budafok
Megismétlik a választást, ahol az ellenfelétől "átkerült" szavazattal nyert az ellenzéki jelölt (PS-videó)
A nagytétényi országzászlónál állt a PestiSrácok.hu kamerája elé Karsay Ferenc XXII. kerületi polgármester és Csiszár Zsuzsanna fideszes képviselőjelölt, aki 17 éve képviseli választókerületét, január 19-én, vasárnap pedig megismételt választáson méreti meg magát Nagytétényben, miután szavazategyenlőség alakult ki október 13-án közte és ellenzéki ellenfele között. A helyszín szimbolikus, hiszen a polgármester szerint a nagytétényi országzászlótól indult az a kampány, amely végül a Fidesz 2010-es kétharmadához vezetett, most pedig hasonlóan szimbolikus a küldetés: az októberi sokk után meg lehet mutatni, hogy a kormánypártok megújulva tudnak felkészülni az elkövetkező választásokra. Az ellenzék egyébként a megismételt választás esetleges sikere kapcsán megismételt győzelemről kommunikál, mivel a választás másnapján még a választók számára teljesen ismeretlen DK-s fantomjelölt, Nádor Iván László örülhetett, aki két szavazattal előzte meg Csiszár Zsuzsannát. Nem sokkal később azonban kiderült: egy Csiszárra leadott szavazat "átkerült" Nádor szavazatai közé, így a hivatalos eredmény döntetlen lett. A vasárnapi megismételt választás kapcsán utáni időszakról Csiszár portálunknak elmondta: kiemelt kérdés lesz a helyi közösség további fejlesztése, illetve az önkormányzati bérlakásprogram megújítása. A gyerekek nemváltó műtétét legalizálni akaró óvóbácsi is indul az ellenzék színeiben Budafokon
Civilnek álcázott ultraliberális galeri venné a kezébe Budafok-Tétény sorsát. A Momentum irányításával gründolt kerületi ellenzéki összeborulásnak igyekeztek olyan reklámarcokat találni az önkormányzati választásra, akikkel eladhatók az egészségügyről, rászorulók támogatásáról, oktatásról, gyermekvédelemről szóló ellenzéki lózungok. Polgármester-jelöltnek adta magát a momentumos budafoki mentőápoló, akinek csapatában nem kis mellélövés a szegényeket etető civilnek, emellett gyermekszerető cuki óvóbácsinak ábrázolt "Kóber Gyuri". Az aktuálpolitikai eseményeket követőknek ismerősen csenghet a név – nem véletlenül. A képviselőjelölt, aki mostanság a kispesti óvoda ovisaival fotózkodik legszívesebben, nem is olyan régen még a drogliberalizáció (és termesztés) élharcosának, Juhász Péternek volt a jobbkeze: az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelnöke leginkább a homoszexuálisok egyenlőségének kérdésével foglalkozott. Az idei Budapest Pride napján is szivárványba öltöztette profilképét – még az sem zavarta óvóbácsiként, hogy a pride-ozók egy része már nyíltan kiállt a pedofília mellett is, követelve, hogy az ne számítson bűncselekménynek. Nem meglepő, hogy Kóber a "Pride követe" szerepben tetszeleg, hiszen általunk fellelt dokumentumok szerint még az Együtt politikusaként az LMBT Szövetség egyik kiemelt segítője volt olyan céljaik elérésében, mint a "homoszexuális" gyerekek "előbújásának" támogatása, nemváltó műtétjeik engedélyezése és finanszírozása a tb által, valamint országos érzékenyítő reklámkampány szervezése. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike