Pesti Srácok

Szijjártó: a Türkmenisztánból származó földgáz enyhítheti az európai energiaválságot

Szijjártó: a Türkmenisztánból származó földgáz enyhítheti az európai energiaválságot

Újabb források bevonására van szükség az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók okozta energiaválság megoldása érdekében Európában, és ebben a türkmenisztáni földgáznak is szerepe lehet – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Asgabatban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető Türkmenisztánt, a közös történelmi örökséget méltatta, és nagyrabecsülését fejezte ki a közép-ázsiai ország szuverenista megközelítésével kapcsolatban.

– fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a jelenlegi európai energetikai válság egyik lehetséges megoldásaként tekint Türkmenisztánra. Aláhúzta: az ukrajnai háború és az európai uniós szankciók krízist eredményeztek, amelynek megoldása elsősorban újabb energiaforrások bevonásával képzelhető el. Ennek kapcsán leszögezte, hogy Türkmenisztánban jelentős földgázmezők vannak, viszont hiányoznak a megfelelő szállítási útvonalak Európa felé.

PestiSracok facebook image

– tudatta. A miniszter arról is beszámolt, hogy az emberek közötti kapcsolatok kiválóak, amit az is jól mutat, hogy évente húsz türkmén hallgató tanulhat ösztöndíjjal hazánk egyetemein. Továbbá bejelentette, hogy pénteken több fontos kétoldalú megállapodást is aláírnak, egyebek mellett a beruházások védelméről, illetve a felsőoktatási és a diplomáciai képzési együttműködésről. Végül pedig úgy vélekedett, hogy a mostani látogatás alkalmat ad a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére is, így bővíteni szeretnék a magyar gyógyszeripari termékek és vízgazdálkodási technológiák exportját is.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.