Vannak dolgok, amik felfoghatatlanok. Ilyen a téridő, meg úgy minden, ami részecskefizika, és ilyen a Momentum, akik...
A Kúria átengedte az LMP nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – jelentette be keddi,...
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sajnálattal vette tudomásul, hogy az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette az oktatási népszavazási kezdeményezést –...
Megtagadta az LMP népszavazási kérdésének hitelesítését keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdés arra vonatkozott,...
Miközben Németország azon igyekszik, hogy elektromosautó- és akkumulátorgyártó nagyhatalom legyen, idehaza az LMP furcsa ideológiai megalapozottsággal éppen...
Mint ahogyan azt tegnap Orbán Viktor év végi sajtótájékoztatóján megtudhattuk, továbbra is napirenden van a Fudan Egyetem...
Az LMP országos népszavazást kezdeményez az akkumulátorgyárak építéséről – jelentette be kedden, sajtótájékoztatón Schmuck Erzsébet, az ellenzéki...
Kilencezer munkahelyet ígér a kínai CATL akkumulátorgyára, amely Debrecen határában épül meg. A régió számára fontos gazdasági...
Ujhelyi István saját oldalán sem ért el nagy sikereket hamvába holt népszavazási kezdeményezésével. A baloldali politikust több...
Ujhelyi István egy nap alatt visszavonta a kezdeményezést Gyurcsány náci tagozata kedvéért, a baloldalon teljes a káosz,...
Mintegy másfél hónap alatt több mint 320 ezren írták alá Szlovákiában azt a népszavazás kiírását támogató petíciót,...
Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, nem lehet népszavazást tartani a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék...
Az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján szerdán délelőtt közzétett közlemény szerint a testület alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria...
A Fudan Egyetem, valamint az álláskeresési járadék ügyében kezdeményezett népszavazáshoz is összegyűlt a legalább kétszázezer érvényes aláírás...
A baloldal hazugságkampányt folytat, amikor azt állítja, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester által kezdeményezett népszavazási kérdésekről megtartható...
Esélye sincs az ellenzéknek arra, hogy az április 3-i választásokon, illetve az aznap tartandó kormánynépszavazással egy időben...
Leghamarabb április 26-án lehetne népszavazást tartani az ellenzéki kérdésekről – írta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója...
A jobboldalisággal távolról sem vádolható Political Capital is megcáfolta az ellenzék aláírásgyűjtéssel kapcsolatos hazugságait: nem lehet április...
A XXI. Század Intézet értékelése szerint biztos kudarc a baloldal népszavazási kezdeményezése. Deák Dániel vezető elemző az...
Ezeket az aláírásokat nemcsak egy népszavazás kedvéért gyűjtöttük össze. Ezeket az aláírásokat azok kedvéért gyűjtötték össze heroikus...
Csaknem két hónapig még csak megközelíteni sem volt képes a baloldal a népszavazásukhoz szükséges kétszázezer aláírást, a...
Kedden sajtótájékoztatót tartott három ellenzéki országgyűlési képviselő a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. Molnár Zsoltot, az MSZP pártigazgatóját...
Még azt sem tudni, ki és mennyi hitelt venne fel a Fudan Egyetem budapesti campusára majd jó...
Állítólag mindjárt meglesz. Először ugyan nagy mellénnyel két hetet ígértek (simán meglesz! – mondták akkor), de most...
Nagyon belobbant az ellenzék népszavazási kezdeményezése – hangoztatta nagy mellénnyel az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön...
A baloldal kifutott az időből, nem ismeri a szabályokat, vagy nem veszi azokat komolyan és csak hitegetik...
A Magyar Nemzet az ellenzéki aláírásgyűjtés kapcsán kereste meg Szánthó Miklóst. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a...
A Momentum becslése szerint eddig 100-120 ezer aláírás gyűlhetett össze az ellenzéki pártok népszavazási kampányában. Hajnal Miklós,...
Könnyen kudarcba fulladhat a baloldal népszavazási kezdeményezése, mivel korábbi ígéretükkel ellentétben aligha valószínű, hogy január közepéig összegyűjtik...
A baloldal nemrég még büszkén pedzegette, hogy már január közepén összegyűlik a kétszázezer aláírás, amelynek célja, hogy...
Jelentősen elmarad a várakozásoktól a baloldal népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtése. Karácsony Gergely korábban úgy fogalmazott, hogy még az...
Az előválasztási hisztéria után a baloldal képtelen volt aktualizálni a közbeszédet és megmozgatni a szavazóit, ezért kétségbeesetten...
A Kúria szerdán hitelesítette a Fudan egyetemre és a 270 napos álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket –...
Helybenhagyta a Kúria hétfői végzésével a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát, amely hitelesítette a kormány egyik,...
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) keddi közleménye szerint azzal, hogy a baloldali pártok és szervezetek megtámadták a...
Hétszáz óriásplakát és háromszáz citylight áll a főpolgármester rendelkezésére. De vajon ki finanszírozza Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt-jelölti kampányát?...
Karácsony Gergely kiakadt az NVB-re. Legnagyobb fájdalma jelenleg az, hogy a Nemzeti Választási Bizottság visszadobta a Fudan-ügyben...
Karácsony Gergely újra remekelt, ezúttal az ATV műsorában. Az Egyenes beszéd műsorvezetője a főpolgármester által beadott népszavazási...
Kínai egyetem, autópályák és antitest – ezek mindenképp megelőzik a gyermekvédelmet a főpolgármesternél. Reggel 8 órás hatálybalépéssel...
Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely főpolgármester korábban már közös videóban állt ki az állam által tervezett kínai...
A Fidesz közleményben reagált a Demokratikus Koalíció népszavazási kezdeményezésére, amelyben mindenkinek járó ingyenes vírusteszteket követelnek. A kormánypárt...
Nem hitelesítette a nemzeti konzultációval kapcsolatos népszavazási kezdeményezést szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A Németh...
Az LMP az atomenergia betiltása és a megújuló energiaforrásokra történő átállás érdekében kezdeményez további népszavazásokat – közölte...
Nem hitelesítette a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók képzési költségével kapcsolatos, valamint az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátásának...
Az MSZP, amelynek kormányzása idején úgy folytak ki a közpénzek az államkasszából, hogy kis híján csődbe ment...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS