Pesti Srácok

Szijjártó Péter: válságok idején különösen fontos a gyermeket nevelő családok védelme

Szijjártó Péter: válságok idején különösen fontos a gyermeket nevelő családok védelme

A világnak az elmúlt időszakban számos válsághelyzettel kellett szembenéznie, amelyek során a legkiszolgáltatottabb csoportok komoly veszélyeknek vannak kitéve, ezért napjainkban különösen fontos a gyermeket nevelő családok védelme – hangsúlyozta Szijjártó Péter szerdán, New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Gyermekek elleni erőszak válság idején című konferencián fog felszólalni a nap folyamán az ENSZ 76. közgyűlésének keretében. Szijjártó Péter ennek kapcsán kijelentette, hogy a koronavírus-járvány gazdasági krízist eredményezett, ezért különösen fontos a gyermeket nevelő családok támogatása, hiszen a szülőknek kettős terhet kell viselniük, ugyanis egyrészt dolgozniuk kell, másrészt az óvodák, iskolák bezárása miatt a gyerekekről is gondoskodniuk kell napközben. Kiemelte: Magyarország ebből a szempontból jó példát mutat, mivel ha a gazdasági növekedés üteme az év végére eléri az 5,5 százalékot, akkor az állam visszafizeti a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

– mutatott rá a tárcavezető. Majd hozzátette: a gazdasági bűnözők mellett a szélsőséges ideológiáktól és a szexuális propagandától is meg kell óvni a kiskorúakat. Ehhez pedig szerinte globális szintű szabályozásra lenne szükség.

PestiSracok facebook image

A szülők ismerik legjobban a gyermekeiket

Az egyesek által bírált magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban Szijjártó Péter arról számolt be, hogy találkozói során a jogszabályhoz sokan gratuláltak, még ha ezt nem is merik nyilvánosan megtenni, tartva a politikai támadásoktól. Végezetül leszögezte: azt senki nem vitatja, hogy a szülők ismerik legjobban a gyermekeiket, és az olyan érzékeny kérdésekben, mint a szexuális orientációval kapcsolatos nevelés, egészen biztos, hogy ők tudják legjobban elmagyarázni azt, amit ilyenkor el kell, ahogy ők tudják azt is, hogy mikor van ennek itt az ideje.

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.