.

Komoly meló volt tönkretenni a Jobbikot, de sikerült

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 június 2.
Az ember elgondolkozik rajta, hogy valóban van-e még annyi a Jobbik sztorijában, hogy arról cikket írjon. A halottat mégsem illik rugdosni, bár ilyen kvalitású halottat mégis kellemes vegzálni. Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy különösen az elmúlt évek folyamataival – amit betetézett a választási kudarc – a Jobbik tönkretette saját magát. Szavazóit elvesztette, integritása megszűnt, tehetségtelen, másod- és harmadvonalbeli emberek irányítják vagy inkább próbálják irányítani ezt a gazdasági szervezetet, amit pártnak csúfolnak. Ám valamelyest mégis érdemes velük foglalkozni, egyetlen oknál fogva: náluk tényleg a legrosszabb feltételezések elképzelése fedi be a valóságot.

A nyugat nem érti az oroszokat és ez tragédiához vezet

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 május 26.
Számos alkalommal megkaptam már – nem mintha zavarna, dicséret ez azok részéről, akiktől kapom –, hogy én, számos kollégám és barátom társaságában oroszbarát propagandát folytatunk. Sőt, ahogy mondani szoktam, egészen pontosan feketeöves kremlinisták vagyunk. Putyin utolsó csatlósai, az ukrán nép elvhű – vagy éppen rubelen megvett, végül mindegy is – ellenségei, a moszkvai befolyásolási kísérletek magabiztosan jelentkező magyarra fordítói, terjesztői. És így tovább, és így tovább.

Karácsony éppolyan politikai hulla, mint Márki-Zay

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 május 20.
Nem gondolom, hogy Karácsony Gergelynek igen sok jó tulajdonsága lenne. Túlozni nem akarok, hiszen ha már egy is akad – amit a nagy számok törvénye alapján teljesen kizárni nem lehet –, akkor hazugság lenne a megállapításom. Például teljes mértékben elképzelem, hogy rendesen neveli a gyermekét, joviális zöldpolitikusként nem dobálja a szemetet a földre, rendet rak maga után, és így tovább, és így tovább, sőt, amint azt egy vele frissen készített interjúból megtudtuk, az ellenzéki pártelnökök által alkotott Signal-csoportból sem rakta még ki Gyurcsány Ferenc, mint ahogy tette azt a választásokat követő napon Márki-Zay Péterrel.

Ugyanúgy megyünk tovább előre!

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 május 13.
Szokták volt mondani, hogy nincs unalmasabb a politikáról szóló politikánál. Értik, amikor a politika nem egy bizonyos probléma megoldásán munkálkodik, hanem saját magán meditál és abban kiteljesedve végez politikai, közéleti tevékenységet, hogy megállapítsa, mondjuk ő maga micsoda. Az ellenzékre tekintve mindenki megértheti, mire gondolok. Hasonlóan unalmas – mondják –, ha egy jegyzet nem a mindennapokban látott egy-egy jelenségre reflektál, hanem önmagára, szűkebb közegére. Most azonban mégis kivételt teszek, hiszen meglehetősen friss hír, hogy a Pesti TV május végétől nem készít több műsort. Maga a csatorna július elejéig üzemel, de a konkrét műsorgyártás május utolsó napjáig tart.

Nagyon szerencsétlen ember az, aki kizárólag a politikán tud gondolkodni

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 május 5.
Ha jól sejtem, mindenkinek megvannak a Telex, a 444 és társaik által ránk zúdított gyászfeldolgozó munkák. A cikkek tömkelege, amelyek a vereség okait keresik, és vélt vagy valós megtalálásuk után fejtegetik azokat. Lesz még bőven ilyenben részünk az elkövetkező hetekben, hónapokban, de nem ezek a legérdekesebbek, vagyis pontosabban fogalmazok: nem ezek a legszórakoztatóbbak. Egyes videók is megvannak, ugye? Amelyekben egyáltalán nem buborékban élő, pláne nem kontraszelektált fiatalok fejtegetik, hogy milyen rettenetes ebben az országban élni, és ez, immár a negyedik kétharmados győzelem után egészen tűrhetetlenné vált? El kell menni, emigrálni, itt hagyni Mucsát, ami megöli a lelket és a szellemet. Mondják ezt, miközben a végkövetkeztetés azért minden esetben valami olyasmi, hogy na jó, hát lehet, hogy azért mégsem megyek el. Pedig szívemre tett kézzel mondom, hogy társadalmi munkában vállalnám, hogy segítek a pakolásban és még bőröndszponzort is szereznék.

Magyarországon a magyar érdek a legfontosabb, akinek ez nem tetszik, az így járt

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 április 28.
Olvasom a minap a 444.hu egyik cikkében a címet, amiben Orbán Viktort idézik. Mégpedig abban, hogy aki dolgozni szeretne, gyermeket vállalni és nyugalomban élni, az nyugodtan, biztonságban és békében teheti meg mindezt a világ legszebb országában. Amihez a szerző hahotázva, hehehézve, zárójelben teszi hozzá, hogy itt a miniszterelnök bizony Magyarországra gondolt.

A baloldal nem marad mindig a földön

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 április 21.
Ezerrel zajlik a baloldalon a gyászmunka. Ennek persze vannak feltétel nélkül szórakoztató és sajnos egész elgondolkoztató részei is. Az utóbbit majd rögvest kifejtem, de kezdjük a szórakoztató tartalommal. Mert higgyék el nekem, abból is van bőven! Nézzük csak meg például mindenki Fleck Zoltánját. Az embert, aki egyetemi katedráról rettegte végig az elmúlt éveket. Hiszen a diktatúrák már csak olyanok, hogy a velük egyet nem értő embereknek egyetemi munkákat, tanszékeket és egyebeket biztosítsanak. Úgy nem veszélyesek, gondolhatják gonosz módon.

A brit választási rendszerben nem kétharmadunk lenne

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2022 április 14.
Nagyon szeretem, elegánsnak tartom és remeknek, amikor a fejlett, okos, progresszív, megkérdőjelezhetetlenül remek és fantasztikus nyugat-európai államok minket akarnak leckéztetni demokratikus normákból és alapelvekből. Minket, szegény, szerencsétlen, politikai fejlettségben még kamaszkorba se lépett, kelet- és közép-európai népeket. Szinte látom magam előtt a gyarmatosítói lendületet, ahogy okítani akarnak minket, oktondi senkiket. Csak a jó szándék vezérli a jó embereket, nincs mit tenni.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.