black lives matter
BLM-aktivista rendezett vérfürdőt a függetlenség napján Philadelphiában
Sokan megsebesültek és többen meghaltak az Egyesült Államokban a függetlenség napjának éjszakáján ünnepségeken kitört újabb lövöldözésekben szerdára virradóra, folytatásaként az előző napok halálos kimenetelű erőszakos cselekményeinek. A Philadelphiában történt öt áldozatot követelő fegyveres támadás mögött kiderült, hogy egy BLM-aktivista áll.Ennyi volt: kifulladóban a BLM mozgalom
Mélypontjára zuhant a Black Lives Matter (BLM, A fekete életek számítanak) mozgalom támogatottsága – derül ki a Pew Research Center felméréséből. Az eredmények azt mutatják, hogy az amerikai felnőttek mintegy 51 százaléka támogatja a szélsőséges mozgalmat, ami öt százalékpontos csökkenés a tavalyi évhez képest, amikor még 56 százalékos volt a népszerűségük - írja a Magyar Nemzet. A 2013-ban alapított BLM mozgalom támogatottsága George Floyd halála után, 2020-ban volt a legmagasabb, amikor még az amerikai felnőttek kétharmada szimpatizált velük. Ezt követően támogatottságuk 55-56% körül mozgott.GEOrgPOLITIKA – Ki pénzelhette az Antifa magyarországi akcióit?
Amit eddig tudunk rendőri jelentésekből és a német „Bild” cikkéből, a Budapesten garázdálkodó, embereket életveszélyesen összeverő fiatal anarchisták Németországból és Olaszországból érkeztek. Joggal merül fel a kérdés, hogy ki finanszírozta ezeknek az „urbán terroristáknak” az utazást és az itt tartózkodást. Mivel az USA-ban csak Soros György hadseregének hívják az Antifát, így akár kézenfekvő arra gondolni, hogy álcivil szervezetek, NGO-k szervezték az akciót a „Kitörés-napján”. Persze felmerülhet az a kérdés is, hogy nem a baloldalhoz jutott „guruló dollárokból” fizették-e ki a bűnözőket.A háború elől több zsidó menekül izraelbe, mint a liberalizmus elől
Több mint hetvenezer bevándorló alijázott idén Izraelbe, ezzel két évtizedes bevándorlási rekordot döntve meg. Elnézve a kiindulási országokat, nem túl meglepő, hogy Oroszország és Ukrajna vezeti a listát, azonban talán az sem kifejezetten feltűnő, hogy szorosan mögöttük nem éppen elmaradott vagy nyomorgó országok sorakoznak, hanem a fejlett és haladó nyugati demokráciák. Természetesen ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy az említett államok lassan megtelnek a nem kifejezetten a filoszemitizmusukról híres bevándorlókkal, ahogy az is csak véletlen egybeesés, hogy a woke-progresszív demokráciáknál valószínűleg sokaknak jóval szimpatikusabb Netanjáhú konzervatív kormánya.A belgák nem tudtak megegyezni, hogy bocsánatot kérjenek-e a gyarmati múltért
A Belgium gyarmati múltjával foglalkozó különbizottság több mint kétéves munkáját követően sem jutott megegyezésre a szövetségi parlament arról, hogy bocsánatot kérjenek-e a volt gyarmatoktól, a Kongói Demokratikus Köztársaságtól, Burunditól és Ruandától a kizsákmányoláson alapuló rendszer miatt – jelentette kedden a The Brussels Times hírportál.Megéri küzdeni az "elnyomás" ellen – Több mint negyvenkétmillió dolláros vagyonnal rendelkezik a BLM
Az amerikai Black Lives Matter (Fekete életek számítanak, BLM) mozgalom szervezőinek alapítványa – az adóhatósághoz benyújtott adóbevallás szerint – negyvenkétmillió dolláros (15,4 milliárd forintos) vagyonnal rendelkezik még azt követően is, hogy több mint harminchétmillió dollárt költöttek adományokra, támogatásokra, ingatlanra, tanácsadókra és más költségekre.Több ezer fekete életébe került a rendőrség „visszafogása” az USA-ban
Két éve, 2020. május 26-án történt Minneapolisban, hogy igazoltatás közben egy fehér rendőrtiszt olyan erőszakosan lépett fel az afro-amerikai George Floyddal szemben, hogy az intézkedés alá vont férfi az életét veszítette. Az esetről videofelvétel is készült, amely hatalmas médiavisszhangot gerjesztett és óriási felháborodást váltott ki világszerte. A történtek utáni napokban hatalmas tüntetési és lázongási hullám kezdődött Minneapolisban és további több mint száz nagyvárosban a világ minden táján. Ezek eleinte békések voltak, később viszont erőszakos incidensekbe és összetűzésekbe csaptak át. Egy évvel később a demokrata többségű Minneapolis vezetősége a rendőrségtől – többek között a radikális baloldali BLM nyomására – megvonta a finanszírozásának egy részét, és állományának nagy részét leszerelte. Ugyanez történt egyébként többek között Portlandben és New York Cityben is. A társadalmi kísérlet azonban a várost elborító bűnügyi káoszhoz vezetett.A napokban távolíthatják el New Yorkból Theodore Roosevelt elnök szobrát
Megkezdték Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök a New York-i Természettudományi Múzeum előtt álló szobrának eltávolítását, arra hivatkozva, hogy az emlékmű a rasszizmus és a gyarmatosítás szimbóluma – jelentette a The New York Times című napilap. Az 1940-ben leleplezett szobrot, amely az Egyesült Államok 26. elnökét lovon ülve, egyik oldalán őslakos indiánnal, másikon fekete rabszolgával ábrázolja, a tervek szerint a héten teljesen eltüntetik a helyéről. A bontási költségek a bizottság szóvivője szerint összesen mintegy kétmillió dollárra rúgnak.Ajánljuk még