déli határzár
A hatalmasat zsidózó Gyöngyösi Márton szerint a Jobbik konzervatív, a Fidesz szélsőséges (Karanténvlog)
Ugyan több videó is napvilágot látott a déli határt szinte ostrom alatt tartó illegális bevándorlók tömegeiről, a honvédség és a mezőőrök pedig folyamatosan a határt illegálisan átlépő migránsokkal szembesülnek, a baloldal számára most sem jelent problémát ez a helyzet. Emlékszünk, hogy a 2015-ös röszkei események előtt is csupán álproblémának, hazugságnak, nem létező veszélynek tartották a migrációt. A helyzet láthatóan azóta sem változott, ahogy a baloldal hazaszeretete és taktikai érzéke sem, amit a Karantén most be is mutat nektek. Kicsinyes politikai haszonszerzésre használják a mostani veszélyt is, hiszen a határ védése helyett arról hadoválnak, hogy honvédelem helyett miért nem a belbiztonságra költ a kormány. Egyrészt a kettő nem zárja ki egymást, másrészt a tömegével, fegyverekkel érkező migránstömeg hihetetlen belbiztonsági veszélyt jelent, hiszen büszkén mutogatják fegyvereiket, miközben átmásznak a kerítésen, és ezt még videóra is veszik. A belbiztonságra a Karantén szerint inkább Kálmán Olga és a gyurcsányista csapat jelent igazi veszélyt, hiszen a szemkilövetőt szolgai módon kiszolgáló, magát függetlennek és objektívnek nevező egykori műsorvezető veretes köpködései magukért beszélnek, ezt pedig mi sem hagyhattuk ki. A Orbán Viktort minden mondatban legalább kétszer gyűlölettel kiejtő Kálmán Olga most is kitett magáért, ahogy Gréczy, a recskakirály, de nem maradt le tőlük Gyöngyösi Márton sem, a Jobbik új elnöke, aki hatalmas zsidózásáról híresült el, most mégis azt mondja, hogy a Jobbik a konzervatív, a Fidesz pedig a szélsőséges. Tartsatok most is velünk! Pesti Riporter – Márki-Zay kitart amellett, hogy a migráció nem veszélyes, a szakértő szerint az ellenzék taktikája a szemfényvesztés (Videó!)
Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a röszkei határkerítésnél Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki a Pesti Riporternek arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor hajtja végre a Soros-tervet, majd nemes egyszerűséggel lemigránsozta a hazánkba érkező vendégmunkásokat, és rajtuk kívül még a kárpátaljai magyarokat is. A politikus a Pesti TV kamerája előtt beszélt arról, hogy az ellenzéknek már megváltozott a véleménye, és hat év után egyetértenek abban, hogy kell a határkerítés, ám fenntartja álláspontját, miszerint a migráció nem egy veszélyes dolog. Ezzel kapcsolatban a Pesti Riporter vendége volt Mihályi Attila honvédelmi szakértő, aki szerint az ellenzéki térfélen nem történik más, mint szemfényvesztés. Brüsszelben térdepelt és fasisztázott Márki-Zay, ahogy a szovjet időkben tették a magyar komcsik Moszkvában (Karantén-vlog)
Milyen is az igazi jobboldali-keresztény miniszterelnök-jelölt? Elsősorban a balliberális politikusok előtt tesz hűségesküt, lehetőleg pedig Brüsszelben teszi ezt, természetesen Gyurcsány Ferenc szövetségében, hogy teljes legyen a kép. Márki-Zay Péter pedig még büszke is erre, kis barátja, Kész Zoltán pedig vélhetően nem csak úgy álldogált mellette, mint egyes dolgok szoktak a lakodalomban, hanem intézett egy jó belépőkártyát is. De most ilyen turpisságokra nem volt szükség, hiszen a baloldali elit és néhány levitézlett néppárti politikus önként ereszkedett le Zajos Petihez és vacsorázgattak, jól kibeszélve a magyarországi fasiszta diktatúrát. Ezt normális helyeken hazaárulásnak hívják, a szoci Ujhelyi által szervezett szeánsz azonban további burjánzásra késztette Rezsi Peti gőgjét, aki lassan az univerzum urának képzeli magát. A Karantén nemcsak Márki-Zayról rántja le a leplet, hanem az egészségügyi pánikkeltést ismét vörös zászlajára tűző DK-ról is, akik a főkomcsikat állították csatarendbe, hogy újra nekifussanak a járványügyi hergelésnek, amihez úgy térnek vissza, mint kutya az okádékához. Adásunk lecsapott kedvenc BimmBamm Tominkra is, hiszen az MSZP új megmondóembere, Harangozó Tamás valami elképesztően érthetetlen okból kifolyólag Orbán Viktort támadja, mert szerinte a miniszterelnök migránsokkal akarja elárasztani hazánkat és Európát. Harangozó ostobaságánál csak a merészsége nagyobb, a kurázsira azonban 2015-ben nagyobb szükség lett volna, amikor az MSZP a migrációt álproblémának tartotta, a felállítandó határkerítését pedig hülyeségnek. Végül az egyre bágyadtabban karatézó Jakab Péter minigyűlését is megtalálta a Karantén, ahol a Jobbik elnöke a végjátékot idéző kötelező hergeléssel igyekezett azokat a keveseket harcra buzdítani, akik még hisznek a Gyurcsány karjában édesdeden megsimuló politikusnak. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike