cenzúra
Öt perc – Daniel Freund tudja, hogy fáj Magyarországnak a visszatartott uniós forrás, éppen ezért hergel ellenünk
Daniel Freund a héten azt találta mondani, hogy tudja, mennyire fáj Magyarországnak, hogy nem kapjuk meg a nekünk járó uniós forrásokat. Így írásba adta, hogy szándékosan, a magyar emberek érdekének ellenében hoznak politikai döntéseket Brüsszelben. Aki pedig ezt szóvá meri tenni, arra egyből lecsap a liberális véleménycenzúra. Legyen az ember átlag újságíró, vagy a világ leggazdagabb embere, hiszen legutóbb éppen Elon Musk kapta meg a kérdést, hogy minek mondja el a véleményét, ha az sérti egyes vásárlóinak, de legalábbis a mainstream média "mecénásainak" érzékeny lelkét. A helyzet azonban idehaza is hasonló, hiszen Baranyi Krisztina, mint az igazi sajtó meghatározására felkent egyetlen alkalmas személy, éppen a héten szavazta le, hogy átköltöztessék a lakókat egy olyan önkormányzati bérlakásból, amelynek három emeletén is leszakadt a lépcső – de ez persze "az igazi független-objektív sajtó" berkein belül senkit sem érdekelt.Zuckerberg ezzel szó szerint beavatkozik Magyarország belügyeibe – The Fair Right
Meddig ér el Mark Zuckerberg keze? Ki tud gátat szabni annak az embernek (vagy cégnek), aki még az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökétől is elveheti a szót? Kik azok a cenzorok, akik képesek felülírni egy ország alkotmányát? Egyáltalán honnan tudjuk, hogy mit szabad és mit nem, ha hetente módosítják a szabályzatot? Ezúttal a Hetek került Zuckerberg célkeresztjébe, amiért leírtak valami olyasmit, amivel a cenzorok nem értettek egyet. Nem gyűlölködtek, nem uszítottak közösség tagjai ellen, de még csak csúnyán sem beszéltek. Mindössze annyi a bűnük, hogy leírtak egy nevet.A szabad sajtó igazi ellenségei – Huth Gergely a Magyar Nemzetnek
Kedden ismét arra ébredt az ország, hogy Hadházy Ákos és a Momentum gumigerillái a karmelita kolostor előtt rángatják a majomketrecet – olvasható Huth Gergely a Magyar Nemzetnek írt publicisztikájában. A PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint most végre sikerült ledönteniük azt (pontosabban ezúttal hagyták a gyermeket játszani). Így kiderült, hogy heteken át azért óberkodtak a kordonelemekkel és a rendőrökkel, hogy a miniszterelnök irodaházára kiragasszanak egy plakátot. A Mókus őrs stílusban megfogalmazott, ’48-as zászlót imitáló hét pont így kezdődik: „Követeljük a sajtó szabadságát, […] a hazug propaganda betiltását!”Pankotai (Trágár) Lili anyja bíróság elé is kerülhet ezért – The Fair Right
A YouTube gőzerővel tiltja és korlátozza a konzervatív tartalmakat. Már a szabályzatot sem kell feltétlenül megsérteni, az is elég, ha a fizetett trollhadsereg folyamatosan jelentgeti a tartalmaidat. Az említett szekta erre viszonylag hamar rájött, és amint az alábbi példa is mutatja, folyamatos támadás alatt állnak azok, akik mást gondolnak a világról. A YouTube pedig ehhez természetesen asszisztál is, hiszen nincs is fontosabb annál, minthogy korlátozzuk az ellenvéleményt, miközben a CIA ügynökei éppen egy Majdan kirobbantásán dolgoznak. És hogy mi köze ehhez Pankotai Lili anyjának? Sokkal több, mint hinnéd. A cikk végére ez számodra is egyértelművé válik majd.Ez a különbség Elon Musk és Mark Zuckerberg között – The Fair Right (videó)
Elon Musk és Mark Zuckerberg életpályája legkevésbé sem hasonlít, azonban van bennük valami közös: mindketten birtokolnak egy vezető közösségi oldalt. Míg Musk a Twittert, addig Zuckerberg a Metát, ezzel együtt a Facebookot, Instagramot, WhatsAppot és ki tudja, még mit ural. Kettejük között azonban van egy óriási különbség: amíg Musk maga a patás ördög, addig Zuckerberg egy földre szállt angyal. Ugyanazért ünneplik Zuckerberget, amiért Muskot korábban keresztre akarták feszíteni. Ha kíváncsi vagy rá, hogy pontosan miről is van szó, nézd meg a teljes videót!GEOrgPOLITIKA – Brutálisan nőtt a migránsok száma Németországban
Tavaly óta 78 százalékkal emelkedett a beérkező migránsok száma a Szövetségi Menekültügyi Hivatal számai alapján. Idén csak március hónapban 25 175 illegális bevándorló adta be politikai menedékjogra a kérelmét. Ahogy az elmúlt években tapasztalhattuk, most is fiatal férfiak érkeznek közel-keleti és afrikai országokból. Az év eleje óta 81 ezer személy lépte át papírok nélkül a német határt. Ez azt is mutatja, hogy az embercsempész-hálózatok egyre több illegálist juttatnak be az unió területére. A CDU/CSU konzervatív pártcsalád szerint most tapasztalható az elmúlt évek legnagyobb migrációs hulláma.A cenzúra legyőzhető!
Évek óta panaszkodunk itt, a jobboldalon a cenzúrára. És teljes joggal tesszük. A diktatúrázó, folyton sajtószabadságot temető baloldal semmit sem változott. Ugyanúgy hallgattatnak el ma is, ahogy tették a kommunizmus idején, a szovjet tankok erejével a hátuk mögött. Ma nem szovjet tankok állnak mögöttük, hanem technológiai óriáscégek. Pontosabban nem ezek a cégek állnak a politikai cenzorok mögött, hanem ők maguk lettek a cenzorok."A Google önkényesen átvette a médiahatóság szerepét" – Interjú dr. Tóth Andrással, a GVH elnökhelyettesével
Azzal, hogy a YouTube letiltotta a PS TV csatornát, önkényesen átvette a médiahatóság szerepét – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában dr. Tóth András. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese, aki egyúttal a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető-helyettes egyetemi docense is, portálunknak kijelentette: az uniós joganyag szerint a Google (YouTube) nem cenzúrázhat úgy egy médiaszolgáltatót – például a kiskorúak védelmére vagy a gyűlöletbeszéd tilalmára hivatkozva –, mint egy privát felhasználót, hiszen előbbire a médiajog vonatkozik. Például 30 nappal korábban írásban kellett volna közölniük, hogy mi a gondjuk a PestiSrácok.hu-val és a PS TV csatornával (ami nem történt meg – a szerk.) Az EU médiajoga alapján tehát egy videómegosztó szolgáltatásnak nem feladata egy műsorszolgáltatót cenzúrázni, az pedig végképp kifogásolható, hogy mindenféle figyelmeztetés és panaszkezelés nélkül, csak úgy egyik percről a másikra letörölnek egy médiacsatornát. Dr. Tóth András ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a cégek papíron nem Magyarországon felügyelik a tartalmakat, nem is itt adóznak, ezért csúsznak ki a hazai szabályozás alól. Ugyanakkor ha megállapítható, hogy a mamutcég az egyik ügyfelével szemben visszaél a pozíciójával és így komoly versenyhátrányt okoz neki, akár a Gazdasági Versenyhivatal is beavatkozhat az ügybe.Ajánljuk még

















