olaszország
Olaszországban egy napra leáll az élet
Olaszországban a vasutasok csütörtök este kilenc órakor kezdődő munkabeszüntetésével elindult a szakszervezetek által meghirdetett huszonnégy órás, országos sztrájk, amely a tömegközlekedés mellett az egészségügyet és az oktatást is érinti.A Vatikán körül is megerősítették a biztonsági készültséget
Terrorellenes biztonsági intézkedések léptek életbe a nagyobb olaszországi városokban és a pápai állam körül is, miközben megkezdődött a hatóságok által idegen harcosokként azonosított személyek ellenőrzése – jelentette szerdán a Corriere della Sera napilap.Szánthó Miklós: a világ erőegyensúlya megbomlott, Európa vezetői lakosságcserén dolgoznak
Immáron második alkalommal rendeztek olasz-magyar ún. "think-thank" találkozót, ahol több intézet is partnerségi megállapodást írt alá. Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint az egyik, ha nem a legjobb partnerek az olasz intézetek, amelyek segítségével vissza lehet vezetni Európát a helyes útra. Az igazgató kiemelte, a nyugati világ kulturális támadás alatt áll amelyet a woke-ideológia képviselői próbálnak megszervezni. Hangsúlyozta, megvan a képességünk, hogy az Európai Uniót visszavezessük a helyes útra, ugyanis fontos, hogy legyen egy erős EU, amelyet azonban erős nemzetállamok kell alkossanak.Az olasz hatóságok migránsok között rejtőző terroristák érkezésétől tartanak
A migráció balkáni és földközi-tengeri útvonalán is fennáll a veszély, hogy terroristák szivárognak be az izraeli–palesztin konfliktus következményeként – jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter egy rádióinterjúban vasárnap.Szijjártó Péter: öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros–Fiorentina futballmeccs helyszínén (videó)
Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros–Fiorentina futballmeccs helyszínén csütörtökön, Olaszországban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.A firenzei dómnál készülnek a Ferencváros szurkolói az esti meccsre
A Ferencváros szurkolói már a firenzei dómnál vannak – írta A pálya jobboldala nevű Facebook-oldal. A Fradi csütörtök este lép pályára az olasz városban a Fiorentina vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének második fordulójában. A firenzei Artemio Franchi Stadionban 21 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport és Kossuth Rádió élőben közvetíti.A velencei busztragédia látványa még a helyszínelőket is elborzasztotta
Legalább 21 ember, köztük két kisgyermek életét vesztette Velence Mestre nevű városrészében, amikor a menetrend szerinti járat egy felüljáróról zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre kedd este. A hatóságok szerint a halálos áldozatok száma tovább növekedhet az elkövetkező órákban – írja az index.hu.Tragédia Olaszországban – Több mint húszan haltak meg egy buszbalesetben
Legalább 21 ember életét vesztette a Velence Mestre nevű városrészében kedd este történt súlyos buszbalesetben – közölte a helyi sajtó és az észak-olaszországi város polgármestere. A halálos áldozatok mellett legalább 12 sérültje van a balesetnek, további mintegy öt embert pedig eltűntként tartanak nyilván.Az olasz védelmi miniszter szerint Berlin kettős migrációs politikát folytat
Németország Európa egyes részein megpróbálja megállítani a migrációt, miközben más határszakaszokon elősegíti az illegális bevándorlók beszállítását – írta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter a közösségi mikroblogján vasárnap.Ajánljuk még