fakivágás
Képmutatás a baloldali politikusok által hergelt „erdőrettegők” tüntetése
A baloldal folyamatos erdőrettegésben tartja magát, illetve az erre fogékony választókat, valódi zöldpolitika helyett azonban csak zöldségeket beszélnek – amit pedig megígérnek, az biztosan nem úgy lesz. Felidézhetnénk a „fanyüvő” V. Naszályi Mártát, vagy az erdők nagy barátját, Baranyi Krisztinát, aki a fakivágás elleni tüntetésről hazaérve egyből saját kerületének esett neki a láncfűrésszel. Most éppen a tűzifa kitermelését elősegítő rendelettől rettegnek a Soros-féle álcivilek iránymutatása alapján, ez azonban ismét csak szemfényvesztés. Fábry Szabolcs a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a zöld álruha mögé bújva valójában minden fronton a környezetpusztítás mellett, a felelős gazdálkodás ellen kampányolnak azok, akik most álságos módon Budapest utcáin tüntetnek a fakitermelés felpörgetése ellen. A nagyvázsonyi polgármester úgy vélekedett: a liberálisok nem értik, hogy az emberi élet a legfontosabb érték, ráadásul az sem igaz, hogy a fakitermeléssel elpusztulnának a magyarországi erdők. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike