Pesti Srácok

fakivágás

Szó sincs arról, hogy tarra lesznek vágva az erdők – A hazai erdőállomány továbbra is gyarapodni fog, a valóság ismét arcul csapta a hisztériakeltő kamuzöldeket

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 augusztus 12.
Óriási hisztit csapott egy saját maga által generált kamuhírből a kamuzöld baloldal, amely látványosan és szándékosan nem nézett utána, milyen valós törvényi háttere is van annak a döntésnek, hogy az energia-veszélyhelyzetre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékű fakitermelést tesz lehetővé. A valóság természetesen teljesen más képet mutat, és eleve botrányos az a gyanusítás, hogy a hazai erdőállomány gyarapításán évek óta dolgozó kormány és szaktárca tarra vágatná az erdőket. Mégis, most ezt próbálja meg beetetni követőivel az erdőgazdálkodáshoz IS értő ellenzék. Portálunknak a témában nyilatkozó Nagy István agrárminiszter is kiemelte: a kormány döntése arról szól, hogy a faállomány természetes gyarapodásából szabadítottak fel egy bizonyos arányt, tehát „csak” a faállomány gyarapodásának mértéke csökken, de a faállomány még így is növekszik. Ráadásul a többlet fakivágást is „államilag ellenőrzött körülmények között, elhivatott erdészek hajtják végre, a természetvédelmi hatóság engedélyével”. Aki bedőlt a baloldal állításának, hogy „tűzifára aprítják a magyar erdőket”, annak érdemes lesz elolvasni ezt a cikket...
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?