Az Európai Bizottság a 2025-ös jogállamiságról szóló jelentés előkészítésének részeként a közelmúltban „célzott konzultációt” indított a jogállamisággal...
Szentendrén több mint egymilliárd forinttal támogatták külföldi, elsősorban Soros Györgyhöz köthető szervezetek a helyi szervezeteket és a...
Az Európai Bizottság „Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek” (CERV) nevű programjának magyarországi pályázatainak értékelése az Unió történetében...
Nem lehet panaszuk a hazai Soros-szervezeteknek. Míg Magyarország továbbra is várja a nekünk járó helyreállítási alapot, ők...
Dr. Felix Klein, Németország antiszemitizmusért felelős biztosa szombaton az ország egyik legolvasottabb újságjának, a Welt am Sonntagnak...
Olaszországban az év utolsó kormányülésen elfogadták a migrációra, valamint a nem kormányzati szervezetek földközi-tengeri tevékenységére vonatkozó intézkedéscsomagot....
Érdekes nyílt levelet publikáltak a Transparency International weboldalán. A levélben a Gazdasági és Pénzügyi Tanácsban részt vevő...
Mind a tíz civil helyet betöltötték, így létrejött az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport – közölte...
A Tűzfalcsoport legutóbb már beszámolt arról, hogy Molnár Áron nem véletlenül próbálja meglovagolni a baloldali tüntetések hullámait. NoÁr,...
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága az orosz–ukrán háború menekültellátáshoz kapcsolódó feladataira régiós menekültügyi cselekvési tervet dolgozott ki. A...
Az országgyűlési választáson ugyan – 2018-hoz hasonlóan – rekordközeli volt a részvétel, a jogosultak csaknem 70 százaléka...
A Mandiner megnézte a Magyarországon tevékenykedő, hivatalosan is nyilvántartott választási megfigyelők listáját és abból kiderül, hogy nemcsak...
Számos példát tudnánk hozni a közelmúltból arra, hogy a magukat a jogállamiság elkötelezett híveiként és őrzőiként aposztrofáló...
Mit tesznek a Soros-szervezetek a kárpátaljai magyarokért? Egy nagy semmit, kivétel a Helsinki Bizottság, amely a háborúra...
A Magyar Nemzet nemrég leleplezte Soros György alapítványának terveit: több Skype-interjúrészletet is nyilvánosságra hoztak, amelyekből kiderül, hogy...
Kovács Zoltán a V4-országok miniszteri tanácskozását követően reagált arra a felvetésre reagált a közmédiának, amely szerint “külföldi...
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott jelentésében elítél minden olyan kísérletet, amely a “civil szervezeteket” és...
Deutsch Tamás levélben fordult az európai parlamenti képviselőkhöz azt követően, hogy a Magyar Nemzet cikksorozatot készített abból...
Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége elvonná az uniós tagállamoktól a civil szervezetek feletti ellenőrzési jogköröket, mégpedig...
A pofátlanság esszenciális szintje, amikor valakit reflektorok kereszttüzében, a széles nyilvánosság előtt buktatnak le, miközben valami csalafintaságot...
Kovács Zoltán csütörtöki Twitter-bejegyzésében reagált arra a beismerésre, miszerint a magyarországi ellenzéki média munkatársait gyakorlatilag utasítgatják a...
Soros magyarországi “civiljei” is reagáltak arra, hogy a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazást április harmadikára írták ki. Tíz...
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az utóbbi évtizedek legsúlyosabb, a nemzetközi igazságszolgáltatást érintő botrányának tekinti,...
Zugló baloldali vezetése a helyi zeneiskola helyett egy Soros-hálózathoz köthető magánalapítványnak adná bérbe a korábban a Budapesti...
Egyelőre nem tudni, hogy a huncut algoritmusoknak köszönhető, vagy gondos kezek munkájának eredménye az az új jelenség,...
Miközben egyre inkább körvonalazódik a botrány Cseh Katalin körül, újabb érdekes fejlemények látnak napvilágot a Momentum finanszírozása...
A Soros-hálózat fogja össze a közép-európai Pride-ok szervezőit is: Budapestre, Zágrábba és Prágába egyaránt az ultraliberális amerikai...
A Pikó András által vezetett VIII. kerületben a kormány pedofilellenes gyermekvédelmi törvényének hatálybalépéséig szinte semmi sem állta...
Nos, nem ért minket meglepetés. Az idei jelentés sem más, mint politikai zsarolás, jogi köntösbe bújtatva. Brüsszel...
Alig egy hete, hogy mindannyiunkat sokkolt az a szörnyű hír, hogy az utcán lőtték fejbe Hollandia egyik...
Fontos politikai vita folyik az Európai Unióban a migrációval kapcsolatban, ezért fontos, hogy a magyar emberek is...
A pedofilellenes törvénycsomag gyermekvédelmi fejezete a gyermekeket védi a koruknak nem megfelelő tartalmaktól – mondta Selmeczi Gabriella,...
Hiába hisztériázott a baloldal: az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka nem javasolta a Soros-szervezetek által is támadott, az...
Jogállamiság: sokszor halljuk ezt a fogalmat abban a kontextusban, hogy Magyarországon és Lengyelországban nem létezik. Ez a...
Most az álcivilek szálltak be a felelőtlenségi versenybe: éppen azon siránkoznak, hogy járványhelyzetben nem lehet tüntetni, gyülekezni....
A Soros-hálózatba becsatornázott, egymással többszörösen összefonódó csoportok szervezik és bonyolítják le a baloldali szivárványkoalíció idei előválasztásának minden...
A nyilvánosság a legjobb fegyver, le kell leplezni azokat a szervezeteket, amelyeket Soros György támogat. A Time...
Őrsi Gergely és Berg Dániel nem tétlenkednek, a II. kerületben alig másfél év alatt olyan szervezeteket juttatnak...
Soros György “civiljei” meglehetősen kiszámítható pályán mozognak: ha nem a magyar, akkor a lengyel kormányt támadják. Jelenleg...
Ellentétben áll Szlovákia érdekeivel, hogy a belügyminisztérium alá tartozó migrációs hivatal élére a szlovákiai Nyílt Társadalom Alapítvány...
Egy évvel a migrációs válság kirobbanását követően már kapcsolatban állt egymással a Jobbik és Soros György legnagyobb...
A Tűzfalcsoport készített rövid portrét Tom Perriellóról, Soros György karmesteréről. A virginai ügyvéd, diplomata és politikus 2018...
Orbán Viktor volt az, aki beengedte az illegális migránsokat Európába azzal, hogy nem védte meg a schengeni...
Az Európai Bizottság jogállamisági jelentésében semmi újdonság nincs, ugyanazokat az ellenzéki lózungokat, mantrákat ismételgetik benne, amelyeket főként...
Az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia szándéknyilatkozatot tett hétfőn, hogy kétszázezer euró adománnyal támogatja a Telex...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS